Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • GhanBuri Ghan

    őstag

    válasz Alaaf Pi #61 üzenetére

    Igazából ami torzítja a versenyt, az az, amikor az egyik résztvevő kap támogatást, a másik nem, mindegy, hogy ezt milyen ideológia és határok mentén húzzák meg (persze tipikusan úgy, hogy lehetőleg hazai essen bele), addig más cég nem akar ott befektetni/kereskedni, mert alapból hátrányban van - pont ez az alapja a szabadkereskelmi egyezményeknek. Tehát az is torzítja a versenyt, ha a hazai gyártású akármikre a vevő kedvezményt kap, a külföldiekre meg nem (ez lényegében ugyanaz, mint védővám)
    Persze emellé azt is érdemes odatenni, hogy a szabadkereskedelem mellett mindig az érvel, aki a legnagyobb tőkével rendelkezik és a legolcsóbban tud gyártani (a kettő általában egybeesik), mert onnantól azokban az országokban, ahol nem védik a saját piacot, versenyképtelenek a nagyobbal szemben.
    Meg lehet figyelni, hogy amíg Amerika nettó exportőr volt (első olajválságig nagyjából), addig az élen járt a szabadkereskedelmi egyezségek megkötésében, mióta Kínában megtermelt áruk értéke nagyjából pariban van az őt követő USA, Japán, Németország összegével azóta Kína a szabadkereskedelem élharcosa.
    Szóval ez egy bonyolult kérdés, több szempont ütközik benne, és még az erővonalak is folyamatosan változnak.

Új hozzászólás Aktív témák