Az MTV zenecsatorna nézői láthatják a világon először a Microsoft következő generációs játékkonzolját, az adón ugyanis a két társaság megállapodása szerint néhány nappal a szakmai és sajtópremier előtt levetítik a „Bemutatkozik a következő generációs Xbox” című produkciót. Az Európában május 13-án sugárzott félórás műsorban a Gyűrűk Ura című moziban Zsákos Frodót alakító Elijah Wood lesz a házigazda.
A készülékkel kapcsolatban már számos találgatás látott napvilágot. A Microsoft korábban annyit megosztott a publikummal, hogy a gépben – feltehetően több processzormagot tartalmazó – IBM PowerPC chip és a kanadai ATI által gyártott grafikus vezérlő lesz, és felmerült annak a lehetősége is, hogy a gyártási költségek minimalizálása érdekében kihagyják belőle a merevlemezt. Továbbra sem ismert azonban a konzol neve, és azt sem tudni, hogy képes lesz-e futtatni a korábbi generációra írt játékokat.
Az MTV-s show-t alighanem azért szervezte meg a redmondi vállalat, hogy kifogja a szelet riválisai vitorlájából. A májust 18-án kezdődő Electronic Entertainment Expo (E3) szakkiállításon ugyanis a Sony és a Nintendo is nyilvánosságra hoz adatokat fejlesztés alatt álló játékgépeiről, a PlayStation 3-ról, illetve a Revolutionről.
Az MTV-n mutatják be az új Xboxot
- Írta: Barna József
- Forrás: CNET News.com
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Nyelveken szóló virtuális világok
Egy számítógépes játékban használják a sosem létezett, de saját nyelvtannal rendelkező tho fant.
Tech 0
Előzmények
-
Hazánkban tűzveszélyes marad az Xbox
A Microsoft világszerte 14,1 millió játékkonzol hibás alkatrészét cseréli ki.
Mérleg 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Aktív témák
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- BestBuy topik
- Az árnyak közül lépett spotfénybe az MSI 16 GB-os grafikus kártyája
- Redmi Note 13 Pro 5G - nem százas, kétszázas!
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- EAFC 24
- Ford topik
- Opel topik
- E-roller topik
- Hálózati / IP kamera
- További aktív témák...