Új hozzászólás Aktív témák
-
donki
aktív tag
Nem néztem review-kat, csak futólag pár videót, de nekem úgy tűnik, hogy nem lehet szétosztani a pontokat szintlépéskor, amit sajnálok, ha valóban így van.
Ez a játék valószínűleg hasonlít az első részre, aminek a leglényege tulajdonképpen a pawn fejlesztése volt. Van egy currency, amit elsősorban akkor kapunk, ha a pawnunkat valaki kibérli. A pawn-nak nyilván a kinézete a legfontosabb, ezért érdemes csinos nőt alkotni, és miniszoknyával stb. ellátni, de a harci tulajdonságai is számítanak, és ami a lényeg, számon van tartva, hogy egyes szörnyekről és küldetésekről mennyi tudással rendelkezik. Minél többel, annál hatékonyabb a harcban, illetve szövegesen segít a küldetésben is, időnként mondja, hogy menjünk ide vagy oda, stb.
A 3 csillagos tudás megszerzése, az equipment farmolással egyetemben több végigjátszáson átível, egész jól el van szerintem találva a játék befejezése utáni motiváció a játék folytatására.
Ami az első részben az egészbe belerondít, az a harci képességek, azaz a végső, magas szintű statok megszerzése. Ugyanis szintlépéskor asszerint kapunk pontokat, hogy éppen milyen vocationje (milyen class) van a karakternek vagy a pawnnnak. Ha 200. szinten maximális erővel rendelkező magic archer akar lenni valaki, azt úgy tudja elérni, hogy 1 percet sem játszik magic archerként, hanem 200. szintig sorcererként játszik, mert azzal tudja maximalizálni a magic statját. 200. szinten kb. 500 különbség van az átlagos és a minmaxolt magic stat között, ami buffolással azt hiszem 2000, ami már elég ahhoz, hogy fele, vagy harmad idő alatt meg lehessen ölni egy nagyon erős szörnyet. -
donki
aktív tag
A pawnod nem lehet magasabb szintű, mint te, nem fordulhat elő, hogy két napig nem játszol és 50 szinttel magasabb a pawnod mint te, mert kibérelték.
Szóval alighanem jól értetted.
Valószínűleg amúgy itt is úgy van optimalizálva, hogy hébe-hóba támadnak egyet, ezt-azt csinálnak, folyamatosan úgy érzed, hogy hasznosak, de a munka oroszlánrészét azért neked kell elvégezned, a pawnok nem végzik el helyetted. -
donki
aktív tag
válasz nanofocus #19 üzenetére
Nem tudom mit értesz mikrózás alatt. Az első résznek lényeges része volt, hogy változtathattál a vocationon, és a korábbi vocationkból valami keveset megtartottál, tehát érdemes volt több vocationba is beleszagolni. Gondolom ez itt is így lesz, és a main pawnodat felszerelheted, ill. vocationt válthatsz vele. De a csatában nincs beleszólásod, hogy mit csináljon. Nincs olyan, hogy mondjuk tabbal kiválasztod melyik karaktert akarod irányítani. Mindig magadat irányítod, a pawn meg mindig saját magát.
Illetve az összes pawnnak adhatsz gyógyító cuccokat, amit saját belátása szerint használ. -
donki
aktív tag
Ahogy nézem a gameplay-t, a fejlődés kb. ugyanaz mint dragon dogma 1-ben.
Az egyes vocationokhoz tartozik weapon skill, core skill és augment.
A fegyver skillt csak az adott vocationnal lehet használni. (sebző képességek)
A core skill fegyver típusra vonatkozik (pl. dagger), és más vocationban is érvényesül, ha az ugyanolyan fegyvert tud használni.
Az augment pedig elsajátítás után általánosan kifejti a hatását (pl nagyobb teherbírás, nagyobb fizikai sebzés vagy ilyesmi). Gondolom van egy limit, hogy egyszerre hány augmentet lehet használni. Augmentek miatt érdemes lehet több vocation-t is fejleszteni.Ezek után nem lepődnék meg, ha a teherbírás is a karakter tömegétől függene, mint az első részben. Ha igen, akkor érdemes lehet 109 kilónál nehezebb karaktert indítani, hogy maximális teherbírása legyen, és sok értékes kincset tudjon elcipelni.
[ Szerkesztve ]
-
donki
aktív tag
5600 review, 39%. Ez példátlanul rossz! Mondjuk nem nagyon van olyan, ami tartalmilag szídja. A hozzászólóknak főleg a játék teljesítményével van problémája, ami alacsonyabb beállítások mellett sem túl jó.
Azt gondolom, hogy 38% mellett érdemes lehet várni a vásárlással, mert erre történnie kell valaminek. Vagy leárazás, vagy javítás, de valami lesz.
