Komoly játékszer az első kommersz neuro-headset

Az agy által kibocsátott elektromos hullámokat érzékeli egy amerikai és ausztrál érdekeltségű vállalat, az Emotiv új neuro-headsetje, az Epoc, mely a cég vezetője szerint az első széles körben elterjedő, agyhullámokkal működő számítógépes beviteli interfész lehet. A rendszer elsődleges felhasználási területét jellegéből adódóan a videojátékok jelenthetik majd, de az eszköz más, interaktív vezérlési feladatokhoz is segítséget nyújthat.

„Az Epoc érzékeli az agy elektromos impulzusait és vezeték nélküli kapcsolaton keresztül továbbítja a jeleket a számítógépnek. A szoftver ezután a beérkező adatokat a videojátékok számára értelmezhető parancsokká alakítja” – magyarázza a szerkezet működését Tan Le, az Emotiv elnöke. Az Epoc voltaképpen egy elektro-enkefalográfiás, neurofiziológiai mérőműszer (EEG), melyhez hasonlót korábban több cég is épített, az Emotiv megoldása azonban lényegesen egyszerűbben használható és jelentősen olcsóbb az eddigi rendszereknél: „Ez az első olyan érzékelőrendszer, amelyhez nincs szükség elektródák sűrű hálózatára vagy külön üzemeltető személyzetre” – hívja fel a figyelmet Le.

Az Emotiv közleménye szerint az Epoc elsősorban a játékost virtuális kalandozásai során megszemélyesítő karakternek adhat még nagyobb egyéniséget azzal, hogy a megfelelő szoftverháttér segítségével a felhasználó érzelmeit átülteti a videojáték világába. A rendszer mindemellett a játékos arcmimikáját is figyeli, így ha a monitor előtt ülve elmosolyodik az illető, karakterének hasonlóképpen mosolyra húzódhat a szája.

Az agyi impulzusokat érzékelő headset megfelelően kalibrálva több mint harminc különböző kifejezési módot, érzelmet és tevékenységet képes érzékelni: többek közt látja, ha a játékos kíváncsi, feszült, ha éppen nevet vagy mosolyog, netán dühös. Némi gyakorlás után egyszerű tevékenységek is elvégezhetők az Epoc segítségével, így a felhasználó jól összpontosítva tárgyakat is mozgathat a játék világában pusztán gondolatai segítségével.

A számítógép kijelzőjén látható objektumok gondolattal vezérelt mozgatása hosszú évek óta foglalkoztatja a nagy iparági multikat és kutatókat. Az Emotiv az IBM-mel közösen vizsgálja az Epochoz hasonló beviteli interfészek felhasználási lehetőségeit: Paul Leadak, az IBM illetékes alelnöke szerint ezek az eszközök lehetnek a virtuális kommunikáció és a térbeli internet kulcskomponensei.

Az Epoc a fejlesztő ígérete szerint még idén a boltokba kerül, a headsetért 300 dollárt, azaz mai árfolyamon számolva nagyjából 55 000 forintot kérnek majd.

Azóta történt

Előzmények