A Microsoft elbukni látszik a tabletpiacon

Az International Data Corp. (IDC) elemzőcég friss (szokás szerint, egyelőre még nem végleges, előzetes adatokon alapuló) felmérése szerint a táblagépek iránti kereslet kissé csökkent az év elejéhez képest, de az idei év második negyedévében az előző év hasonló időszakához képest 60 százalékkal nőtt az eladott készülékek száma – és történt mindez úgy, hogy időközben nem jelentek meg kiugróan új minőséget kínáló termékek.

Az adott negyedévben világszerte 45,1 millió tablet talált gazdára, és ez hatalmas emelkedés a 2012-es 28,3 millióhoz képest – igaz, a 2013-as év első negyedévétől jelentősen elmarad, amikor 49,2 millió táblagépet adtak el.

idc tablet

A negyedév „vesztese” az Apple, akik 2012 hasonló időszakához képest 14 százalékkal kevesebb hordozható számítógépet adtak el, de még így is kiemelkedő a részesedésük a 14,6 millió iPaddel. A korábbi években nem tapasztalt visszaesésnek az is oka lehet, hogy míg régebben a második negyedévében jöttek ki egy új modellel, ezt a debütálást most eltolták az év második felére – így nem meglepő, hogy a teljes piaci részesedés az egy évvel korábbi 60,3 százalékról közel felére, 32,4 százalékra csúszott vissza. Ugyanakkor várható, hogy a feltehetően az ünnepi szezonra érkező új termék(ek) mind a cég, mind a teljes piac eredményét jelentősen megemelik majd.

A piac második helyezettje gyártói szempontból az androidos gépeket kínáló Samsung, akik az előző évhez képest hatalmasat léptek előre: idén a második negyedévben 8,1 millió tabletet adtak el, míg tavaly ilyenkor csak 2,1 milliót – ezzel majdnem 300 százalékos növekedéssel a piac 16 százalékát birtokolják.

A dobogó harmadik fokán az Asus áll, akik 2 millió értékesített táblagéppel 4,5 százalékot harapnak ki a tortából.

Ám a toplista vége is érdekes: a Lenovo és az Acer, ők ugyanis a tavalyi, alig észlelhető eredmény után beléptek a vezető ötösbe, az előbbi 1,5 millió géppel 3,3 százalékos részesedéshez jutott, az utóbbi 1,4 millió eladott készülékkel a piac 3,1 százalékát fedi le. És egy jelzésértékű adat: a Microsoftot nem jegyzik ebben a szegmensben az első öt között.

Azóta történt

Előzmények