A Google könyvkeresőjéből tavaly augusztus óta PDF formátumban letölthető számos, szerzői jog által nem védett anyag. Ez azonban csupán a kezdet, és a lehetőség valójában – ahogy azt a keresővállalattól megszokhattuk – egy grandiózusabb projekt előfutára – derül ki a brit Times beszámolójából. A cég – írja a napilap – a kiadókkal karöltve most annak a mikéntjét próbálja meg kitalálni, hogy miként lehetne lendületet adni a hosszú ideje egy helyben topogó elektronikuskönyv-piacnak.
Jens Redmer, a Google Book Search projekt európai vezetője elárulta, hogy egy olyan platformon dolgoznak, amellyel a könyvkiadók a köteteiket online kínálhatják. A szakember szerint az internetes „könyvterjesztés” biztos nem hozza el a nyomtatott könyv alkonyát, de új lehetőségeket nyit a vásárlók előtt. „Lehet, hogy a nyaraláshoz csak kikölcsönöznél egy útikönyvet, vagy egy kötetből csak egy fejezetre van szükséged. Végül úgyis az olvasók döntik el, hogyan olvassák a könyveket” – magyarázta.
Redmer úgy látja egyébként, hogy évek toporgása után az elektronikus könyv végre lendületet vehet. Japánban például – mondja – már ma is sokan töltenek le teljes regényeket a mobiltelefonjukra.
Közben persze a riválisok sem várják ölbe tett kézzel az e-könyves forradalmat. A Sony tavaly bemutatott Reader elektronikus könyvéhez például online bolt is tartozik, amely már most is 10 000 kötetet kínál. A világ legnagyobb internetes könyvkereskedője, az Amazon.com szintén tervezi letöltéses szolgáltatás bevezetését.
A Google Book Search ugyan már most is tartalmaz jogvédett köteteket, melyek szövegében keresni is lehet, a találati oldalon azonban ilyenkor kizárólag egy rövid idézetet kap a felhasználó, no és néhány linket olyan online boltok weboldalaira, ahol a találat nyomtatott változata megvásárolható. Redmer azt nem árulta el, hogy mikor indulhat be a közvetlen digitális értékesítés a szolgáltatás oldalán, csak annyit mondott: „inkább előbb, mint utóbb.”
Kiárusítja a könyvtárát a Google
- Írta: Barna József
- Forrás: Times Online
- Kapcsolódó cégek:
Azóta történt
-
Európa nem adja a Google-nak a Gmailt
Daniel Giersch német vállalkozónak sikerült megcsáklyáznia a „pökhendi” internetvállalat védjegykérelmét.
Közösségi média 15
-
Harry Potter máris csúcsot döntött
Az Amazon.com előrendelési akciója fergeteges sikernek ígérkezik.
Mérleg 6
-
A Princeton is a Google-lal digitalizáltatja a könyveit
A tekintélyes amerikai egyetem a tizenkettedik a résztvevők sorában.
Közösségi média 0
Előzmények
-
A Microsoft is ingyen adja a könyveket
Elindult a Live Search Books, egyelőre csak közkincsnek számító kötetekkel.
Közösségi média 0
-
A Google ingyen adja a könyveket!
A Google új szolgáltatása .pdf formátumban letölthetővé teszi a felhasználók számára a klasszikus műveket.
Közösségi média 7
Percről percre
ma Nagyon nyomul a Xiaomi tablet fronton, és nagyobb méretben is jól megy nekik. Jól. Nem tökéletesen.
gp A szkizofréniától és rabszolga-kereskedőktől egyaránt szenvedő Senua újabb különleges utazásra indul, ezúttal a messzi észak ősi istenekkel és modern kegyetlenséggel teli vidékére.
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Vodafone mobilszolgáltatások
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Dobta a zoomkamerát az új Sony Xperia 10
- HBO Max & OD topic
- Óra topik
- Milyen légkondit a lakásba?
- OLED TV topic
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- További aktív témák...