-
IT café
Témaösszefoglaló
Új hozzászólás Aktív témák
-
veterán
Hát akkor üdv itt is...
Én csak simán a standard bétát vettem meg, mert nem vagyok meggyőzve igazán meggyőzve. Ha meg 20 eurós dlc fest-et tart Braben bácsi, akkor meg kíváncsi leszek itt egy-két ember magyarázkodására (mint már most is a 240 eurós alfákkal)Szóval amit eddig láttam és tapasztaltam belőle, az nem rossz, de azért még nem érintett meg mélyen. A repülési modell nekem SC után elég fapados érzetre még hotas-al is.
Jah és szvsz tévedés azt hinni, hogy azzal hogy lett x száz milliárd bolygó meg naprendszer, azzal tartalmat kaptunk. Egyrészt 99%-ban bejáratlan lesz (sőt 99.99%-ban), másrészt nem sok különbség lesz közöttük. 24 biten 16 millió színt lehet ábrázolni, tehát ha minden bolygó más színű, 100 milliárd bolygó esetén akkor is 6250 ugyanolyan lenne, és elképesztően sok, ami csak egy lehelletnyit különbözik a másiktól (az egyik 183,110,220 színű, a másik meg 184, 113,216).
Szóval ugyan jól hangzik az, hogy ha az ember óránként meglátogat egy bolygót, akkor is itt maradhatna száz éveket hogy bejárja az egészet, valójában könnyen lehet hogy a századik, ezredik érdektelen bolygó után beleun az egészbe. Bármikor inkább választom hogy legyen 300 jól kitalált és tartalommal feltöltött bolygó (ahol még találkozok is a többiekkel), mint millió billió generált, amin mondjuk max farmolni lehet valami nyersanyagot, meg elveszik benne az x százezer játékos.Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban tilos az üzleti célú hirdetés!
RÉSZLETES, FOLYAMATOSAN
FRISSÜLŐ FAQ
AZ ÚJ JÁTÉKOSOKNAK
Ha szeretnél felkerülni a PH játékoslistára, küldj egy privát üzenetet duvinak, az alábbi formában:
PH név – játékbeli név - platform
- Bemutató Elite Dangerous: Beyond – Chapter 1
- Bemutató Elite Dangerous: Horizons bemutató (Xbox One)
- Teszt Elite: Dangerous teszt (Xbox One)
- Hír Jövő év elején jön az Elite: Dangerous - Odyssey
- Hír Megjelenési dátumot kapott az Elite: Dangerous 2.4 The Return
- Hír Megjelenési dátumot kapott az Elite: Dangerous PS4-es kiadása
- Hír PlayStation 4-re is megjelenik az Elite: Dangerous
- Hír GC 2016 - Komoly bővítést kap az Elite Dangerous (PC, XO)
- Hír Elite: Dangerous - Steamre költözhet az, aki a fejlesztőktől vette meg a játékot
- Cyberpunk 2077
- E-roller topik
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Autós topik
- Milyen egeret válasszak?
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- Mikrokontrollerek Arduino környezetben (programozás, építés, tippek)
- ASUS ROG PG32UCDM: OLED csúcsmonitor tesztje
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- További aktív témák...
- Bomba! HP EliteBook 1040 G7 x360 Érintős Hajtogatós Ultrabook Tab 14" -70% i7-10710U 16/256 FHD LTE
- BONTATLAN Új Iphone 15 és 15 Plus 128-512GB 1év APPLE garancia gyári független Deák AZONNAL Átvehető
- BONTATLAN Új Iphone 13 128-512GB 1év hivatalos Apple garancia gyári független Deák Azonnal Átvehető.
- ÚJ BONTATLAN Apple Watch Series 8 S8 41-45mm Azonnal Átvehető DEÁK TÉRNÉL 1 Év Apple Garanciával.
- BONTATLAN Új Ipad 2022 10th Minden szín 1 év hivatalos Apple Garancia AZONNAL ÁTVEHETŐ DEÁK TÉRNÉL.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs