Az Acer szárnyalt tavaly

A két nagy piackutató, a Gartner és az IDC előzetes adatai alapján már az év elején ismertté vált, hogy az Acer 2009-ben az eladott számítógépek forgalmát tekintve utolérte a Dellt. Mindkét elemzőház kis különbséget regisztrált a második helyért versenyben lévő két PC-gyártó között, annyi volt a statisztikáikban az eltérés, hogy a részben eltérő módszertan miatt az egyikük szerint már az Acer, a másik szerint még a Dell futott be a piacvezető Hewlett-Packard mögött.

A héten egy harmadik piackutató, az iSuppli is publikálta ezúttal már véglegesnek tekinthető 2009-es PC-piaci adatait. Ezek szerint – bár a legnagyobb öt közül a tajvani gyártó eladásai nőttek a leglátványosabban – az Acer az évet a harmadik helyen zárta, még ha a lemaradása minimális volt is. Az agresszív piacszerzési stratégiát folytató cég 21 százalékkal, 38,5 millió darabra növelte a forgalmát, míg a Dellé 9,9 százalékkal, 38,96 millió darabra esett vissza. A top 5-ben egyedül a Dell nem tudott növekedést felmutatni 2009-ben.

„Az Acer 2009-es sikere a notebookoknak köszönhető. A vállalat forgalmának közel 80 százalékát a noteszgépek adták, így tőkét tudott kovácsolni a hordozható gépek szegmensének gyors növekedéséből, miközben nem érintette fájóan a desktoppiac hanyatlása” – mondta Matthew Wilkins elemző. Aki szerint a cég 28 százalékkal több notebookot adott el 2009-ben, mint egy évvel korábban, miközben asztali PC-inek forgalma mindössze 0,1 százalékkal csökkent. Az PC-piac összforgalmát tekintve e szegmensekben 20 százalékos bővülés, illetve 15 százalékos visszaesés volt tapasztalható.

A legnagyobb öt PC-gyártó 2009. évi rangsora az iSuppli adatai szerint a következőképpen alakul:

  Gyártó Forgalom*
2008
Részesedés
2008
Forgalom*
2009
Részesedés
2009
Változás
1. Hewlett-Packard 55 515 18,6% 59 620 19,7% 7,4%
2. Dell 43 262 14,5% 38 959 12,9% -9,9%
3. Acer 31 807 10,6% 38 485 12,7% 21,0%
4. Lenovo 21 790 7,3% 24 885 8,2% 14,2%
5. Toshiba 13 604 4,5% 15 464 5,1% 13,7%
  Egyéb 133 228 44,5% 124 926 41,3% -6,2%
  Összesen 299 205 100,0% 302 339 100,0% 1,0%

* ezer darab

Azóta történt

Előzmények