Értékes garázst vásárolt a Google

Ezúttal nem egy újabb vállalkozás felvásárlásával, hanem egy felbecsülhetetlen eszmei értékű ingatlannal bővítette birodalmát a Google: azt a szilícium-völgyi házat vették meg, amelynek garázsában a cégalapítók, Larry Page és Sergey Brin megálmodták internetes keresőjüket. Az internetvállalat Mountain View-i központjához közeli Menlo Parkban található, nagyjából 180 négyzetméteres házat egy alkalmazottól, a termékmenedzsmentért felelős alelnök Susan Wojcickitől vásárolták meg – írja az AP. Nyolc évvel ezelőtt – mivel a hitelek törlesztésében elkelt a segítség – ő adta bérbe a garázst az alapítóknak, havi 1700 dollárért. Wojcicki akkoriban még nem dolgozott a frissen alapított cégnél, a közeli Stanford Egyetem két végzősét csupán azért ismerte, mert Brin udvarolt az egyik barátnőjének.

Öt hónapos ott-tartózkodásuk alatt az akkor 25 éves vállalkozók idejük java részét a keresőmotor fejlesztésével vagy a telken található meleg vizes medencében töltötték. A hírügynökség beszámolója szerint előszeretettel fosztogatták főbérlőjük hűtőszekrényét is – talán e szokás lenyomata, hogy ma a vállalat ingyenes svédasztalos étkezést biztosít a dolgozói számára.

Page és Brin nem sokkal azt követően költözött be a garázsba, hogy megalapították a vállalkozást a befektetőktől összegyűjtött egymillió dollárral. Ma a Google körülbelül 10 milliárd dollárnyi készpénzállománnyal rendelkezik, piaci értéke pedig 122 milliárd dollár.

A Google azt nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyit fizetett a becses ingatlanért, de a környéken a hasonló méretű házak 1,1-1,3 millió dolláros áron kelnek el. Ez csupán töredéke annak, amit a vállalat a közel 93 000 négyzetméteres központjáért szurkolt le nemrég. Noha a garázs korántsem tekinthető történeti emléknek, már ma is turisták sokasága zarándokol el a címre fényképeket készíteni.

Azóta történt

Előzmények