Júliusban ismét mintegy 2 százalékkal nőtt a széles sávú internet-hozzáférések száma Magyarországon – derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) múlt héten publikált gyorsjelentéséből. A hagyományos telefonvonalon broadband internetszolgáltatásra – azaz xDSL-re – előfizetők száma júliusban 1,49 százalékkal, 706 ezerre, a négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltató ügyfeleinek a száma pedig 2,03 százalékkal, közel 358 ezerre nőtt. Az öt egykori monopolszolgáltató (Emitel, Hungarotel, Invitel, Magyar Telekom és Monortel), a vezető alternatív szolgáltatók (PanTel, Tele2, GTS Datanet, eTel) és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok (UPC, T-Kábel, Fibernet, DIGI) önkéntes adatközlésére épülő gyorsjelentés szerint a széles sávú hozzáférések száma július végén 1 millió 64 ezer volt az egy hónappal korábbi 1 millió 46 ezer után. Mivel a jelentésben szereplő négy legnagyobb kábeltelevíziós szolgáltató részesedése a teljes kábelmodemes piacon 75-80 százalék körüli, a broadband előfizetések száma Magyarországon, a vezeték nélküli hozzáféréseket nem számolva, biztosan meghaladja az 1,17 milliót – mutat rá az NHH.
Az internet-előfizetések számának emelkedésével párhuzamosan tovább folytatódott a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalak számának csökkenése. A vonalak száma több mint 10 ezerrel, 3 millió 293 ezerre esett vissza. A kezdeményezett hívások időtartama júliusban 646 millió perc volt, 1,86 százalékkal kevesebb, mint júniusban. Csökkent az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama is, ez júniusban 199,3 perc, júliusban pedig 196,3 perc volt. A közvetítőválasztást igénybevevők száma az előző hónaphoz képest 4 ezerrel, 821 ezerre esett vissza.
Júliusban az előfizetők 4425 – 2007-ben eddig összesen 39 823 – földrajzi számot hordoztak, így a 2004 januárja óta más szolgáltatóhoz átvitt vezetékes számok száma összesen 212 998-ra emelkedett.
Két százalékkal többen vagyunk széles sávon
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Tündérmese: az egyszeri ügyfél esete
A szolgáltató elismerte hibáját, és kártalanította a fogyasztót.
Mérleg 10
-
15 százalékos elbocsátással takarékoskodik a Magyar Telekom
A Magyar Telekom ma megállapodott az érdekképviseletekkel a 2008. évi létszámleépítésről.
Mérleg 4
-
Tovább csökken az ADSL ára
Az NHH elégedett a tavaly nyáron bevezetett retail minus módszer hozadékaival.
Távközlés 3
-
Lassan, de biztosan bővül a szélessáv-piac
Az NHH szerint 1,2 millió ADSL- és kábeles előfizetés van ma Magyarországon.
Távközlés 2
Előzmények
-
A széles sávú előfizetések száma 15 százalékkal nőtt
Az NHH adatai szerint a nyár végén több mint 1,15 millió broadband hozzáférés volt hazánkban.
Távközlés 1
-
A T-Com ma indítja a szimmetrikus DSL-t
A T-Com mától átalánydíjas, szimmetrikus DSL üzleti szolgáltatást kínál a kis- és középvállalatok számára.
Közösségi média 47
-
Több mint 162 millióan interneteznek Kínában
Még nincsenek annyian, mint a kínaiak.
Közösségi média 1
-
Belehúz az ADSL-piacon a GTS-Datanet
A szolgáltató az év végére 6,5 százalékra tervezi növelni részesedését.
Távközlés 1
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Sorozatok
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Samsung Galaxy S21 és S21+ - húszra akartak lapot húzni
- iPhone topik
- Milyen CPU léghűtést vegyek?
- Mobilhasználat külföldön
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Samsung Galaxy S23 FE - nincsen sárkány
- Macrodroid
- További aktív témák...