Ma két hír érkezett a Magyar Telekom háza tájáról. Az egyik a társaság gazdálkodását érinti, mivel a Magyar Telekom igazgatósága megtárgyalta a Magyar Telekom Nyrt. 2006. évi gazdálkodásáról szóló éves beszámolóját, majd elfogadásra javasolja a közgyűlésnek. A vállalat igazgatóság végül a 2006. gazdasági év után részvényenként 70 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek minden 100 forint névértékű törzsrészvény után. A vezetőség szerint a javasolt osztalék összhangban van a társaság növekedési stratégiájával és azzal a törekvésével, hogy az eladósodottsági rátát a 30–40 százalék közötti céltartományban tartsa, ugyanakkor tükrözi a Magyar Telekom Csoport jelenlegi profitabilitását és pénzügyi helyzetét. Ezzel egy időben bejelentették azt is, hogy a Magyar Telekom 2007. április 26-án tartja éves rendes közgyűlését.
A másik hír személyi változásról szól, ugyanis a társaság igazgatósága 2007. április 1-jével Somorjai Évát nevezi ki a Magyar Telekom emberi erőforrás vezérigazgató-helyettesévé dr. Pásztory Tamás távozását követően. Somorjai Éva 41 éves, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerzett diplomát. 1989-től a Magyar Hitelbank nemzetközi igazgatóságán, majd 1991 és 1994 között egy ingatlan-befektető cég adminisztrációs és pénzügyi vezetőjeként dolgozott Melbourne-ben. Hazatérése után a Pepsi-Cola Hungarynél helyezkedett el. 1996-tól a cég közép-európai üzleti részlegének humán erőforrás területén dolgozott különféle vezetői munkakörökben. 1999-től a nemzetközi szervezet- és képességfejlesztési terület, majd 2000-től a magyarországi cég HR-igazgatójává nevezték ki. 2001 októberétől dolgozik a Magyar Telekomnál. 2002-től a csoport emberi erőforrás ágazat igazgatója. Részt vett a vállalatcsoport HR-stratégiájának kidolgozásában, a nemzetközi és belföldi akvizíció személyzeti támogatásában, a vállalat-átalakítási és -fejlesztési program menedzselésében.
Somorjai Éva a kinevezés kapcsán elmondta: „Az előző években felépített professzionális és komplex humánerőforrás-munka megtartására és további fejlesztésére törekszem. Üzleti partnerként célom a cégcsoport működési kiválóságának megőrzése a magas képzettségű és értékes szakemberek fejlesztésével, a leghatékonyabb juttatási formák alkalmazásával, a munkatársi elégedettség növelésével. Továbbra is kölcsönös partnerségben kívánok dolgozni az érdekképviseletekkel. Munkámban az egymás iránti őszinteség, nyíltság és tisztelet ezentúl is alapérték.
A Magyar Telekom igazgatóságának tagjai emellett határoztak arról is, hogy új, az informatikáért felelős vezérigazgató-helyettesi pozíciót hoznak létre. A posztot betöltő személyéről később döntenek.
Magyar Telekom: osztalékjavaslat, új vezető, új vezetői poszt
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Magyar Telekom Nyrt.
Azóta történt
-
Informatikai főnök a Magyar Telekomnál
Az új pozíció létrehozásáról a múlt héten döntött a vállalat igazgatósága.
Távközlés 0
-
Művészi kapcsolószekrényeket akar a Magyar Telekom
A nemrég lezajlott pályázat olyan sikeres lett, hogy folytatni kell.
Távközlés 4
-
A Magyar Telekom lezárta a 2006-os gazdasági évet
A részvénytársaság tegnap megtartotta éves rendes közgyűlését.
Távközlés 6
Előzmények
-
Nyolc megabitre is gyorsulhat a Kábelnet
Az ADSL után április közepéig felpörgetik a kábeles internet-hozzáférések sebességét is.
Távközlés 27
-
Telefon nélküli ADSL a Magyar Telekomtól
Március 30-tól a Magyar Telekom elérhetővé teszi nagykereskedelmi partnerei számára a telefonszolgáltatás nélkül igénybe vehető ADSL-t.
Távközlés 30
-
ITTK-jelentés: 2006-ban több minden véget ért
Átfogó tanulmány készült az információs társadalom és az internet 2006-os hazai trendjeiről.
Társadalom 5
-
Hullanak a fejek a Magyar Telekomnál
A vezérigazgató-csere után távozik az egyik vezérigazgató-helyettes is.
Távközlés 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- iPhone topik
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- OLED TV topic
- EAFC 24
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Apple Watch Ultra - első nekifutás
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- További aktív témák...