Az évente megrendezett Free and Open Source Software for Geospatial (FOSS4G) konferencián jelentette be még szeptemberben az Autodesk, Inc., hogy koordinátarendszer- és térképvetület-kezelő technológiát ad át a térinformatika területén működő nyílt forráskódú közösségnek. A Mentor Software cégtől és annak alapítójától, Norm Olsentől megvásárolt szoftver segíti a felhasználókat a földrajzi koordináták könnyebb átalakításában és pontos térinformatikai elemzések végrehajtásában. Norm Olsen, a technológia létrehozója és fejlesztője vezető szoftverfejlesztőként csatlakozik az Autodesk csapatához.
„Azzal, hogy a vállalat a nyílt forráskódú közösségnek adományozta a webes térképezési (MapGuide Open Source) és térinformatikai adat-hozzáférést biztosító (FDO) technológiákat ismételten bizonyította elkötelezettségét, hiszen olyan megoldáshoz segítette hozzá a nyílt forráskódú termékek felhasználóit, amely eddig elérhetetlen volt számunkra. Örülünk továbbá Norm Olsen csatlakozásának, és várakozással tekintünk a felhasználókkal való hatékonyabb együttműködés elé a gyorsabb technológia fejlődés és innováció érdekében” – mondta ez alkalomból Frank Warmerdam, az Open Source Geospatial Foundation (OSGeo) elnöke.
„Az Autodesk azért támogatja ismét a nyílt forráskódú termékek felhasználóit, mert ezzel gyorsabb innovációt, gyakrabban frissülő termékeket és alacsonyabb árakat tudunk nyújtani ügyfeleinknek. Az Autodesk a jövőben is szorosan együtt kíván működni a nyílt forráskódú közösséggel annak érdekében, hogy segítse a technológiák bevezetését és fejlődését” – nyilatkozta Lisa Campbell, az Autodesk Geospatial alelnöke.
„Örülök annak, hogy a nyílt forráskódú közösség hozzájuthat az általam létrehozott és gondozott szoftverhez” – mondta Norm Olsen. „Számos nagy szoftverfejlesztővel építettem ki jó kapcsolatot, akik mind lojálisak a fejlesztésemhez, megvásárolták a szoftver licencét és beágyazták a technológiát a térinformatikai termékeikbe. Az adományozás előtt a szoftver összes fejlesztése az én felelősségem volt. Mostantól rajtam kívül számtalan más fejlesztő is dolgozhat ezen a technológián és hozzájárulhat saját javaslataival, ötleteivel” – fejtette ki álláspontját Norm Olsen.
A technológia jelenleg az Autodesk saját szoftvertermékeibe, többek között az AutoCAD Map 3D és az Autodesk MapGuide Enterprise termékekbe beépítve működik. Az Autodesk szoftvermérnökei jelenleg a forráskód nyilvánossá tételét készítik elő: pontos dokumentációt készítenek hozzá és nyílt forráskódú projekteknek megfelelő formába öntik. A vállalat a szoftvert várhatóan 2007. végén adja át nyílt forráskódú projektként az OSGeo szervezetnek.
Térinformatikai technológiát tesz nyilvánossá az Autodesk
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
Azóta történt
-
Rajzold be a saját 3D-s házadat a Virtual Earth térképére!
A háromdimenziós rajzprogram próbaváltozata már letölthető.
Szoftver 4
-
Újabb 3D-s térkép a neten: már az épületek belsejében is szét lehet nézni
Az EveryScape nagy üzleti lehetőséget lát a virtuális városnézésben.
Közösségi média 4
-
3D-rajongóknak: rajzolj, tervezz három dimenzióban
A Dassault Systémes kilépett az árnyékból a piactérre.
Szoftver 0
-
60 milliós szoftvercsomagot adományozott a BME-nek az Autodesk
A vállalat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel kötött stratégiai partnerkapcsolattal támogatja a jövő szakembereit.
Mérleg 0
Előzmények
-
Letölthető az új Google Desktop Linuxra
Láthatóan nem hét mérföldes lépésekkel halad a fejlesztés.
Szoftver 0
-
Ingyenes Office-szal támad az IBM
Bár egy újabb Openoffice.org-verzióról van csak szó, mégis nagy szám.
Szoftver 5
-
Együtt nyomul az alkalmazásszerver-piacon a Novell és az IBM
A SUSE Linux Enterprise Server része lesz a nyílt forrású WebSphere Application Server CE.
Szoftver 0
Percről percre
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- AMD CPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Azonnali alaplapos kérdések órája
- PlayStation Plus 2024 Extra/Premium - A teljes májusi lista
- Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
- Xiaomi AX3600 WiFi 6 AIoT Router
- Olcsó sportkamerák (GoPro alternatívák)
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Poco X6 Pro - ötös alá
- Ford topik
- Xbox Series X|S
- További aktív témák...