Visszacsúszott az Acer

Az idei második negyedévben rendkívül gyengén muzsikált a PC-piacon az Acer. A tajvani vállalat – mely március végén megvált a szédítő növekedést hajszoló korábbi vezérigazgatójától, az olasz Gianfranco Lancitól – az értékesítési csatornába beszorult jelentős készletek miatt kevesebb számítógépet adott el az időszakban, mint egy évvel korábban. A cég az öt legnagyobb PC-gyártó között egyedüliként nem tudta növelni a forgalmát.

Ennek köszönhető, hogy a gyártók ranglistáján visszacsúszott a negyedik helyre. Mind az IDC, mind a Gartner – eltérő módszertan szerint készített – statisztikájában látható a visszaesés, de az előbbi piackutató szerint 10,1 százalékos forgalomcsökkenés mellett egy, az utóbbi szerint 20,4 százalékos mínusz mellett két helyezést bukott az Acer. A világ harmadik legnagyobb PC-gyártója a második negyedévben mindkét toplista szerint a kínai Lenovo volt.

A piackutatók adatai szerint egyébként a PC-k világpiaca az elmúlt trimeszterben 2,6 (IDC), illetve 2,3 (Gartner) százalékkal, körülbelül 85 millió darabra nőtt. A bővülés visszafogott üteme részben azzal magyarázható, hogy a bázisidőszakban, 2010 második negyedévében rendkívül erős volt a növekedés, másrészt az okostelefonoknak és a tableteknek köszönhetően gyengült a személyi számítógépek és főként a korábbi évek húzótermékének számító netbookok iránti kereslet.

A piacot változatlanul a Hewlett-Packard vezeti a Dell, a Lenovo, az Acer és az Asus előtt. Az Aceren kívül az összes gyártó a piaci átlagnál enyhén nagyobb forgalomnövekedést ért el, csak a Lenovo teljesítménye volt kiugró, 20 százalék feletti bővüléssel.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények