Új hozzászólás Aktív témák
-
Phülöp
addikt
Megmondom őszintén, én nem is tudom, melyik kötetnek mi a címe.
Kindle-n olvastam, a címmel csak akkor találkoztam, amikor belekezdtem. Ráadásul egymás utan olvastam őket, szinte kihagyás nélkül, igy a történet egybefolyik egy nagy egésszé.A Bretagne-félsziget meredek ormai alatt Otthont találnak kóbor csikóhalak. /Mesterem
-
Valty
aktív tag
Mi nem tetszett a tizedik részben, hogy az utolsó helyre került?
(#4401) Phülöp a magyar címeket sajnos én sem nagyon ismerem, mindegyiket angol fordításban vettem meg illetve olvastam. Tervben van, hogy megveszem őket magyar nyelven is, csak sajnos annyi könyvet kell elolvasnom, hogy nem tudom mikor kerül rá idő
[ Szerkesztve ]
-
nagyúr
Két nagyobb bajom volt vele:
1.Az teljesen OK, hogy az olvasót az orránál fogva vezetjük, de itt a fél regényben ez megy, miközben a szereplők mind tudják a valódi helyzetet. Két nagyobb meg több kisebb ilyen van benne, ráadásul a két nagy az eleje meg a vége.
2. A korábbi könyvek nagyon jól balanszíroztak a pengeélen táncoló szituációkkal, itt több esetben is sikerült túltolni(legprominensebb Aune esete a B-szállal) Mindezek mellett a karakterek sem voltak annyira jók, mint a korábbi könyvekben. Szerintem kicsit elfáradt a Mester, ezért is örülök, hogy most 4 év eltelik két könyv között.
[ Szerkesztve ]
Pedro... amigo mio... ma is konzervvért iszunk! Kár lenne ezért a tehetséges gyerekért...
-
brownus
veterán
húgom ment e héten szabira, mondta adjak neki valami f.sza olvasnivalót. ami elsőre beugrott és meg van az összes könyv is, az a vörös lázadás volt. hétvégén adtam oda neki az első részét, tegnap az arany háborút és a hajnalcsillagot, mert három nap alatt végzett az elsővel
remélem gyorsba kiadják magyarul is az író következő regényét!!!
meg scalzi regényét is...
[ Szerkesztve ]
-
szőröscica
addikt
Megvettem én is az új Nesbo könyvet, és a Witcher első könyvét is.
A vaják az egy magyar szó vagy egy név?
-
mike1334
veterán
válasz szőröscica #4405 üzenetére
Gondolom a vajákos szóból alkották. A witcher még lehetett volna boszorkánymester is, de sztem teljesen jó ez a megoldás.
...unless the law provides otherwise. Guarantees not guaranteed!
-
lorcsi
veterán
-
Phülöp
addikt
Srácok, segítsetek már ki, mert elakadtam, és idegesít a dolog.
Steven Saylor Gordianus sorozatával gyűlt meg a bajom.
A Hét Csoda, a Nílusi rablók és a Fúriák haragja című könyveknek ki a főszereplője?
Nem tudom eldönteni, hogy Saylor Star Wars szindróma okán utólag írta meg Gordianus fiatalkori kalandjait, vagy Gordianus fia az elbeszélő - folyamatosan utal az apjára, akit Rómában Nyomozóként ismernek, de soha nem nevezi őt a nevén.
Ha behatóan ismerném is a korszak egymást követő történéseinek pontos dátumát, biztos támpontot akkor se találhatnék azok segítségével, mert Saylor kicsit szabadon értelmezi az időt, és egy emberöltő időszakába belesűrített jó néhány Rómát érintő történelmi eseményt az első 12 kötetben.
Én az első lehetőségre voksolok, mert Gordianus a Hét csoda végén találkozik Bethesdával, és a régi könyvekben - emlékeim szerint - így hívták a feleségét. Nem emlékszem pontosan, nagyon régen olvastam a Sub Rosa sorozatot, azóta több száz könyvön vagyok túl.
