Új hozzászólás Aktív témák

• #53028 Lompos48 nagyúr #71562240 #53027

  Új Válasz 2014-11-16 19:55:55 #53028

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Lompos48

  nagyúr

  válasz #71562240 #53027 üzenetére

  Semmikétségem többé: a kábelnek azt a végét, amelyik a húzószerszám lyukából kibújik, a hangszóró "+" sarkára kell kötni, a hátsó végét pedig az erősítő "+" sarkára.

  Hurrá! Ezt már tudjuk. Mi lesz a "-" sarkakkal! Megjegyezni: most nem kötöm az ebet a karóhoz, hogy az áram ide-oda jár, mer'hogy az eb is.

• #53040 MasterMark titán #71562240 #53027

  Új Válasz 2014-11-16 22:23:22 #53040

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  MasterMark

  titán

  válasz #71562240 #53027 üzenetére

  Mi az a prezensztartomány?

  [ Szerkesztve ]

  Switch Tax

• #53058 L4D1K őstag #71562240 #53027

  Új Válasz 2014-11-18 13:46:09 #53058

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  L4D1K

  őstag

  válasz #71562240 #53027 üzenetére

  Nagyon tetszett

  Nyomtatott formában be lehet szerezni még ezeket még valahol?

  Az íráshoz kapcsolódóan kérdezném, milyen véleménnyel vagy a hangsugárzók alá helyezett betonlapokról? A nappalim padlóját, a lakás többi szobájához hasonlóan laminált lap borítja. Gránit -, márványlapra nem volt anyagi keretem, viszont jött egy lehetőség. Egy ismerősöm beton keverékeket tesztel egy üzemben, és megmentett nekem 2 minta lapot. A beton keverék, gyártása során több több órán át vibrációs padon volt, hogy minél inkább porózus mentesebb eredményt érjenek el. A végeredmény egy rendkívül tömör, állítása szerint gránithoz hasonló sűrűségű anyag lett. Esztétikailag nem a legszebb, de hangra nekem nagyon tetszik.

  # ANTAL Tuning #

• #53860 #71562240 törölt tag #71562240 #53027

  Új Válasz 2015-01-04 20:36:29 #53860

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  #71562240

  törölt tag

  válasz #71562240 #53027 üzenetére

  No kedveseim. Akkor, hogy most már tényleg öles léptekkel haladjunk a Godot-isztikusan várt témaösszefoglaló felé, érjünk a végére a negyedik dimenziós tanfolyamnak. A mostanival együtt már csak három részt kell átaludnotok átolvasnotok, megtanulnotok!
  E részben jobbára korábbi témák folytatásai, finomításai következnek, lesz szó alátétekről, kábelsodrásról-pödrésről, a páros-páratlan szabályról, a hanghordozók fázisának az abszolút fázissal való összefüggéseiről, a ruházkodásunk és környezeti tereptárgyaink hangminőség(érzetünk)re gyakorolt hatásairól...
  Essünk neki!

  Előzmények:

  (#49702) kammerer
  (#49705) kammerer
  (#49706) kammerer
  (#49708) kammerer
  (#49814) kammerer
  (#49963) kammerer
  (#50145) kammerer
  (#50201) kammerer
  (#50203) kammerer
  (#50333) kammerer
  (#50523) kammerer
  (#50788) kammerer
  (#51011) kammerer
  (#51115) kammerer
  (#51772) kammerer
  (#52132) kammerer
  (#52498) kammerer
  (#53027) kammerer

  .-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

  Negyedik Dimenzió

  Alább a Szerkesztő számol be a 4. Dimenzióban tett utazásairól, a
  High Fidelity "megmagyarázhatatlan" jelenségeiről. Mivel ezek részben
  vagy egészben kívül esnek a klasszikus elektroakusztika
  érvényességének körén, Olvasóinkban idegenkedést ébreszthetnek, s
  csökkenthetik lapunk műszaki tesztjeinek hitelét. Nyomatékkal
  leszögezzük: mérnök munkatársaink csakis azzal járulnak hozzá e
  cikkekhez, hogy résztvesznek a szeánszokon - és borzadoznak. A
  Szerkesztő egymaga vállalja munkájának ódiumát.

  ***

  Olyan ez az egész varázslás, mint általános iskolás koromban az
  oroszóra volt. A cirill nyelvet akkoriban még jóformán senki sem
  beszélte, a pedagógusokat gyorstalpaló tanfolyamokon készítették fel,
  a tanár csak két leckével járt előbb, mint az Osztály - néha még
  annyival sem.
  Bűvészinasok: mindenki jelen, senki sem hiányzik? Ma nem megyünk
  tovább, csak ismétlés lesz. "Ismétlés a tudásnak az a jó édes anyja."