[ Szerkesztve ]
-
donki
aktív tag
Most már mixed a review, 40%-on áll. De jelenleg 140 ezren játszanak a játékkal. Várható volt, hogy akinek gyengébb a PC-je, az csalódni fog. Nekem 16 magos processorom van és 3090-es kártyám, 2k-ban próbáltam ki, raytracing nélkül. Én még nem éreztem akadásokat, városban is 120 FPS (óvatosságból beállítottam ezt a limitet).
-
donki
aktív tag
Azt vettem észre, hogy nem a karakter méretétől függ a teherbírása, vagy attól csak nagyon kicsit, hanem a classtól, és valami bogarakkal lehet növelni. A teherbírásról annyit, hogy az első részben 120kg körül bírtam cipelni, itt 30kg-ot. 1bogár negyed kg-mal növeli. Azt gondolom, hogy ezt a mikrotranzakciót szem előtt tartva csinálták ilyenre.
-
donki
aktív tag
Hát nem is tudom. Jó játék, de a microtransaction szemléletmód valahogy nagyon érződik. Tehát jó a játék, de szándékosan sokminden (nagyon) kényelmetlen benne, és így már tulajdonképpen nem is annyira jó. Nincs teleportkövem, ezért mindenhova gyalog megyek. De futni nem tudok, mert még a páncélomat is alig bírom el. Pár potion, küldetéstárgy, és akkor már lootolni nem is tudok, futni meg pláne nem. Csiga lassúsággal átcammogni az egyik városból a másikba azért nem egy nagy élvezet. Szerintem jegelem ezt a játékot. Majd 1 év múlva előveszem, addigra hátha megadják magukat és kiveszik ezt a mikrotranzakciós f*szságot meg minden szivatást ami vele jár.
-
donki
aktív tag
Az első részben a fő küldetések során 5 teleport crystalt (olyan kő, amit bárhova lepakolhatok és oda lehet teleportálni) lehet megszerezni, new game plus folyamán vannak további crystalok, és egyszerre 10 lehet lerakva. A teleport kő amivel teleportálni lehet, kb 50 vagy 100 arany de a dlcben adtak permanens követ, mert rájöttek hogy az kell. A második rész világa sokkal nagyobb, és még 1 crystalt se találtam, a kő meg 10 ezer arany. Crystalt lehet venni dollárért (kurva anyjukat), gondolom követ is.
A teherbírásom 40 kiló, hiába indítottam 120 kilós óriást. Ebből a fegyver, páncél vagy 10 kiló, és valami 7 kilót foglal a sátor, tehát a hasznos teherbírásom kb. harmada, hogy utazás közben tudjak pihenni, ne kelljen a városba begyalogolni lépten-nyomon. Dollárért lehet venni könnyű sátort...
Szóval itt átlépték a határt, aszerint van megtervezve játék, hogy folyamatos frusztráltságot érezzen, aki nem vásárol dollárért szarokat.
Mindamellett sokszor volt deja vu érzésem, hogy itt már jártam, annyi mindent átvettek az első részből. Táj, épület, szörnyek, tágyak, páncélok. Ez nem baj, de a kapzsiságnak van egy olyan határa, ami már komoly visszatetszést szül. -
donki
aktív tag
Azon én csak nevetek, hogy nincs olyan opció, hogy new game. ha valaki elkezd játszani úgy, hogy mondjuk női hangot választott tévedésből a férfi karakterének és ez zavarja, akkor indít egy új játékot, és csinál egy normális karaktert, ugye?
Nem!
Nincs olyan opció!
Venni kell dollárért!
Vagy trükközni a steam beállításokkal, fájlkezelővel, azaz túljárni a fejlesztők eszén. -
donki
aktív tag
Ezzel óvatos lennék, mert könnyen azon veheted észre magad, hogy kizárnak a felhőből (a pawnodat nem bérelhetik többé). Logikusan végiggondolva, a játék lényege, hogy 1 karakterrel játszol és egy pawnod van. Mások bérlik, te pedig másokét bérled. Ez az addon túllőtt a célon és ezt felborítja, 100%, hogy ban lesz a vége.
[ Szerkesztve ]
-
donki
aktív tag
Ettől mondjuk még nem lesz jó a játék.
A teherbírást a háromszorosára kéne növelni, és a ferry stone-t (teleportkő) könnyen hozzáférhetővé tenni.
A játék tele van fetch questekkel. Akárhova mész, majdnem minden questben elküldenek a világ túlfelére, hogy ott csinálj valamit és menj vissza. Teleportkő nélkül ez nagyon hamar unalmassá válik. És akkor gondolj bele, hogy 40 kilós teherbírás sorcererként. Ráadásul be van osztva a terheltség, hogy light/medium/stb. Ez mit jelent? Ha 15 kilónál többet cipelek, alig bírok futni. 15 kiló az kb. a felszerelés + quest itemek.