A másik lehetőséget se tudom teljesen kizárni, mert az eredeti történetszál vége felé Gordianus egyik fia nyomozóként az apja nyomdokaiba lép.szerk: kis netes kutakodás után úgy látom, hogy a fenti kötetekben szereplő Gordianus az eredeti Sub Rosa Gordianus-a, az ő fiatalkori történeteit írta le Saylor.
[ Szerkesztve ]
A Bretagne-félsziget meredek ormai alatt Otthont találnak kóbor csikóhalak. /Mesterem
-
Petreszku
senior tag
Sziasztok! Nagyon szeretem a Warhammer 40K világát. Szerintem az összes művet olvastam ami magyar nyelven megjelent, de a Titanicus című regényt nem tudom végig olvasni. Dan Abnett nagyon jól ábrázolja ezt a világot, legalább is eddigi írásaiban ez történt, de itt nem (szerintem). Másodszorra kezdtem neki, de csak a feléig jutottam megint és ment a fiókba.
-
mike1334
veterán
Salamon Pál: A Sorel-ház
Nagy kedvenceim a családregények, és ez sem okozott csalódást. Több generáció Sorel férfi életét, filozófiáját követhetjük végig majd 100 éven át. Minden férfi más, mégis mintha ugyanaz a személy lenne. Hasonlóságot mutat a 100 év magánnyal, bár itt a mágikus realizmus annyira nem szembetűnő, kevésbé nyíltan jelenik meg. A könyv vége nekem kevésbé volt erőteljes, a csúcsoptot szerintem előbb eléri. Persze ez a könyv is tartogat erkölcsi tanulságot, nem is keveset. A 100 évhez hasonlitottam, de ez a könyv nem hangosan felnevetős, inkább sok helyen "feelgood". Pünkösdi hétvégére tökéletes volt...unless the law provides otherwise. Guarantees not guaranteed!
-
freaghill
őstag
Sziasztok!
Meg szeretném szerettetni magammal az olvasást. Milyen könyveket ajánlanátok kezdésnek?
Utóbbi évben olvastam pénzügyi könyveket mint pl. a
- Gazdag papa szegény papa
- Cashflow négyszögIlletve még a Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket, ezek mind tetszettek, de szívesen olvasnék valami lazábbat is, várom az ötleteket
-
Apollyon
Korrektor
válasz freaghill #4411 üzenetére
Carl Sagan-tól minden.
Nagyon szeretem a könyveit, zsinórban olvastam el mindet, ráadásul többszörolvasósak.
Broca agya, Korok és démonok, Az éden sárkányai, Milliárdok és milliárdok. Ezek mind igen jó könyvekNagyrészt társadalomtudomány van a könyvekben. Szegény Sagan, már több mint 20 éve halott, de amiket írt, azok ma is érvényesek, sőt. Sokat lehet tanulni a könyveiből, könnyen érthetően ír
[ Szerkesztve ]
#1) Respect the privacy of others. #2) Think before you type. #3) With great power comes great responsibility.
-
elessar
tag
válasz freaghill #4411 üzenetére
Iratkozz be könyvtárba. Az utóbbi pár száz hozzászólásból jegyzetelj szerzőket, keress rájuk a könyvtárban.
Én régebben találomra levettem egy könyvet a polcról, 3-4 helyen beleolvastam, és ha tetszett hazavittem.
Eleinte sok lesz a fals találat, de mikor rájössz, hogy melyik műfajt kedveled, akkor elkezdheted a könyvesbolti vadászatot is. -
elessar
tag
válasz Apollyon #4412 üzenetére
Egy kis off az írások aktualitásáról: A Kolozsvári Szalonna a cikkei közt időnként lehozza Ady egy-egy tárcáját. Annyira pontos, időszerű, hogy néha csak az aláírásból látom, hogy nem tegnap íródott. (Szerintem ide szomorú szmájli illik).
-
mark!
