(Infobulvár) Ma már Magyarországon sem megy ritkaságszámba, hogy egy munkaadó az interneten is utánanéz a pályázóknak, hiszen a sokféle közösségi oldal és egyebek (például egy bulin készült kínos fotó valamelyik ingyenes fotómegosztó szájton) rengeteg háttér-információt nyújthatnak a jelentkezőkről. Vagyis az adatok egy helyre (értsd: internet) gyűjtése legálisan, hétköznapi módon is könnyebben ellenőrizhetővé teszi az egyes embereket.
Ez azonban sokakat zavarhat, hiszen „helytelenül” viselkedtek a neten, netán kompromittáló adatokra lehet velük kapcsolatban rábukkanni, így nem meglepő, hogy ma már – legalábbis a nyugati világban – létrejöttek azok a vállalkozások, amelyek az igénylők „internetes múltjának kifehérítésével”, illetve a pozitív arculat megteremtésével foglalkoznak – számol be e tendenciáról az egyébként mérsékelten mérvadónak tartott Telegraph internetes oldala.
Több olyan cég is működik már Nagy-Britanniában, mint például a ReputationDefender, amely havi körülbelül 7000 forintnak megfelelő összegért elvállalja, hogy tiszta hátteret biztosít a szolgáltatásra igényt tartónak. Az előfizetőnek havi jelentést adnak a feltehetően zavaró anyagokról, szövegekről, s javasolnak neki olyan technikákat, amellyel elkerülheti a jövőben a hasonló problémákat. Van olyan cég is – például a Naymz –, amelyik azt ígéri, hogy megoldják: ha az illető nevét beütik egy keresőbe, akkor a számára kedvező találatok jelenjenek meg a lista elején. Ehhez kapcsolódva már működnek olyan fotós szolgáltatások is, amelyek – a jelentések szerint óriási forgalmat lebonyolítva – retusált, szépített fényképeket gyártanak a megrendelők számára, hogy a különböző honlapokon ezek a képek legyenek jelen.
A Telegraph cikke ezek után még tanácsokat is ad a pozitív internetes hírnév kialakításához (írjál blogot, kommentelj sokat, vegyél igénybe egy, a ReputationDefenderhez hasonló szolgáltatást, hogy le tudd takarítani a számodra káros tartalmakat stb.).
Vigyázz! A főnököd is megnézi az iWiW-et!
Azóta történt
-
Keresztény diktatúra a MySpace-en
Nyilvánvaló, hogy a krisztusi életet élő Rupert Murdoch kezében futnak össze a szálak. Mindennapi összeesküvés-elméletünk sorozat.
Café blog 0
-
Már élesben fut a pénz(éh)es iWiW
A civil kezdeményezéseknek, nonprofit szervezeteknek és üzleti vállalkozásoknak a jövőben külön kell regisztrálniuk magukat, s ez eltérő jogosítványokat és lehetőségeket ad a számukra.
Közösségi média 10
-
Zyb-vásár: nyolc iWiW-et ért a dán webkettes
Dán közösségi szájtot vásárolt a Vodafone 31,5 millió euróért. A Zyb egy olyan online felület, ahová bárki elmentheti a mobiljából a kontaktjait, SMS-eit, naptárbejegyzéseit.
Közösségi média 2
-
2002. április 14.
WiW.hu néven elindult a legkorábbi magyar közösségi oldalak egyike, a későbbi iWiW őse. Várady Zsolt webfejlesztő – aki később e-Magyarország-díjat kapott munkájáért – márciusban készítette el a tesztváltozatot, mely nevét a Who is who? rövidítéséről kapta.
Történelem 4
Előzmények
-
Vigyázz a szádra a neten, különben szólok anyádnak!
Biztonsági kártya azért, hogy a kamaszok ne kalandozzanak csak úgy a világhálón.
Társadalom 20
-
Az iWiW-en szívesen kiadjuk magunkat
A közösségi oldalakon még a telefonszámunkat is megadjuk.
Közösségi média 20
-
Sikeres évet zártak az online piackutatók
Díjazták az év legjobbjait a héten megtartott OK2007 konferencián.
Mérleg 0
-
A férfi, akinek a netezők adnak a véleményére
Agglegény és munkanélküli a britek véleményíró bajnoka.
Közösségi média 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen