Belehúz az ADSL-piacon a GTS-Datanet

A GTS-Datanet ADSL-előfizetőinek száma elérte a 36 ezret – közölte ma az alternatív távközlési szolgáltató. Az ügyféltábor gyors bővülése többek között – állítják – a Yo! Neked szolgáltatás kedvező fogadtatásának köszönhető, amelyre már több ezren fizettek elő. A széles sávú internetkapcsolatot és havi díj nélküli vezetékes telefonszolgáltatást magában foglaló csomagok jelenleg Budapesten és kilenc vidéki városban – Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Sopronban, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán és Zalaegerszegen – rendelhetők meg, de a tervek szerint még az idén elérhetők lesznek Pécsen és Miskolcon is.

Jelenleg a cég széles sávú ügyfeleinek közel fele a Budapestet is magában foglaló közép-magyarországi régióban él, de az új előfizetők között folyamatosan nő a legfeljebb 10 ezer fős településen élők aránya. Ez arra utal, hogy az otthoni internetezés mára nem csak a nagyobb városokban, hanem a kisebb településeken is kedvelt otthoni időtöltési formává vált.

„A GTS-Datanet 2001-ben indította el ADSL-szolgáltatását. Az elmúlt hat év munkájának gyümölcse mára ért be: kutatási adataink szerint a GTS-Datanet neve az internettel rendelkező háztartások több mint felének ismerősen cseng, 35 százalékuk pedig kifejezetten pozitív véleménnyel van rólunk” – mondta el Szathmári Géza, a GTS-Datanet ügyvezető igazgatója. „Célunk, hogy ismertségünket kihasználva ADSL-piaci részesedésünket a jelenlegi 5,2 százalékról az év végére 6,5 százalékra növeljük” – tette hozzá.

Azóta történt

Előzmények