Az Acer Inc. ma bejelentette, hogy 710 millió dollárért felvásárolja az amerikai piacon negyedik legnagyobb PC-gyártóként rangsorolt Gatewayt. A tranzakciót – amelynek során a tajvani óriásvállalat 1,90 dollárt fizet a Gateway-részvények darabjáért – mindkét társaság igazgatótanácsa egyhangúlag hagyta jóvá, és ha a hatóságok is engedélyezik, az akvizíció az év végéig lezárulhat. A jelenleg a világ negyedik legnagyobb PC-gyártójaként jegyzett, ám az ügylet révén a dobog utolsó fokára felkapaszkodó Acer ezzel egy olyan márka birtokába jut, amellyel meghatározó szereplővé válhat Észak-Amerikában is. A Gateway beolvasztásával megerősített vállalat éves árbevétele meghaladja majd a 15 milliárd dollárt, darabszám szerinti forgalma pedig a 20 milliót.
A két vállalat termékkínálata és regionális jelenléte is kiegészíti egymást – indokolta a választást Gianfranco Lanci, az Acer elnöke a felek által kiadott közleményben. Mint mondta: az Acer megtartja a felvásárolt márkanevet, és egy több brandre épülő termékkínálatot fog kialakítani.
Az Acer már márciusban jelezte, hogy egy jelentős akvizícióval tervezi növelni befolyását a PC-piacon. A vállalat vezérigazgatója, J. T. Wang akkor a Wall Street Journal-nek úgy nyilatkozott, hogy több lehetséges felvásárlási célpontot is kinéztek már, konkrétumokat azonban – azon kívül, hogy a felvásárlásra a reményeik szerint még az idén sor kerül – nem árult el.
A tajvani vállalat az elmúlt években rendkívüli fejlődést mutatott: 2003 óta gyorsabban nőtt, mint bármelyik riválisa. Akkor a részesedése a globális PC-piacon 2,9 százalék volt, amely kevés volt ahhoz, hogy a legjobb öt közé kerüljön. A tavalyi év végére azonban 7,1 százalékra növelte piacrészét a cég.
Az Acer megveszi a Gatewayt!
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Az OEM Windows miatt fizet az Acer
Az előtelepített szoftverek ellen küzdők újabb győzelmet arattak.
Szoftver 22
-
Újra első a hazai noteszgéppiacon az Acer
A tajvani cég magyarországi forgalma kétszeresére nőtt tavaly, idén legalább százezer eladott noteszgép a cél.
Mérleg 60
-
Jól vetít itthon az Acer
Nemcsak a notebookok, de a DLP projektorok piacán is első helyet szerzett a tajvani vállalat.
Mérleg 0
-
Folytatja a bevásárlást az Acer
A Gateway és a Packard Bell után ezúttal nem PC-gyártót vásárol a cég. Az E-Ten beolvasztása révén most az okostelefonok piacán erősíthet az Acer.
Mérleg 0
Előzmények
-
Magyarországra jön a Gateway
Amerika harmadik legnagyobb PC-gyártójának termékeit hipermarketek polcain láthatjuk viszont.
Mérleg 1
-
A HP maradt a legnagyobb
A második negyedévben még jobban elhúzott a Delltől a Hewlett-Packard.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
gp Két évvel ezelőtt nem várt sikert hozott a Stunlock stúdió számára a V Rising, és most minden földi jóval teletömve kiléptek a korai hozzáférés árnyékából is. Nézzük, mit is hoznak a teljes pompájú véres kalandok!
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen