Felküzdötte magát a topba az Asus

Az idei második negyedévben körülbelül 80 százalékkal több asztali és hordozható számítógépet adott el az Asus, mint egy évvel korábban. Az 1990-ben alkatrészgyártóként induló, de termékkínálatát azóta jelentősen kiszélesítő tajvani vállalat – mely a mai napig a világ legnagyobb alaplapgyártója – ezzel a teljesítménnyel a története során először bekerült a nagy PC-gyártók elitklubjába.

Az IDC adatai szerint a cég – melynek neve a görög mitológia szárnyas lova, Pegazus nevének utolsó négy betűjéből származik – gyakorlatilag ugyanannyi számítógépet értékesített az áprilistól június végéig tartó trimeszterben, mint a Toshiba, és így a japán gyártóval holtversenyben az ötödik legnagyobb PC-gyártó volt a világon (5,3 százalékos részesedéssel). A másik nagy piackutató, a Gartner listáján egy hajszállal (0,1 százalékponttal) meg is előzte és így a hatodik helyre szorított vissza a Toshibát.

„Ez kiváló és meglepő teljesítmény, főleg azok számára, akik nemigen találkoztak a márkanévvel. A Toshiba egy régi, tiszteletreméltó szereplő a PC-piacon, míg az Asus viszonylag új játékos. De mindkettő igen jelentős mennyiséget értékesített, javarészt az Egyesült Államokon kívül” – magyarázta Loren Loverde, az IDC szakértője a CNET News.com-nak.

Az IDC statisztikája szerint a PC-piac egésze éves összehasonlításban 22,4 százalékkal bővült a második negyedévben. A dobogós gyártók (sorrendben a HP, a Dell és az Acer) mindegyike az átlagnál gyengébb növekedést tudott csak felmutatni, de a negyedik helyen álló Lenovo (47,3%) és az ötödikre felkapaszkodó Asus (83,6%) kimagasló ütemben növelte forgalmát.

Gyártó Forgalom*
2010 Q2
Részesedés
2010 Q2
Forgalom*
2009 Q2
Részesedés
2009 Q2
Változás
1. Hewlett-Packard 14 765 18,1% 13 154 19,7% 12,2%
2. Dell 10 616 13,0% 8910 13,4% 19,1%
3. Acer 10 238 12,6% 8475 12,7% 20,8%
4. Lenovo 8344 10,2% 5665 8,5% 47,3%
5. Toshiba 4343 5,3% 3441 5,2% 26,2%
5. Asus 4318 5,3% 2352 3,5% 83,6%
Egyéb 28 880 35,4% 24 611 36,9% 17,3%
Összesen 81 505 100,0% 66 608 100,0% 22,4%

* ezer darab (Forrás: IDC)

A negyedéves PC-piaci adatokat szintén most publikáló Gartner – nem tudni, miért – jóval erősebb növekedést regisztrált az Acer esetében, és a tajvani gyártót másodikként rangsorolta. E lista a következőképpen fest:

Gyártó Forgalom*
2010 Q2
Részesedés
2010 Q2
Forgalom*
2009 Q2
Részesedés
2009 Q2
Változás
1. Hewlett-Packard 14 455 17,4% 12 869 18,8% 12,2%
2. Acer 10 796 13,0% 8203 12,0% 31,6%
3. Dell 10 283 12,4% 8644 12,6% 19,0%
4. Lenovo 8310 10,0% 5645 8,2% 47,2%
5. Asus 4317 5,2% 2419 3,5% 78,5%
6. Toshiba 4222 5,1% 3312 4,8% 27,5%
Egyéb 30 481 36,8% 27 537 40,1% 10,7%
Összesen 82 867 100,0% 68 631 100,0% 20,7%

* ezer darab (Forrás: Gartner)

Előzmények