Pörög a hardverbiznisz az Albacompnál

Az Albacomp becslése szerint 2006 első félévében mintegy 100-110 ezer asztali PC talált gazdára Magyarországon, az idén ugyanebben az időszakban viszont mintegy 20 százalékkal kevesebb, mindössze 80-85 ezer gép fogyott. A vállalat e trend hátterében három fő okot lát. Egyrészt a vásárlók a PC-k helyett a folyamatosan csökkenő árú notebookokat választják, másrészt a megszorításoknak köszönhetően kevesebbet költenek ilyen berendezésekre. A harmadik ok a Sulinet Expressz program megszüntetése, emiatt a tavalyi év végén olyan értékesítési csúcsot ért el a piac, melyet az idei első félévben magától értetődő módon csökkenésnek kellett követnie.

Az Albacomp a kedvezőtlen piaci trendek ellenére növelni tudta PC-eladásait, és az első félévben 57 százalékkal több (8000 darab) saját márkájú gépet adott el, mint egy évvel korábban (5100 darab). A vállalat a PC-k iránti kereslet visszaesése ellenére is kitart ennél a szegmensnél, mert – mint állítják – a noteszgépek előretörése ellenére számos területen a jövőben is elsősorban az asztali gépek fognak megfelelő teljesítményt, illetve rugalmasságot nyújtani. A tapasztalat egyébként az, hogy az otthoni felhasználók gyakrabban vásárolnak magasabb kategóriájú – erősebb processzorral, önálló videokártyával, több memóriával és nagyobb merevlemezzel szerelt –, drágább gépeket. A vállalat még az idén piacra lép olyan termékekkel is, amelyekkel a közép- és nagyvállalatokat célozza meg.

Ellentétben a PC-piaccal, a noteszgépek piaca látványosan növekedett. Az Albacomp becslése szerint 2006 első félévében körülbelül 70-80 ezer notebookot értékesítettek a hazai piacon, ehhez képest az idén 40-50 százalékkal több (100-120 ezer) gép talált gazdára, ami egyben azt jelenti, hogy a nyugat-európai és amerikai trendeknek megfelelően ma már Magyarországon is több notebook fogy, mint asztali PC. A cég az idei első hat hónapban 5000 darab noteszgépet adott el, 50 százalékkal többet, mint egy éve.

A vállalat külön kiemelte, hogy a félév során 20 ezer PC-t és notebookot értékesített előtelepített Windowszal, ami – mint a cég közleménye fogalmaz – „ismerve a hazai szoftverhasználati morált, nagy sikernek könyvelhető el.”

Azóta történt

Előzmények