Peking visszautasította azokat a vádakat, melyek szerint a kínai néphadsereg hackerei törtek be nyáron a Pentagon számítógépes hálózatába. Az esetről a Financial Times közölt cikket, amelyben volt és még hivatalban lévő tisztviselők állították, hogy a júniusi támadás hátterében – amely miatt egy hétre lekapcsolták a védelmi tárca rendszerét – nagy valószínűséggel a kínai haderő áll. Az anyag alig egy héttel azt követően jelent meg, hogy Angela Merkel német kancellár közölte: kínai hackerek kémprogramokat telepítettek német minisztériumi számítógépekre.
Kína ezt nem ismerte el, most pedig kategorikusan tagadta, hogy köze lenne a Pentagon elleni támadáshoz – írja a Reuters. „A kínai kormány mindig következetesen ellenezte és a törvény szerint határozottan fellépett az internetes bűncselekmények, köztük a hackelés ellen” – válaszolt a vádakra Csiang Ju külügyminisztériumi szóvivő. „Egyesek vad dolgokkal vádolják Kínát, de ezek a vádak teljesen megalapozatlanok, és a hidegháború szellemét idézik” – tette hozzá. Csiang azt is elmondta, hogy országa is esett már számítógépes támadások aldozatául.
A Finacial Times név nélkül nyilatkozó forrása úgy fogalmazott, hogy „nagy, a teljes bizonyossághoz közelítő valószínűséggel” állítható, hogy a kínai néphadsereg állt a támadások mögött. A hackereknek – mondta – hónapokig tartott a hálózat védelmének feltörése, de az eset azt bizonyítja, hogy Kína képes megbénítani az amerikai rendszereket. A Pentagon jelenleg is vizsgálja, hogy milyen adatokat töltöttek le a betörők, de a lap szerint ezek java része nem volt titkos.
Betörtek a Pentagon rendszerébe
- Írta: Barna József
- Forrás: Reuters
Azóta történt
-
Politikai össztűz a „kínai állami hackerekre”
A német és az amerikai kormány után a britek is támadják a kínai kormányzatot.
Társadalom 3
-
A kritikus informatikai rendszerek védelme
Interjú Szekeres Balázzsal, a PTA CERT-Hungary Központ műszaki vezetőjével.
Biztonság 5
-
Kína nem agresszor, hanem célpont
Egy helyi szakértő szerint a hackereket nem náluk kell keresni.
Biztonság 0
-
A Rosenberg házaspár ma kínai, s úgy hívják őket: Lan Lee és Jüe-fej Ko
A Szilícium-völgyben két mérnököt ipari kémkedéssel gyanúsítanak.
Társadalom 3
Előzmények
-
Menekülnek a hackerek Németországból
Az új szabályozás egyik pontja ellehetetlenítheti a biztonságtechnikai fejlesztéseket.
Társadalom 3
-
Hacker a vízvezetékben
Ganesh Devarajan szerint vészesen alacsony biztonsági szintűek az amerikai közművek informatikai rendszerei.
Biztonság 9
-
Iráni-amerikai háború a digitális világban
Egyelőre még csak a számítógépes játékokban állnak szemben egymással az iráni és az amerikai katonák.
Társadalom 1
-
Orosz–észt háború a kibertérben?
A kormányzati és banki szervereket megbénító támadások mögött az észtek az orosz kormányt vélik felfedezni.
Társadalom 17
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- SkyShowtime
- Brogyi: CTEK akkumulátor töltő és másolatai
- Kínos ügy lett az OpenAI Scarlett Johansson-botránya
- iPhone topik
- DJI topic
- Hálózati / IP kamera
- Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
- Okosóra és okoskiegészítő topik
- Linux kezdőknek
- Megvásárolható a legolcsóbb kagylótelefon
- További aktív témák...