  Cseréptörés

  

  Először is egy helyreigazítás. Legutóbb arról írtam, hogy találtam
  egy rendkívül szimpla, de meglepően jó alátétanyagot: a közönséges
  háztartási csempét. Azóta hónapok teltek el, megtudtam, milyen
  eredményt értek el vele mások. Magam is kipróbáltam a
  csempe-alátéteket mások lakásában, másféle készülékek alatt.
  Be kell vallanom férfiasan: a csempe nem vált be.
  Nem azért mondom ezt, mintha ötletemért csakis kritika ért volna.
  A visszajelzések vegyesek voltak. Némelyeknek tetszett a csempék
  hangja, mások kifejezetten utálták, szóval, nagyjából most is az
  történt, mint a legtöbb MOD-dal és egyéb zseniális ötlettel: kinek a
  pap, kinek a papné.
  Ebből tehát még nem következne, hogy a csempealátét rossz dolog.
  De sajnos, az idő előrehaladtával nekem magamnak is elment tőle a
  kedvem. Úgy hiszem, most már érten, milyen változást okoz a
  hangképben.
  Legelőször arról a helyről kellett eltávolítanom, amelyet pedig az
  egész kerámia-ideológia szempontjából fontosnak tartottam: a
  lemezjátszó-asztalka fémtüskéi és a falap közül. Ott egészen biztosan
  gyanús dolgot művelnek. Ellentétben kezdeti impresszióimmal, nem
  annyira a teret növelik meg, inkább furcsán felnagyítják a zenekart és
  felmelegítik körülötte a levegőt. Múltkori cikkemben arra gyanakodtam:
  a fémhegy és a fa nem képez ideális találkozási pontot. Lehet, hogy
  így van, de én sem tudok jobbat. Marad a fémtüske és a falap.
  Még sokáig abban a meggyőződésben éltem, hogy a csempe
  tulajdonképpen jól működik, csak máshová kell tenni: a készülékek alá,
  tehát a gumiláb és a falap (polc) közé. Ott határozottan
  barátságosabbá tette a zenét. Egyik barátomnál pedig úgyszólván csodát
  műveltek a csempe-darabkák: a rideg, csörömpölős hangképet tömörré,
  megfogottá, hallgathatóvá varázsolták.
  Egyre inkább érdekelni kezdett a dolog, kíváncsi lettem volna más
  kerámia-fajtákra is. Legutóbb azt írtam, hogy akárcsak az Olvasónak,
  nekem sincs ismerősöm sem a téglagyárban, sem a porcelángyárban. Ez
  nem igaz. Afféle kegyes hazugság volt, zsurnalisztikai fogás, amellyel
  a szolidaritás érzését reméltem erősíteni az Olvasóban - holott igenis
  van jó ismerősöm a KŐPORC-nál. Aki ráadásul olvasta is a cikket, kissé
  meg is sértődött tőle (öngól), és anélkül, hogy kérnem kellett volna,
  magától felajánlotta, hogy ellát apró próbadarabokkal: porcellánnal és
  egyéb kerámiafajtákkal, kúpokkal, korongokkal és kockákkal. (Eredeti
  rendeltetésüket tekintve csaknem mindegyik valamiféle biztosíték-vagy
  kismegszakító-alkatrész.)
  Betettem őket a CD-játszó és az erősítő lábai alá, valamint a
  (padlószőnyegen álló) hangdoboz alá is, és "megízleltem a hangjukat".
  Idegenül szóltak, zavarosan, lényegesen rosszabbul, mint a közönséges
  csempe. Csak az egyik keltette fel az érdeklődésemet, egy speciális,
  kemény anyagból égetett és mégsem rideg, gyufásdoboz-nagyságú idom.
  Hosszú hetekig kísérleteztem vele, sokáig azt hittem, hogy megvan a
  "nyerő változat". De mire teljesen kiismertem, ki is szerettem belőle.
  Végülis oda lyukadtam ki, hogy bármelyik kerámia-alátét ugyanazt
  teszi, csak az egyik durvábban, a másik pedig intelligensebben:
  lekerekíti a sávszéleket, feldúsítja, felmelegíti a hangzást, és
  "teret csinál". Csinál - amivel azt akarom mondani, hogy mindig van
  benne valami mesterséges.
  Egyébként: a legjobb köztettük még mindig a közönséges csempe.
  Mindent egybevetve, a jóminőségű, "összelőtt", kiegyenlített
  hangrendszerekhez nem ajánlhatom a csempe-alátétet. De nem-optimális
  rendszerekben beválhat: ott, ahol a készülékek nem asztalkán állnak,
  hanem a szokásos, "polgári" környezetben, tehát stelázsikon,
  szekrényfal alsó, végigfutó polcán, hifi-toronyban, avagy csak úgy
  egymás hegyén-hátán. Ilyen körülmények között talán mégis érdemes
  kipróbálni a filléres csempe-alátétet, mert melegebbé,
  koncentráltabbá, hallgathatóbbá teheti a barátságtalan, csörömpölő,
  rideg hangképet.

