Az amerikaiak az elmúlt két évben több mint 7,8 milliárd dollárt fizettek ki amiatt, mert számítógépük vírussal vagy spyware-rel fertőződött meg – állítja a legújabb felmérésére alapozva a Consumer Reports nevű fogyasztóvédelmi magazin. Előző vizsgálatuk eredményeire alapozva megállapítják, hogy a tavalyi évhez képest drámai módon romlott a helyzet.
Az egész országra kiterjedő felmérés során a magazin munkatársai a legfontosabb biztonsági problémának a kéretlen reklámlevelek, a spamek áradatát találták, bár a legtöbbet a vírusok miatt fizettek a felhasználók, 2004-ben és 2005-ben összesen 5,2 milliárd dollárt áldoztak a fertőzött gépek karbantartására, helyreállítására vagy cseréjére (Hogy az USA-ban miért kell egy vírusos gépet lecserélni, arról nem szól az e tekintetben félreérthetetlenül fogalmazó anyag – a szerk.). A spyware-fertőzések – amikor a felhasználó viselkedési mintáinak követése vagy egyéb kereskedelmileg fontos információk összegyűjtése a programírók célja – az elmúlt fél évben enyhén ritkultak, de az amerikaiakat még így is 2,6 milliárd dollárral rövidítették meg a kémprogramírók. Ennél sokkal nagyobb gondot okoznak a phishing, azaz adathalász támadások, amelyek megtévesztő e-maileken és álságos weboldalakon keresztül igyekeznek kicsalni bankszámlaszámokat, jelszavakat vagy egyéb csalásra alkalmas személyes adatokat. Ezek száma a tárgyalt időszakban az ötszörösére nőtt, s a felmérés kérdéseire válaszolók által megadott adatok alapján 2004-ben és 2005-ben összesen 630 millió dollár kárt okoztak – ez átlagosan 850 dollár lenyúlását jelenti minden sikeres akciónál. Jeff Fox, a magazin szakújságírója elébe megy a becsapottakat lekicsinylő véleménynek: „Az adathalászok trükkjei sokkal veszélyesebbek, mint gondolnánk, végtelenül rafinált emberek gondolják ki a csalások módszereit.”
Bizonyos szakértők viszont eltúlzottnak találják a civil aktivisták becsléseit. „A kérdőíves megkérdezés alapján kapott számok erősen felduzzasztottak lehetnek, különösen, ha egy olyan dologról kérdezik meg az embereket, melyről ők csak minimális tájékozottsággal rendelkeznek. A felhasználóknak csak homályos fogalmaik vannak arról, mik is ezek a dolgok” – nyilatkozta Robert Lichter, a George Mason Egyetem statisztikai központjának vezetője. Ugyanakkor más, az internetes csalásokat is vizsgáló szervezetek képviselői úgy nyilatkoztak, hogy az eredmények igenis lehetnek valósak; mindez a világhálós bűnözés rohamos terjeszkedésének a jele. A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) által készített jelentés szerint a benyújtott panaszok által láthatóvá vált kár eléri a 335 millió dollárt. Az FBI és a Fehérgalléros Bűnözés Központ által közösen működtetett, az internetes csalások vizsgálatára létrehozott panaszoldalra érkezett beadványok alapján az ilyen jellegű bűncselekmények száma 2005-ben megháromszorozódott az előző évhez képest, s a gazdasági kár 183 millió dollár.
„Nehéz megmondani, hogy valójában ki is bukja el a pénzét – a biztosító, a hitelkártya-társaság vagy a fogyasztó –, de bizonyos, hogy valakinek kiveszik a zsebéből” – kommentálta az ügyet Dan Hubbard, a Websense Inc. kutatási és biztonságtechnikai alelnöke. Dave Cole, a Symantec biztonságtechnikai igazgatója is úgy vélekedik, komolyan kell számolni a spamek és a phishing egyre erősödő támadásaival, s fel kell készülni arra hogy mind több „rossz fiú” igyekszik megszerezni fontos adatainkat. „A támadások olyan rohamának nézünk elébe, melyet az emberek többsége el sem tud képzelni.”
A Consumer Reports több mint 2000 amerikai háztartásra kiterjedő, reprezentatív felmérése arra is kitér, hogy a netezők húsz százalékának nincs vírusvédelmi szoftvere, 35 százalékuk pedig egyáltalán nem használ spyware-blokkoló programot. David Cole szerint ezért az internethasználók számának növekedésével párhuzamosan egyre fontosabb lenne a felhasználók tájékoztatása a lehetséges veszélyekről.
Milliárdokat buknak az interneten az amerikaiak
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: Washington Post
Azóta történt
-
Diákok után koslatott a hadügy az USA-ban
Egyetemi hallgatók e-mailjeibe is beleolvastak a hatóság emberei. Egyes érintett egyetemek vizsgálatot indítanak az ügyben.
Társadalom 5
-
Ha látod magad, akkor a Yahoo! oldalán vagy
A Yahoo! regisztrált felhasználóinak védelmet kínál az adathalászok ellen.
Biztonság 0
-
Lebuktak a spammerek
Az ausztrál távközlési hatóság újra leleplezett egy spamküldő társaságot.
Biztonság 0
-
Hackerek helyett online maffiák
Az internetes bűnözés egyre növekvő szervezettsége mind nagyobb kihívás a bűnüldöző hatóságok számára.
Biztonság 0
Előzmények
-
A pénzünkre pályázik a crimeware
Újabb terminussal bővült a hétköznapi emberek számára eddig is érthetetlen IT-biztonsági szakzsargon.
Biztonság 0
-
A globális víruskitörések ideje lejárt
A magyar VirusBuster is közzétette első féléves vírustoplistáját – az eredmények eltérnek az Eset Software-étől.
Biztonság 0
-
Hullámok hátán is érkezhet spyware
A WiFi technika és a hordozhatóság is veszélyt jelenthet a mobil eszközökön tárolt adatokra, ha hiányzik a szakszerűség.
Biztonság 2
-
Azonosíthatatlan webhelytulajdonosok
Sok esetben lehetetlen a regisztrációs adatok alapján megtalálni egy oldal tulajdonosát. Bűnözők előnyben.
Közösségi média 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen