Gyengébben muzsikál az AMD

Az Advanced Micro Devices (AMD) tegnap közzétette a második negyedévre vonatkozó előzetes számait. E szerint az árbevétel a július 2-án véget ért három hónapos időszakban 1,21 milliárd dollár körül alakul, amely 52 százalékkal magasabb ugyan az egy évvel korábbinál, de 9 százalékkal elmarad az első negyedévestől. A Wall Street 1,3 milliárdos forgalmat várt a piacvezető Intel legerősebb konkurensének számító processzorgyártótól.

Néhány elemző már korábban gyanította, hogy a második negyedévben gyengébb árbevételt ér el az AMD, mivel az Intel az elmúlt hónapokban nagy kedvezményekkel próbálta meg kiszórni a régebbi processzorokból felhalmozódott készleteit, hogy előkészítse a terepet a teljesen új – Core-nak nevezett – architektúrára épülő csipjei számára, melyeket a jövő héten vezet be a piacra. Ezt a teóriát támasztja alá, hogy az AMD közleménye szerint éppen az a processzorkategória nem fogyott elég jól – az olcsóbb asztali és notebookcsipek –, amelyikkel a rivális akciózott.

A CNET által megkérdezett elemző, Dean McCarron szerint azonban arra is fel kell készülnie a gyártóknak, hogy a PC-piac ismét lassulni fog. Míg az első negyedévben 13,1 százalékos volt a bővülés, az év második felében 10 százalék körüli értékre mérséklődik – figyelmeztet a szakember.

Az AMD kiemelte, hogy a szerverekbe és munkaállomásokba szánt Opteron processzorok forgalma rekordot döntött a negyedévben. A vállalat július 20-án teszi közzé második negyedéves jelentését.

Azóta történt

Előzmények