  Sodrás ellenében

  

  Viszont mereven kitartok tanaim mellett egy másik ügyben: a merev
  (egyeres) kábel ügyében. Legutóbb elmeséltem, hogy valahányszor hoznak
  nekem valami jó vastag, speciális hangszóróvezetéket, mindig rájövök,
  hogy én egy nagy marha vagyok, mert persze hogy ezek a kábelek sokkal
  szebben szólnak az én vékonyka drótomnál. Ilyenkor meghasonlok
  önmagammal, megesküszöm, hogy én is lehorgonyzok valamelyik márkás
  típusnál. Drótjaimat összegyűröm, leviszem a pincébe, annak is a
  legrejtettebb zugába. Egy hét múlva feltűnik, hogy mostanában képtelen
  vagyok zenét hallatni. További egy hét múlva rájövök, hogy a drága
  speciálkábel az oka. Leballagok a pincébe, előkotrom a régi
  drótjaimat, kiegyenesítgetem, és visszakötöm őket az erősítő és a
  hangdoboz közé.
  Azóta annyival lettem okosabb, hogy: úgy látszik, én már soha nem
  leszek okosabb. Még meg sem száradt cikkemen a nyomdafesték, megint
  kaptam valakitől egy speckábelt, hétfánfütyülőset; akkorát szólt,
  akkora basszusa volt, hogy nyakamat behúzva és megbánóan pislogva
  megint kiselejteztem a régi egyeres kábelt.
  És jelenleg megint a régi drótot hallgatom. Olyan, amilyen. De
  hallgatom - és már ez is valami.
  Itt volna a fejezet vége. De mégsincs vége, mert a legutolsó
  kábel-cserebere alkalmával furcsa felfedezést tettem. Most is csak
  abban lehetek biztos, hogy "válámi ván" - kérdés, hogy ez a "válámi"
  jó-e nekünk vagy sem.
  Nem szorul bizonyításra, hogy az egyeres kábel eredendően
  másképpen szól, mint a sodrott. Hogy mi a baj a sodrással, az nem
  teljesen világos. Lehet, hogy megnöveli a kábelkapacitást. Lehet, hogy
  az elemi szálak közötti kontaktus bizonytalansága okozza a bajt, ti. a
  szálacskák menthetetlenül oxidálódnak-szulfatizálódnak, márpedig a
  vékony oxidréteg eltérően vezeti a feszültséget a különböző
  frekvenciatartományokban, sőt: a különböző dinamikatartományokban is!
  S végül az sincs kizárva, hogy Peter Beltnek van igaza, a sodrás
  megzavarja a misztikus PWB-teret, s annak közvetítésével a mi
  hogylétünket. Tény, hogy a vastag sodrott kábelek hangja nekem
  valamiképp nyomni szokta a fülemet.
  Legutóbb, amikor sikerült megszabadulnom az ikszedik sodrott
  hangszóróvezetéktől, és visszatettem az egyereset, ellenőrzésképpen
  megpróbáltam lazán összesodorni a két eret (a pozitívot és a
  negatívot). Rábólintottam: igen, ismét azonnal megérzem a hangképen a
  "sodrást". Szétválasztottam a drótokat: minden helyreállt.
  Ekkor, egy váratlan ötlettől vezéreltetve, megismételtem a
  sodrást, de az ellenkező irányban. És lássatok csudát, a hangkép most
  nem romlott, hanem javult! Többször is ellenőriztem magam, és mindig
  ugyanazt véltem hallani. Hadd kérjem fel mindazokat, akik egyeres
  kábelt használnak: ismételjék meg ezt a kísérletet, és igazolják
  vissza - vagy cáfolják meg -, hogy a kétféle irányú sodrásnak eltérő a
  hangja. S pláne, hogy az egyik irányban a sodrás nemhogy nem ront, de
  még javít is a közállapotokon.
  Persze, ez nem ugyanaz a fajta sodrás, mint amikor a kábelgyárban
  az elemi szálakat csavarják össze. Azok a szálak mind egyirányban
  "működnek", ezzel szemben a hangszóróvezeték két drótja ellenkező
  irányban fut. További különbség, hogy a szokványos sodrott kábelben az
  elemi szálak érintkeznek, a hangszóróvezeték két ágát viszont
  szigetelés választja el egymástól.)
  Az elektrotechnika egyik ismert jelensége az úgynevezett
  jobbkézszabály. Az elektromos térerő nem nyílegyenesen halad a kábel
  mentén, hanem spirálisan körözve. Irányát úgy szokták szemléltetni,
  hogy elképzeltetnek velünk egy függőlegesen álló drótszálat, amelyben
  az áram a padlótól a mennyezet felé halad. Markoljuk meg a
  jobbkezünkkel. Az energia áramlásának irányát hüvelykujjunk jelzi
  ("felfelé"), többi ujjunk pedig a spirálmozgás irányát jelöli ki.
  Csakhát a jobbkézszabály egyetlen vezetékszálra vonatkozik, s nem
  pedig két, egymás ellenében futó kábelre, amilyen a hangszóróvezeték.
  És még ha érvényes volna is a jobbkézszabály erre a megduplázott
  vezetékre, akkor is megoldhatatlan dilemma elé állítana bennünket.
  Mert még ha definiál is a Fizika egy kitüntetett irányt - ugyan mi
  következne ebből? Hogy a sodrással is ezt az irányt kövessük? Vagy
  éppen ellenkezőleg? Ugyanis, ha az effektus a PWB-hatáson alapulna (az
  áram mozgása megzavarná a PWB-teret, és azon keresztül bennünket is),
  akkor e zavarhatást talán éppen az ellenirányú sodrással lehetne
  közömbösíteni vagy mérsékelni. Egyébként: "meddő minden elmélet, de
  zöld az élet aranyfája" (Faust), tessék sajátkezűleg is próbát tenni a
  hangszóróvezetékkel. Elárulom, nekem éppen a jobbkézszabály szerinti
  csavarás adja a kellemesebb hangképet. Vagyis ha a kábelt a
  hangsugárzó felől vezetem az erősítőhöz, arccal az erősítő felé
  fordulva, akkor az óramutató járása szerint kell sodornom.
  (Ellenvélemény?)
  Ezzel azonban még mindig nincs vége a dolognak. Mert ha már
  sodrok, akkor sodorhatok sűrűn, de lazán is. Első kísérleteim
  alkalmával éppen csak néhányat csavartam a szálakon, a kábel úgy 20-25
  centinként tett egy-egy fordulatot. Amikor eltökéltem, hogy a
  jobbkezes sodrás igenis előnyös, egészen szorosra sodortam a drótot.
  Ez már nem vált be, "sodrott" hangja lett, felmelegedő, szőrös,
  szűkebb terű, furcsa módon közelebb került az ellenkező irányban
  sodort kábel hangjához. Ha megfigyelésem helytálló, akkor méterenként
  csak 3-4 sodrásra van szükség. Mi lehet ennek a magyarázata? Fogalmam
  sincs.
  Az egyik híres elméleti fizikus, kétségbeesetten bajlódván az
  elemi részecskék modelljével, így sóhajtott fel: "lehetséges, hogy a
  természet ennyire abszurd volna?" Letargiáját mélyen átérzem. Lehet,
  hogy az Anyatermészet jobbkézről tekerte az elektromosságot - de a
  balkezével csinálta.
  És ballábbal is kelt fel aznap.

  Páros? Páratlan?

  

  Ez is felmelegített téma, de szintén van róla mondanivalóm. Peter
  Belt legzseniálisabb (mert legszimplább) kísérletei közül való, hogy
  csúsztassunk egyetlen névjegyet a fotel egyik lába alá, és azonnal
  érezni fogjuk, hogy a hangkép megváltozik. Belt magyarázata szerint a
  páros karakterű (lábú, elágazású, szögletű) objektumok jobban zavarják
  a teret, mint a páratlan karakterűek - innen az auditív effektus.
  Gondolom, ebből a fejbevágóan meglepő, de visszakézből
  demonstrálható kísérletből mások is azt a tanulságot vonták le, mint
  én, vagyis hogy minek bajlódni a Páros Láb páratlanításával -
  csináljunk mindjárt Páratlan Lábú lemezjátszó-asztalkát. A három láb
  amúgyis stabilabb.
  (Legalábbis a geometria törvényei szerint. A háztartás és a
  lakberendezés törvényei szerint már kevésbé. A háromlábú asztalka
  ugyanis sokkal borulékonyabb, mint a négylábú! Másrészt viszont, ha
  alul-fölül csak 3-3 lábat, azaz tüskét installálunk, akkor talán nem
  is olyan fontos, hogy a tüskék magasságát is szabályozni lehessen. Ez
  megkönnyíti a fémmunkát és a kísérletezést.)
  Akárhogyan is, az utóbbi években az én kísérleti asztalkáim mindig
  háromlábúak voltak. Távolról sem annyira jók, mint a speciálcégek
  asztalkái, de ez feltehetőleg nem a lábak számán múlik, hanem az anyag
  minőségén. Egyébiránt: a speciál-állványok között van négylábú is,
  háromlábú is.
  Beltnek persze nem az volt a célja, hogy befolyásolja az asztalkák
  és hangszóró-lábazatok tervezőit. Ő nem azt akarta elérni, hogy az
  állványok ezentúl háromlábúak legyenek, hanem hogy mindenki használja
  továbbra is azt, amije van - csak éppen kezelje PWB-gyártmányokkal...
  Idézem Jimmy Hughest, az Audiophile újságíróját, Belt első és
  legelszántabb szószólóját: "A háromlábú asztal csak akkor jobb a
  négylábúnál, ha kezelték á la PWB. Ha mind a kettőt kezelték (vagy
  egyiket sem kezelték), akkor a négylábú fölényesen jobb."
  Ma, amikor oly komoly aggályok merülnek fel Peter Belt
  technikájával szemben (fiziológiailag befolyásolja az embert, az
  emberi érzékelő-képességet, a vérnyomást és még ki tudja mi mindent),
  meg kell maradnunk az alapképletnél, nevezetesen, hogy egyik asztalkát
  sem varázsoljuk el sem kígyóhájjal, sem varjúmájjal. Használjuk őket,
  úgy, ahogy a tervezőjük megteremtette. Dilemmánk mindazonáltal
  változatlanul fennáll, amennyiben továbbra sem tudjuk, hány lábú
  asztalkát csináljunk.
  Egyáltalán: van-e jelentősége a lábak számának, ha valaki nem pók
  (8), nem bogár (6), hanem lemezjátszó-asztalka? Azt már tudjuk, hogy a
  Magyarországon hozzáférhető zártszelvényeknek túl vastag a faluk,
  semhogy jóminőségű asztalkát lehetne gyártani belőlük. Elfogadhatóan
  vékonyat, 1 milliméteres falvastagságút csak körkeresztmetszetű csőből
  lehet kapni, én is ilyennel próbálkoztam. Csináltattam háromlábút is,
  négylábút is, vegyesen. Igaz, a konstrukciójuk nem teljesen azonos, de
  a hangképükben így is fel lehet fedezni egyfajta tendenciát.
  Megítélésem szerint a három-, illetve négylábú asztalkák vagy
  hangsugárzó-állványok hangkaraktere eltér, éspedig tendenciózusan. Nem
  állítom, hogy a kétféle objektum közül az egyik eredendően jobb volna,
  mint a másik, de az biztos, hogy hangolni lehet velük a
  lemezjátszó-berendezést.
  A különbséget abban látom (avagy hallom), hogy a háromlábú
  asztalka vagy állvány - éspedig függetlenül attól, hogy lemezjátszó,
  CD-játszó, tuner, elő- avagy végerősítő alá tesszük - csengőbben,
  élénkebben, szellősebben zenél, jobban kiemeli a szólamokat, viszont
  tolakodóbb is, és nem annyira széles a frekvenciaátvitele. A négylábú
  alkalmatosságok hangja kevésbé izgalmas, ezzel szemben dúsabb,
  megnyugtatóbb, nem ritkán hallgathatóbb. Tapasztalataimat most már a
  világért sem szeretném abszolutizálni (az ellenvéleményeket hálásan
  fogadom: azokból is okulni fogok), de szeretném az Olvasó figyelmébe
  ajánlani két régebbi szeánszunkat, mindkettőt a HFM 1990/2. számából.
  A tesztrovatban az Artel cég 3-, illetve 4-lábú hangdoboz-lábait
  vizsgáltuk. Ugyanakkor a Harmadév Nyuszija gyanánt a Roksan Xerxes
  lemezjátszót hasonlítottuk össze a Linn Sondekkel - történetesen egy
  háromlábú konstrukciót egy négylábúval... Persze, ezer más
  jellemzőjükben is eltérnek. De mit tesz a véletlen: az a fajta
  karakterkülönbség, amelyet a két neves lemezjátszó produkált, elég jól
  egybevág azzal, amit a páros, illetve páratlan lábú objektumok hangja
  között vélek észlelni.
  Ismétlem: nem tudom, hogy a kettő közül bármelyik is jobb-e a
  másiknál. Legfeljebb annyit mondhatok, hogy az én ízlésem az utóbbi
  időben érezhetően elmozdult a "páratlan" irányából a "páros" felé.
  Újabban a hangdobozok alá is 4-4 tüskét rakok, még akkor is, ha a négy
  közül az egyik nem támasztja ki rendesen a dobozt (hiszen nem tudom
  szabályozni a magasságát).
  Annyira semmiképpen nem vagyok biztos a dolgomban, hogy bárki
  ízlésébe is bele merjek tenyerelni. De hadd hívjam fel a figyelmet még
  egy misztikumra. Ha háromlábú állványt (vagy három tüskét) használunk,
  kétféleképpen installálhatjuk: vagy elöl képezünk ki 2 és hátul csak 1
  alátámasztási pontot, vagy fordítva. A kettő között elvben nincs
  különbség. A két hangkép mégis drasztikusan eltérhet! Főleg a
  hangdoboz kényes rá, hogyan támasztjuk alá. Az én szobámban például,
  ahol a hangsugárzó a bejárat (s egyben a villanyóra) irányában
  helyezkedik el, 3 tüske közül okvetlenül előre kell tenni a kettőt és
  hátra az egyet. Ez a zene minden paraméterére kihat. És legalább 1
  orto a különbség, ha még emlékeztek erre az analóg korból szárinazó
  mértékegységre.

  Abszolút (reménytelen) fázis

  

  A Hifi Magazin törzsvendégei jól tudják, mit értünk abszolút
  fázison: azt, hogy a "plusz" és a "mínusz" pólus az egész
  hangfrekvenciás láncon keresztül végig a helyén legyen. Ha bárhol
  megfordult volna, akkor helyre kell állítani. Ha másutt nem megy,
  akkor legkésőbb a lánc legvégén.
  Hangsúlyozni kell, hogy az abszolút fázis nem azonos a
  hangsugárzók polaritásával. Ha az egyik hangdobozunk rosszul van
  bekötve, akkor megcseréljük rajta a kábelvégeket (a "+" és a "-"
  pólust), és a hangsugárzó polaritása máris helyreállt - de az abszolút
  fázis még nem biztos, hogy rendben lesz! Lehet, hogy újra meg kell
  cserélni a kábelvégeket, most már mindkét hangsugárzó mindkét (vagy a
  pickup kétszer két) pólusán. E jelenséggel behatóan foglalkoztunk az
  1986/3. kötetben, "180 fokos fordulat" címmel.
  Az abszolút fázis problémáját most az teszi még időszerűbbé, hogy
  a kompaktlemez azóta minden tekintetben polgárjogot nyert, és egyes
  specialista cégek szívesen szerelnek készülékeikre egy kétállású
  "fáziskapcsolót", most már nemcsak az előerősítőre, de magóra a
  CD-játszóra is - lásd legutóbbi számunkban a Micromegát.
  A fáziskapcsoló normál állásban semmit sem csinál, a másik
  állásában 180 fokot fordít a műsorjel fázisán. Ha a hanglemez vagy CD
  ilyenkor szól jobban, akkor ez azt jelenti, hogy a hangmérnökök
  valahol összekutyultak valamit a felvétel vagy a keverés vagy a
  szerkesztés vagy a gyártás-előkészítés során. Végtére, a hanglemez
  egyfajta Fekete Doboz. Vagy Ezüstözött Doboz. Belelátni egyikbe se
  lehet. De mi felírhatjuk a tokjára, hogy rendben van-e a fázisa vagy
  sem. Egyszer kell kipróbálni, és aztán mindig abban a fázisban kell
  hallgatni, amelyikben helyesebben vagy kellemesebben szól. Mindenfelé
  azt olvasom, hogy a hangfelvételek egy jelentékeny hányada hibás
  fázisú, és hogy mennyi fölösleges bosszúságot lehetne megtakarítani,
  ha mindenki a kezeügyében tartatna egy fáziskapcsolót, az előerősítő
  vagy a CD-játszó előlapján.
  Ezzel kapcsolatban három gondolatot szeretnék papírra vetni.
  Először: az abszolút fázis nem képzelődés, a kétféle pozíció közötti
  különbséget kitűnően meg lehet hallani. Igaz, mi a Hifi Magazin 5
  évvel ezelőtti szeánszán azt tapasztaltuk, hogy 10 LP közül 10-nek
  rendben van a fázisa - dehát ennyire kevés próba eredményét nem szabad
  abszolutizálni. (Talán meg is kéne ismételni az öt év előtti
  szeánszot, LP-n is, CD-n is). Ráadásul a hangfelvételek nagyrésze
  annyira mesterséges, annyira sok mikrofonnal készült, annyira sok
  effektust alkalmaznak benne, hogy az eredmény egyfajta akusztikai
  maszat lesz, amelynek többé már senki sem határozhatja meg az "igazi"
  fázisát. Elképzelhető, hogy két pozíciója közül az egyik valamivel
  hűségesebb a valósághoz, mint a másik - azt majd kinevezzük Abszolút
  Fázisnak. Ennyit mindenképpen megér a dolog. Másodszor, és ez egy
  tesztlap számára igen fontos: valóban meg kell vizsgálni, hogy az
  egyes készülékek, elsősorban az erősítők vajon megtartják-e a fázist,
  nem "invertálnak-e".
  Ebben a kötetűnkben három jónevű erősítőt is tesztelünk. Most már
  nem mulasztottuk el azt, amit legutóbb (a Roteleken) még
  elmulasztottunk. Ellenőriztük a be- és kimeneteket. Azt találtuk, hogy
  a három gép összesen 8 bemenete közül bármelyik a helyes fázisban adja
  a műsorjelet a hangszóró-kimenetre. Ez a három gép biztosan nem
  invertál, sem LP-ről, sem MC-ről, sem CD-ről.
  Harmadszor: noha én eredendően a minimálkoncepció híve vagyok
  (utálom a hangszínszabályzót, a loudness-korrekciót és a többit),
  nekem is megmozgatta a fantáziámat az a bizonyos plusz gomb: a
  fáziskapcsoló. Vajon nem kéne-e hasznos, netán elengedhetetlenül
  fontos szolgáltatásnak tekinteni? Kérdésemmel megrohantam Sólymos
  Antalt, és a következő választ kaptam. A fáziskapcsoló természetesen
  alkalmas rá, hogy összehasonlítsa a kétféle fázisállapotot. Ha semmi
  másra nem volna szükség, mint egy kétállású kapcsolóra, amellyel a
  kábelvégeket ide-oda billegetjük, akkor a fáziskapcsoló olcsó,
  egyszersmind korrekt eszköz volna, és tényleg fel kéne szerelni minden
  erősítőre. Sajnos, a fáziskapcsoló nem így működik - ennélfogva nem
  olcsó, és nem is korrekt.
  Ugyanis nem elég a drótokat kapcsolgatni. Ezt csak a hangszedőn
  tehetjük meg, illetve az erősítő kimenetén (vagy a hangsugárzó
  bemenetén). A lánc összes többi pontján, így az erősítőn vagy a
  CD-játszón belül nem Lehet felcserélni a meleg- és a hidegpontot,
  hiszen az utóbbi egyben földelés is! Ahhoz, hogy a fázison 180 fokot
  fordítsunk, közbe kell iktatni egy újabb áramkört. (Valójában éppen ez
  az, amiért egyes elektronikák invertálvak: nem páros, hanem páratlan
  lépcsőben dolgozzák fel a jelet, s ezáltal 180 fokot fordítanak
  rajta.)
  A fáziskapcsolónak tehát velejárója egy újabb áramkör, amely vagy
  számottevően növeli a költségeket - vagy valamelyest elrontja a
  minőséget. De még ha lelkiismeretesek voltak is a tervezők, a
  fáziskapcsoló akkor sem működik hibátlanul. Mert megmutatja ugyan a
  kétféle fázis különbségét, de két kapcsolóállása közül csak az
  egyikben lesz optimális a hangja. A műsorjel az egyik irányban
  rövidebb úton közlekedik, a másik irányban eggyel több fokozaton kell
  keresztülhaladnia.
  Következésképpen az A-B teszt nem lesz korrekt. Azonkívül, s ez
  már nem elvi, hanem gyakorlati szempont: ha történetesen azt
  tapasztaljuk, hogy valamely lemez invertál, a hibát korrigálhatjuk
  ugyan a fáziskapcsolóval, de csakis annak az árán, hogy a
  hangminőséget egy kicsit (vagy nem is olyan kicsit) elrontjuk.
  Mindenesetre szívesen fogadjuk azok beszámolóját, akiknek már van
  tapasztalatuk a fáziskapcsolóval. Több szem többet lát, több fül
  többet hall, több száj többet káromkodik.

  És máris szól a zene

  Az ember hazaérkezik (vagy éppen befejezte a munkáját),
  bekapcsolja az erősítőt, hanyagul hátraveti magát a karosszékben, és
  átengedi magát a zenének...
  Nekem valahogy sohasem adatott meg, hogy csak úgy egyszerűen
  leüljek a fotelbe, zenét hallgatni. Nekem előbb mindig odébb kellett
  tolnom a fotelt. Meg a többi bútordarabot. Az én szobám, ahogy mondani
  szoktam, úgynevezett Többcélú Szoba (angolul is kipróbáltam, egész jól
  jön ki: Multipurpose Room), folyton át kell rendezni, attól függően,
  hogy éppen 1. szerkesztőségi munka folyik, 2. szeánszot tartunk, 3.
  vendéget fogadunk, 4. az egyik gyereknek kell ott megágyazni, mert a
  másik tüsszög, és végül 5. én magam szeretnék zenét hallgatni benne.
  Ezt még csak-csak megszokja az ember, azzal vigasztalva magát,
  hogy másnak még több a baja - vagy legalább ennyi. De hátravannak még
  a kísértetek, e rovat törzsvendégei. Amikor a bútorokat már a helyükre
  tologattam, a lepedőbe burkolózott hívatlan vendégek minden tőlük
  telhetőt elkövetnek, hogy előbb velük törődjek, s csak azután a
  zenével. Nem tudom, milyen származásúak ezek a gonosz lelkek. Sejtésem
  szerint PWB-típusúak, de ha nem azok, akkor is éppen elég bajt
  csinálnak. Nektek még nem volt szerencsétek hozzájuk? Biztosan nem? Az
  sem tűnt fel, hogy a zene egyik este jól szól, másik este
  csapnivalóan? No csak gondolkodjatok el rajta.
  Peter Belt szerint mindenfajta textíliának káros tere van.
  Feltehetően a kísértetek lepedője is zavarja a közérzetűnket. Ha
  efféle gyolcsvásznat nem láttok a szobában, figyeljetek fel helyette
  egy másfajta szövedékre: a hangszóróselyemre. Minden kezdő tudja:
  zenehallgatáshoz készülve, a hangdoboz előlapjának borírását
  természetesen le kell emelni. De ha már lelepleztétek a hangdobozt,
  időzzetek el még egy kicsit a hangszóróselyemnél. Tegyétek olyan
  helyre, ahol garantáltan nem lehet semmiféle akusztikai hatása.
  Például az ágy alá, a szekrény mellé vagy mögé, mindegy. Azt hiszitek,
  most már nem "halljátok" a hangját? No csak próbáljátok meg ki is
  vinni a szobából. Ugye, hogy így mégis más? Nálam a hangszóróselyem
  elég gorombán érezteti a hatását - nem csupán fenn, a helyén, hanem
  bárhol a szobában.
  Még kellemetlenebbül beleszólnak a zenébe a párnák. Szobámban, a
  hangdobozok között egy vaskos heverő áll. Hogy ő mit művel, azt nem
  tudom, túl nehéz ahhoz, hogy kivigyem, és el sem fér sehol másutt a
  lakásban. De van rajta néhány kisebbfajta díszpárna, habszivaccsal
  bélelve. Elvben a párnák ugyan a magashangot is nyelik, de egyrészt
  ugyanolyan anyagon fekszenek, mint ők maguk (habszivacsra húzott
  szövet), másrészt a hangsugárzó előlapjánál hátrább helyezkednek el,
  akusztikai hatásukat tehát gyakorlatilag figyelmen kívül lehet hagyni.
  És mégis durván kommunikálnak a zenével. Nem "nyelnek", nem a
  frekvenciaátvitelt befolyásolják, hanem kellemetlenül feldúsítják és
  szőrössé teszik a hangképet. Hát őket is kihajigálom a szobából,
  valahányszor zenét szeretnék hallgatni.
  Azt tatán nem is kell mondanom, hogy ilyenkor a telefonkészüléktől
  is rövid úton meg szoktam szabadulni. Az én készülékem aljából ki
  lehet húzni a kábelcsatlakozót, és akkor csak a telefont kell kivinni,
  a vezeték a helyén maradhat. Ottmaradhat? Hát nem egészen. Mert a
  csupasz, telefontalanított kábel másik vége még mindig be van dugva a
  fali konnektorba. Ha azt is kihúzom, tovább tisztul a hangkép. Tehát
  kihúzom. Egyetlen kézmozdulattal kerül többe. Csak már kezd kicsit sok
  lenni ezekből a kézmozdulatokból.
  A számítógépet és tartozékait természetesen kikapcsolom. Ezek után
  tényleg kísérteties, hogy továbbra is részt követelnek a zenéből,
  élénken jelezve, hogy ők is benn vannak a szobában. Enyhít a
  helyzeten, ha a csatlakozódugókat (összesen három darabot) kihúzom a
  konnektorból. Ismétlem, a gépek ekkor már nincsenek bekapcsolva.
  Egyszerűen csak léteznek, és össze vannak kábelezve - egymással és a
  fallal. Más lakásokban a tévékészülékkel szereztem ugyanilyen
  tapasztalatokat. Nem elég kikapcsolni: a dugóját is ki kell húzni a
  falból.
  Ha még arra is ügyelek, hogy a hangdoboz mellett és mögött, úgy
  félméteres körzetben ne maradjon semmiféle műanyagzacskó vagy más
  efféle retyerutya, s eltávolítom a hangdoboz tetejére orvul odarakott
  virágvázát és varrókészletet (nők!), akkor a zene egészen tűrhetően
  szól.
  Jó, jó, magam is tudom, hogy kész őrulet az egész, de mit tegyek,
  ha tényleg szükségét érzem ezeknek az előkészületeknek? Fogjuk rá,
  hogy olyan ez, mint amikor a koncerten vagy az operában a zenészek
  "bemelegítenek", azaz hangolnak. Ott sem kezdik rögtön a műsorral.
  Lassan gyülekezik az úri közönség... a jegyszedők útbaigazítják a
  tanácstalanokat... egyesek a műsorfüzetet nézik, mások a látcsövüket
  próbálgatják. A zsibongás csak akkor ül el, amikor a karmester
  felemeli pálcáját. Addig pedig igazán van annyi idő hogy kidobáljuk a
  szobából a fölösleges holmikat, és kihúzzunk a konnektorból néhány
  villásdugót.

  Ruha teszi az embert

  

  Bűvésztanulók: mindjárt kicsöngetnek, vége az órának. Búcsúzóul
  egy kis új anyag, legközelebb talán már behatóbban foglalkozhatunk
  vele, most éppen csak szóba hozom, nehogy valakinek hiányérzete
  támadjon. Ígérem, ez még nyugtalanítóbb, mint az eddigi varázslatok.
  Sokan sok mindent végigpróbáltak már, hogy kiderítsék, vajon mi
  okozza, hogy a zene egyik nap így szól, a másik nap meg amúgy.
  Hivatkoznak meteorológiai harásokra, a villamos erőművek terheltségére
  és más egyéb plauzibilis dologra. Hadd hívjam fel a figyelmet egy
  további faktorra: a saját öltözékünkre. Nem, nem magára a
  szövetanyagra gondolok; azon már túlvagyunk. Nyilvánvalónak látszik,
  hogy minél sűrűbb a szövése, és minél több benne a műszál, annál
  inkább zavarnifogja a közérzetünket. De most másról van szó: a
  ruhadarab színéről. Erre is Peter Belt jött rá, évek óta hangoztatja,
  hogy a ruha színe megváltoztatja a hangérzetet, de ezt az állítását
  még én sem vettem túl komolyan. Amíg véletlenül rá nem jöttem, hogy
  igaza van. Ha a kötöttkabátomat kicserélem egy másikra - más színűre
  -, akkor a hangkép megváltozik, éspedig elég drasztikusan. Mi több,
  ezt a változást a közelemben ülő személyek is megérzik. Csináltam
  néhány vaktesztet; ilyenkor a vendégeim mögé állok és ott végzem a
  hókuszpókuszt. Azt tapasztaltam, ők is nagyjából olyannak írják le a
  hatást, amilyennek én magam is érzem. A szóbanforgó két ruhadarab
  közül az egyik fekete, a másik szürkés-drapp. Amikor a feketét veszem
  fel, a hangképnek elmegy a magastartománya, a prezensze pedig szőrös,
  visszhangos lesz. Aki ismeri a rézkarika-trükköt, tudni fogja, miről
  beszélek. Nagyon hasonló effektus.
  A homo experimentalis (a kísérletező ember) persze nem elégedhet
  meg egy ennyire véletlenszerű próbával. Nyilvánvaló, hogy a két
  ruhadarabnak nemcsak a színe, de az anyaga, a szövése is eltérő. Végig
  kellene csinálni a játékot legalább az alapszínekkel, úgy, mint
  legutóbb a színesre festett CD-korongokkal tettem. De ki tudja a
  megszerezni ugyanazt a kötöttkabátot kékben, zöldben, sárgában,
  lilában?...

  -.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

Új hozzászólás Aktív témák