Teljesen más lenne, ha úgy mennék ki a városból a vadonba, hogy 2-3 órát eltöltök a vadonban, tudok gyűjtögetni, lootolni. De semmit nem veszek fel, mert minek, hogy mégjobban lelassuljak?
Szerintem még a legelszántabbaknak is csak 1%-a fog ebben a játékban new game plust indítani, mert az unalmas ide-oda utazások folyamán elpárolog a játékélmény.
Ez könnyen lehetett volna az év játéka, de nem lesz.edit: modok ezen segíthetnek talán.
[ Szerkesztve ]
-
-
donki
aktív tag
Classokról mi a véleményetek? idáig fighter, warrior, archer, thief, sorcerert próbáltam érdemben. Archerben nem vagyok teljesen biztos, kicsit gyengének éreztem. Warrior, sorcerer elég jó. Thief OP a sebezhetetlenség miatt. Fighter nagyon jó szintén. A fighter normál méretű ellenfelek ellen brutális, mert pajzzsal azonnal KO, és "v"-vel ki is végzi. Gyíkembereket is amivel a többi class hosszabb ideig elvan. Nagy szörnyek ellen is bevált, talán még jobban mint a warrior, bár az se rossz.
[ Szerkesztve ]
-
-
donki
aktív tag
Nagyjából az összes classt kipróbáltam. Szerintem mindegyik erős, de némelyik még erősebb.
A tolvaj a sebezhetetlenséggel elég jó benyomást tett rám. A mystic spearhand a sebezhetetlenséget az egész csapatra biztosítja, és szintén jó a sebzése.
A magic archernek ugyan nincs sebezhetetlensége, de elég komoly a sebzése, ráadásul messziről, és mindemellé sok nagy szörny inaktívvá válik a rengeteg becsapódó lövedéktől, úgyhogy a csapat még annyit se sebződött mint a spearhanddal.
A warfarerről nem tudom mit gondoljak. Szerintem speciális kombinációkkal jó lehet (sorcerer persistant flare, plusz másik fegyverrel ütni a flare-t), de nekem valahogy nem jött be annyira. -
donki
aktív tag
Ha valaki esetleg ezután kezdi el a játékot, nehogy úgy járjon mint én: azt hittem, hogy pawn specializációból többet is meg lehet tanulni, és utána váltogatni köztük. Nem! Az utolsó felülírja az előzőt. Ami azért probléma, mert egy specializáció könyvből egyet lehet találni, nincs visszaút! Ami még probléma, hogy ha megtanul az ember egy specializációt, egyáltalán nincs garancia, hogy másikat is talál, és azzal megszabadul a specializációjától.
És ez miért baj? Én véletlenül megtanultam a logistic specializációt. A pawnom folyamatosan átrendezi az inventorymat, és ami vérlázító, hogy magától craftol. Ha van egy drága alapanyagom, amit speciális célokra tartogatok, simán készít belőle valami szart. Ha van egy küdletés, hogy szedjek x virágot, mire észbekapok, elcraftolja az összeset. -
donki
aktív tag
Szomorúan tapasztalom, hogy a pawn képzettsége (megölt szörnyek száma) csak akkor nő másik világban, ha küldetést nyitok rá. Amúgy akármennyi ogrét megölhet másik világban, a számláló változatlan marad, vagy legalábbis idáig így tűnik.
-
donki
aktív tag
Most, hogy már egyre kevesebben játszanak vele, nem biztos, hogy túl sok időt és pénzt fognak a patchbe fektetni.
-
donki
aktív tag
Nem mondom, hogy játszhatatlan, de ha őszinték akarunk lenni, ez egy félkész játék. Valószínűleg lecsippentettek a történetből és a végső harcból is. Nyilván a dungeonok végén is jobb lett volna generic ládák helyett fix loot, amiért valóban érdemes bemenni. A küldetések összecsapottak és kevés is van belőlük. Játszható így is, de soha nem fog a witcher 3-mal vagy elden ringgel egy polcra kerülni.
-
donki
aktív tag
Steamen szépen lecsengett a játékosszám. Hamarosan jöhet a leárazás...
-
donki
aktív tag
válasz WATERDACA #167 üzenetére
Szerintem mindenre rájössz magadtól... Annyit tudok mondani, hogy vannak olyan szörnyek, amik vagy mágiára vagy fizikai sebzésre nagyon ellenállóak. Mondhatni immunisak. Szerintem fix szintje van az ellenfelelnek. Az archer szerintem a gyengébb classok közé tartozik. Eleinte a thief és fighter a legerősebb véleményem szerint.
