Sajtóközleményük szerint a 2006 júniusában alakult Zene- Film- és Software-ipar Kalózellenes Koalíciója (ZFSKK) – melynek tagjai az Art Mozi Egyesület, az ASVA, a BSA, az Electronic Arts, a Független Producerek Szövetsége, a Magyar Filmforgalmazók Egyesülete, a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a Magyar Mozisok Szövetsége, a Magyar Producerek Szövetsége, a Magyar Videokiadók Egyesülete, a MAHASZ, a ProArt és Sony Hungária Kft. – január 17-én találkozót szervezett a kormány és a jogérvényesítő hatóságok képviselőivel. A kormányzati szervek – a MEH, a GKM, az IRM, az APEH, a Nemzeti Nyomozó Iroda, a VPOP és a Magyar Szabadalmi Hivatal – támogatásukról biztosították a koalíció célkitűzéseit és egyes konkrét cselekvési javaslatait. Felmerült egy miniszteri vezetés alatt működő, a hamisítás és a kalózkodás elleni programot kidolgozó kormányzati munkabizottság létrehozása, melyben a koalíció is részt vesz. Mindkét oldal egyetértett abban, hogy a bizottság felállítása és a hatékony munka mielőbbi megkezdése kiemelt nemzetgazdasági érdek.
A koalíció megalakulása óta a felek most egyeztettek először, s hírt közreadó ZFSKK szerint a tervbe vett együttműködés óriási jelentőségű, s áttörést jelenthet, hisz a kormány és jogvédő szervek támogatása jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben a kalózellenes küzdelem még hatékonyabb lehessen.
A magunk részéről – felvállalva a maliciózus hangvétel minden következményét – csak két dolgot tennénk hozzá ehhez.
A kereskedelmi célból folytatott kalózkodás bűncselekmény, s mint ilyen, egy jogkövető állampolgár (elsőre álompolgárt írtam :)) ) részéről elítélendő és üldözendő tett, ahogyan a fekete-, számla nélkül végzett munka is. Ám a nemzetgazdasági érdekre hivatkozó érvelésektől igen csak borsódzik az átlagember háta – különösen egy olyan esetben, amikor – ha a mostanában zajló mindenáron történő adóbevétel-növelést nem tekintjük – nagy lobbierejű gazdasági társaságok a nemzetgazdaság érdeke mögé próbálják a saját érdekeiket elrejteni.
A második: Zene- Film- és Software-ipar. Könyörgök, a Koalíció titkára vegye elő a magyar helyesírási szabályzatot!
Gruppen a magyar kalózok ellen
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Razziák várhatók az internetkávézókban?
A magyarországi netcafék közül mindössze ötben legális a Counter-Strike és a Half-Life.
Szoftver 9
-
Filmkalózok buktak le a Miskolci Egyetemen
Az esetről beszámoló ASVA szerint a fénymásolónak álcázott DVD-bolt sztorija tipikus.
Társadalom 37
-
A BSA APEH-kommandókat küld a cégekre
Egy ma aláírt titkosított megállapodás nyomán a BSA oktatni fogja az adóellenőröket, az APEH pedig vizsgálja az üzleti szoftverek legalitását.
Mérleg 102
-
A TASZ látni szeretné az APEH-BSA megállapodás szövegét
A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet az APEH-től követeli a titkosított szerződést.
Társadalom 3
Előzmények
-
Sokat hoz a kiadóknak a letöltés, de nem eleget
A hanglemezipar örül, hogy szépen prosperál a digitális zene, de nem elégedett a kalózkodás visszaszorulásának ütemével.
Közösségi média 1
-
Dacol a Nyugattal az MP3-diszkont
A filléres zeneboltból hőst és forradalmárt faragnak az évek óta fenyegetőző kiadóvállalatok.
Közösségi média 41
-
Az amerikai médiaszövetségek nem irgalmaznak
Oroszország egy szerződésben vállalta, hogy felszámolja a nyugatiak által illegálisnak tartott letöltőoldalakat.
Társadalom 1
-
Túl olcsón adják a zenét
A nagy vihart kavaró orosz zenei portál vezetői szerint a nyugati kiadók politikai nyomással kívánják törvényes vállalkozásukat tönkretenni.
Mérleg 3
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen