Legalizálná a fájlcserét a Szabad Demokraták Szövetsége – írja az Origo. Az internetes lap beszámolója szerint Kovács Kálmán, az informatikai tárca SZDSZ-es vezetője és John Emese, az Új Generáció ügyvivője ma sajtótájékoztatón ismertette a párt ezzel kapcsolatos terveit. Mint elmondták: párbeszédet kezdeményeznek a jogtulajdonosok, a fogyasztók és más szakmai szervezetek bevonásával arról, hogy miképpen legalizálható az internetes fájlcsere.
Kovács úgy véli, hogy a jogi szabályozás elmaradt a technika fejlődése mögött, de ezért nem kriminalizálható a fiatalok egy jelentős hányada. A miniszter által ismertetett adatok szerint a magyar fiatalok 40 százaléka rendszeresen tölt le zenét az internetről. Kovács a francia példára hivatkozott, ahol a parlament elé került a fájlcsere átalánydíjas ellentételezésének lehetősége.
Az Origo beszámolója szerint a pártnak ma még nincs konkrét megoldási javaslata a jogtulajdonosok kompenzálására. Kovács szerint a bevételek származhatnak majd egy szolgáltatás – például internet-előfizetés – árához csapott jogdíjból, de a digitális jogkezelő rendszer (DRM) által nyilvántartott adatok alapján is kikalkulálható lenne az összeg. A kezdeményezés sikere magával vonhatja a szerzői jogi törvény módosítását is.
Az SZDSZ legalizálná a fájlcserét
- Írta: Barna József
- Forrás: Origo
Azóta történt
-
Lassan mondom, hogy a hekkerek is megértsék...
<em>Egyik nagypárt hekkeli a másikat, és akkor még csodálkozunk, hogy az infobiztonság Magyarországon ott tart, ahol?</em>
Társadalom 174
-
MPAA: Perelünk, amíg csak létezünk
<em>Az amerikai filmgyártók szövetsége már nemcsak a p2p-hálózatokat perli, hanem a rájuk mutató keresőoldalakat és hírcsoportokat is.</em>
Társadalom 3
-
Tisztázzuk: nem letöltés - fájlcsere!
Egy félrefogalmazott sajtóközlemény miatt a magyar média legális letöltésekről beszél. Tessék mondani, ebben mi lenne az újdonság?
Társadalom 3
-
Bealkonyul az üres hordozóra kivetett jogdíjnak?
Öt európai szervezet – köztük a BSA – közösen lobbizik azért, hogy megszűnjön a szerintük aránytalan és igazságtalan jogdíj.
Társadalom 24
Előzmények
-
Fájlcserejövő: vigyázó szemünk Párizson
Ha a Bastille még állna, a fájlcsere támogatói most minden bizonnyal lerombolnák. Vajon megvédik-e Kiadó bíborost az ügyvéd muskétások?
Társadalom 9
-
Végre kimondták: a letöltés nem bűncselekmény
''Függetlenül a forrás legalitásától a lefele irányú, magáncélú másolás keretében végzett letöltés az legális''
Társadalom 139
-
A letöltés menti meg a zeneipart?
Az EMI vezetője szerint a letölthető zenék állítják ismét növekedési pályára a hanglemezipart. 2010 lesz a fordulópont.
Közösségi média 34
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs