Az IBM szeptemberben tette elérhetővé ingyenes irodai csomagjának, a Lotus Symphonynak béta 1-es verzióját angol nyelven, s azóta több mint 400 ezer letöltést regisztráltak ennél a változatnál. Novemberben aztán megérkezett a továbbfejlesztett béta 2, a múlt hét vége óta viszont már elérhető a béta 3-as is, melynek igazi újdonsága, hogy az IBM most már 24 nyelven kínálja a szoftvert – köztük magyarul is.
A Lotus Symphony sikeresnek mondható az egész világon, de különösen az Egyesült Államokban, mely az összes letöltés 25 százalékát adja.
A szövegszerkesztőt, táblázatkezelőt és bemutató-készítőt tartalmazó, az OpenOffice alapjára az IBM kínai központjában fejlesztett programcsomag (az alapfejlesztéseket végzik Pekingben, de a különböző eszközöket, például a nyelvi csomagokat szerte az egész világon, a IBM helyi laboratóriumaiban készítik) vonzó felhasználói felülettel rendelkezik, s támogatja mind az OpenDocument (ODF), mind a Microsoft Office formátumait. A nyelvi csomagoknak köszönhetően most már nem csak magyar helyesírás-ellenőrző áll a felhasználók rendelkezésére, hanem gond nélkül megoldható az is, hogy például a magyar nyelvű felületen spanyol szöveget írjon valaki, s ezt a spanyol helyesírás-ellenőrzővel korrigálja.
Már magyarul is tud az IBM ingyenes irodai csomagja
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- IBM
Azóta történt
-
Közös projekt indítását jelentette be az IBM és az SAP
Az IBM az SAP megállapodott: a Lotus Notes-on keresztül elérhető lesz az SAP Business Suite.
Rövid 0
-
Microsoft: az IBM akarja megbuktatni az OOXML-t
Február végén kiderül, hogy szabvány lesz-e az Office dokumentumformátuma. Addig heves viták várhatók.
Szoftver 2
-
Office nélkül is kapható az Outlook
Az ügyfelek kérték, ezért külön is elérhető a céges levelezőprogram és kapcsolatkezelő.
Szoftver 0
-
Letölthető az OpenOffice.org 2.4 kiadásra jelölt verziója
Apró javítások, kiegészítések, de igazából már a 3.0 a cél.
Szoftver 2
Előzmények
-
Hivatalosan is elindult az IBM közösségre építő fejlesztői oldala
Átláthatóság, rugalmasság, közös munka – ezek az új szakmai oldal alapvető célkitűzései.
Rövid 0
-
Letölthető az IBM ingyenes irodai csomagjának következő verziója
A Lotus Symphony szeptemberi megjelenése után már itt is a béta 2-es változat.
Szoftver 1
-
Letölthető az OxygenOffice Professional 2.3
A régebbi nevén OpenOffice.org Premiumnak hívott szoftver a kiegészítőkkel nyújt többletszolgáltatást.
Szoftver 8
-
Ingyenes Office-szal támad az IBM
Bár egy újabb Openoffice.org-verzióról van csak szó, mégis nagy szám.
Szoftver 5
Percről percre
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- AMD CPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Azonnali alaplapos kérdések órája
- PlayStation Plus 2024 Extra/Premium - A teljes májusi lista
- Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
- Xiaomi AX3600 WiFi 6 AIoT Router
- Olcsó sportkamerák (GoPro alternatívák)
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Poco X6 Pro - ötös alá
- Ford topik
- További aktív témák...