Ezen a héten ünnepli a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központja egyéves születésnapját. Ebből az alkalomból egész hetes programsorozatot szerveznek az intézményben. Születésnapi ajándéknak is tekinthető, hogy a TIK-ben mostantól a hordozható számítógépek is elérhetik az egyetemi hálózatot a vadonatúj Wi-Fi hálózaton, így ezután a magánkomputerek csatlakozásával (kellemes gondok!) lényegesen nagyobb adatforgalomra kell számítaniuk a helyi rendszergazdáknak.
Egy másik újdonsággal is találkoztunk az ünnepi sorozaton: több mint 160 számítógépével – hazánk legnagyobb klaszterével – európai gridre csatlakozott az egyetem. A helyi webradio.hu-nak adott nyilatkozatában dr. Máder Béla, az egyetemi könyvtár főigazgatója beszámolt arról, hogy az esti időszakban Grid-részként vesznek részt a TIK használaton kívüli számítógépei a nagy kapacitást követelő feladatok elvégzésében. A tudósok ugyanis nagyteljesítményű és nagyon drága úgynevezett szuperszámítógépeket alkalmaznak a bonyolult feladatok végrehajtásához. Máder szerint a "szegény ember szuperszámítógépei" viszont a hálózatban összekapcsolt egyszerű PC-k, melyek összeadódó teljesítményei virtuálisan adnak egy szuperszámítógépet. Erre épül a világban a Grid (rács) projekt, amelynek keretében sok-sok helyszín éppen nem használt számítógépei kapcsolódnak össze, főleg az éjszakai órákban.
Az első emelet 162 gépével az Egyetemi Könyvtár a magyarországi Grid legnagyobb kompakt részét biztosítja – állítja a főigazgató. Este 20 órakor a gépek nem pihenni térnek, hanem újraindulnak Linux operációs rendszerrel, immár a Grid részeiként, majd összekapcsolódva határon belül és túl, egy virtuális sok ezer gépes rendszert adnak, ami már méltó párja – töredék költségen – az igazi szupergépeknek.