-
-
donki
aktív tag
A story nagyon nagy csalódás! Aki végigjátszotta, annak nem kell ezt magyarázni.
De azért a végjátékra marad még egy kis szufla a játékban, mert jó dolog nagy szörnyeket ölni. Csakhogy azok is elfogynak, és vagy talál az ember még többet belőlük, vagy nem.
Akárhogy is nézzük, az első rész a maga tökéletlenségében is jó játék volt. Adta volna magát, hogy ha tényleg még 12 évig tervezték a második részt, ahogy hazudták, akkor nagyon nagy durranás lesz.
Mit is kellett volna tulajdonképpen javítani? Kellett volna kicsivel nagyobb világ és jobb küldetések.
Mi lett belőle? Nagyobb világ pipa, de a küldetések még sokkal rosszabbak, mint az első részben, a főstory szánalmas, és egyáltalán bármit, ami jó volt, lecsökkentettek, levágtak belőle.
Az embernek nem egy kibővített első rész, hanem egy félbe vágott első rész feelingje van. -
donki
aktív tag
Ha eljutsz az utolsó küldetésig, akkor azt hiszem vége a játéknak.
De ha úgy alakítod az utolsó küldetést, hogy megölöd a sárkányt és true endingget választod, akkor eljutsz az unmoored world-be, ahol még folytatódik a játék. Az elmaradt küldik többségét szerintem nem tudod folytatni, viszont lesznek újak.
Az unmoored world-ön belül előbb-utóbb megjelenik egy piros fénysugár a seafloor shrine-ban. Ha odamész és rákattintasz, akkor teljesen vége a játéknak, úgyhogy ne bizergáld a piros fényoszlopot (van másik három fényoszlop ami úgy emlékszem szintén piros, azokat viszont nyugodtan!), ha nem akarsz még new game plust kezdeni.[ Szerkesztve ]
-
donki
aktív tag
Ha ez nem egy folytatás lenne, és mondjuk 20 dollárért vettem volna meg, akkor azt mondanám, hogy nem rossz, és látnék fantáziát egy második részben.
Mivel folytatás, van mihez viszonyítani, nem előre, hanem hátra léptek. Ami a játék leglényegét illeti, mind a classokat, mind a pawnokat igazából nerfelték, és a pawn-t is kevesebb féle módon lehet öltöztetni. A világ maga jó lenne, de nem fektették bele a szükséges időt: sem az ellenfelek elhelyezésébe, sem a ládák tartalmába (random, értéktelen loot mindegyikben). Kisebb-nagyobb dungeonból sok van, de a szörnyekből és lootból adódóan semmi értelme bármelyikbe bemenni.
Küldetésből is kevés van. Jó, érdekes küldetés egyetlen egy darab sincs.
Ez nem előre lépés lett, mint a witcher 2 után a witcher 3, hanem egy lehúzás, mint a Dragon Age: Origins folytatások.
De ha nem is kiemelkedő, a középszerű játékok között azért megállja a helyét szerintem, és majd a jövőben 10-30 dollár között jó vétel lesz szerintem. -
donki
aktív tag
True ending:
Az utolsó küldetés során, amikor megjelenik az igazi sárkány, nem támad rád, ugyanis lehetőséget hagy neked gyáván megfutamodni. Neked kell megtámadnod. Ekkor a hátára vesz és elrepül veled egy arénába.
Itt megölöd.
Ekkor átvezető videó következik a saját koronázásodról. Lehetőséged lesz ráülni a trónra, de ehelyett a kék színű karakterrel kell beszélned kétszer.
Ekkor megint a sárkány hátán találod magad. Szépen előre araszolsz a hátán egészen a nyakáig, amíg érzékeled, hogy a szíve pulzál. Előveszed az empowered godsbane küldetéstárgyat (kardot), és használod. Ezzel te is és a sárkány is az óceánba zuhantok és az unmoored world-ben találod magad.Ahol te tartasz az szerintem a térkép bal alsó sarkában a Dragonbreath tower, ahol azt a kisebb sárkányt tudod megölni, amelyik Melve-ben elmenekült.
Új hozzászólás Aktív témák
- Gamer gép Fullhd high/ultra i3-10105f GTX1070 8GiB 16GiB ram 512 SSD Budapesten ÁR ALATT
- Sony Playstation 5 Slim lemezes 2db kar 2 db játék + Ajándékok!
- Gamer pc -Ryzen 7-5800X, A520TUF, 32GB DDR4 RAM, 1TB SSD, GeForce RTX 4060 8GB, Sharkoon RGB, FSP650
- Új Acer Swift1 SF114-34-P0Y0 laptop ezüst színben
- Kiváló GoPro HERO 7 akciókamera + tartozékok!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest