Bár a múlt héten már közeli kompromisszumról beszéltek, tegnap mégsem sikerült megállapodnia az Európai Parlament (EP), az Európai Bizottság (EB) és az uniós távközlési miniszterek képviselőinek a mobiltelefonos roamingtarifák szabályozásáról. Így biztossá vált, hogy a vitatott törvényjavaslatról a képviselők nem tudnak szavazni május 10-én, ahogy az az eredeti ütemtervben szerepelt – írja a Reuters. Pedig a javaslatot előterjesztő Viviane Reding információs társadalomért és médiaügyekért felelős biztos szeretné, ha már a nyáron életbe lépne a szabályozás, hogy a nyaralók már olcsóbban telefonálhassanak.
De egyelőre alig közeledtek az álláspontok a két problémás kérdésben: a tarifalimit összegéről és a bevezetés mikéntjéről. Az EP azt szeretné elérni, hogy a kiskereskedelmi roamingtarifákat hívásindításkor percenként 40, hívásfogadáskor pedig 15 eurócentben maximálják. Az illetékes miniszterek viszont ennél jóval magasabban húznák meg a vonalat, és 60, illetve 30 centes limitet szabnának. A mobilszolgáltatók által elfogadhatónak tartott 65, illetve 35 centes maximumhoz ez áll közelebb. Amint az ismert, a roamingtarifa akkor lép érvénybe, ha az ügyfél a szolgáltatója területén kívülről, külföldről telefonál, vagy ott fogad hívásokat.
Továbbra sincs egyetértés az új tarifarendszer bevezetésével kapcsolatban sem. Az EB és az EP javaslata szerint minden előfizetőnek automatikusan járnának az új roamingtarifák, míg a miniszterek az ún. „opt-in” modellt támogatják. E szerint az előfizetőnek kérvényeznie kellene a kedvezőbb tarifarendszerre történő átállást, amit ráadásul csak az érvényes szerződés lejárta után tehetnének meg. Az alacsonyabb roamingdíjakkal automatikusan csak az új előfizetők élhetnének. A parlament, most úgy tűnik, e téren hajlik a kompromisszumra, és el tudná fogadni ezt a modellt is.
De tegnap felmerült egy harmadik lehetőség is, amely megkülönböztetné az előfizetőket aszerint, hogy rendelkeznek-e roamingra kihegyezett csomaggal – mint amilyen például a Vodafone Passport. Ők – tudatos roaminghasználókként – maguk dönthetnének arról, hogy élnek-e az opt-in lehetőséggel, vagy megmaradnak a meglévő előfizetésüknél, míg mindenki másnak automatikusan járna a csökkentett tarifa. Az EB szerint a 27 tagországban összesen 150 millió ember él a külföldi mobilozás lehetőségével, közülük 10-20 százaléknak lehet roamingos csomagja.
Noha a tárgyalóbiztosok ma ismét találkoznak, akár születik kompromisszum, akár nem, a parlamenti szavazásra leghamarabb csak a május 21-én kezdődő héten kerülhet majd sor.
Csúszik a roamingtarifák csökkentése
- Írta: Barna József
- Forrás: Reuters
Azóta történt
-
Internetről az Európán
A vártnál kisebb volt az érdeklődés a tegnapi Internethajó 2007 rendezvényen.
Társadalom 0
-
Az Európai Parlamentben megállapodtak a roaming-díjakról
Már nyáron kevesebbet fizethetünk.
Távközlés 1
-
Szexszel kampányol az EU a YouTube-on
Sokaknak tetszik, az ellenzők csak az oldal ismertségét növelik.
Társadalom 2
-
Az Európai Unió hadat üzen a kelet-európai távközlési cégeknek (is)
Ha az Unió kemény embere újra végigviszi akaratát, nehéz idők jöhetnek az eddig kényelmes helyzetben lévő monopóliumokra.
Mérleg 2
Előzmények
-
Nincs egyezség az olcsó roamingról
A fogyasztóknak kedvezni akaró Európai Parlament és a mobilszolgáltatókat preferáló távközlési miniszterek álláspontja nem közeledett.
Távközlés 6
-
Már majdnem végleges: maximum 40 cent lehet a roamingdíj
Ha az Európai Parlament is megszavazza, júniustól maximált lesz a roaming díjszabása.
Távközlés 4
-
Nem jár mindenkinek automatikusan az olcsó roaming
Puhul a radikális árcsökkentési szándékkal benyújtott roamingdíj-gyilkos törvénytervezet.
Távközlés 1
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Formula-1
- Dobta a zoomkamerát az új Sony Xperia 10
- World of Tanks - MMO
- Napelem
- Automata kávégépek
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- iPhone topik
- További aktív témák...