őstag
már jó rég óta elakartam kezdeni a dűnét, ma
esteéjszaka kezdem, kíváncsi vagyok.
ha végeztem vele, jöhet az Akiért a harang szól és az Öreg halász és a tenger. (irodalomtanárom ajánlotta őket, azt mondta hogy szerinte én megértem a mondanivalóját és mélységét. meglátjuk. )[ Szerkesztve ]
>
-
aAron_
őstag
válasz freaghill #4411 üzenetére
Szia!
Ezeket biztosan élveznéd:
Edwin Lefèvre: Egy spekuláns feljegyzései
Jim Rogers: Kalandvágyó befektető
Mindkettő szórakoztató és olvasmányos.
Teszem hozzá, hogy ezek közül szerintem mindet érdemes elolvasni, ha akarsz kicsit szakmaibb témákba is merülni majd újra.
[ Szerkesztve ]
What is your ikigai?
-
joey04
titán
Akkor mi van, ha olyan könyvet várok, amit az Alexandra Kiadó adott volna ki magyarul?
Ne baszogassák állami szinten az Apple, Google, Meta, MS cégeket!
-
ígyvanferi
addikt
Ha esetleg érdekel valakit e néhány könyvem közül valami, az sikítson! [link] Topiclakóknak óccsóbb.
-
mike1334
veterán
Megint kicsit befordulós időszakom van....tudtok ajánlani vmi könnyed, vicces, feelgood könyvet? Köszi!
...unless the law provides otherwise. Guarantees not guaranteed!
-
Phülöp
addikt
válasz mike1334 #4421 üzenetére
Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
A regény főhőse Allan Karlsson, aki éppen századik születésnapját ünnepelné az öregek otthonában. Ám valahogy nincs kedve az egész hajcihőhöz, így a nagy készülődés közepette egyszer csak fogja magát, és kimászik az ablakon. Maga se tudja még pontosan merre menjen, mihez kezdjen a hirtelen jött szabadságával, de egy biztos: nem akar visszatérni a harapós természetű Alice nővérhez, és a többi öreghez. És ekkor kezdetét veszi Allan hihetetlen kalandja, melyben nagy szerephez jut egy nagy rakás pénz, ráadásul üldözni kezdi őt a rendőrség és egy Never again nevezetű bűnszövetkezet is, mindeközben összebarátkozik egy tyúktolvajjal és egy utcai büféssel is...
Ezzel a történettel párhuzamosan pedig figyelemmel kísérhetjük Allan izgalmas és érdekes életét, egészen a születésétől kezdve. S ezt olvasva rájövünk, hogy Allan mostani kalandja, ami az öregek otthonából való szökésével vette kezdetét, kevésbé meglepő – mert talán még ez az öregkori története a legszolidabb mind közül.
Idézet INNEN.
A Bretagne-félsziget meredek ormai alatt Otthont találnak kóbor csikóhalak. /Mesterem
-
brownus
veterán
válasz ígyvanferi #4419 üzenetére
gépzongora és az elektromos lincoln : )
-
mark!
őstag
stephen king-hosszú menetelés
ez zseniális. talán az eddigi legjobb könyv amit olvastam. ahogy átadja az örömöket, a kínt, a mindent.. king az egyik legjobb író, ez nem vitás.>
-
Cheesus
senior tag
Rám is nagy benyomást tett ez a könyv Emlékszem épp Pest felé a buszon utazva is olvastam, és volt egy-két olyan jelenet benne, amit olyan jól írt le, hogy 1-2 percig csak magam elé bámultam, és a haverom kérdezte meg hogy minden rendben van-e.
Az viszont nem tetszett, bár valamilyen szinten ez King sajátossága, hogy nem kapunk konkrét befejezést, hanem az olvasóra van bízva, hogy szerinte hogyan is végződtek/folytatódnak az események... https://www.twitch.tv/csehla
-
mark!
őstag
válasz Cheesus #4431 üzenetére
igen, annyiból rossz. kár hogy nincs esetleg több része, de azt sem értem hogy miért nem filmesítették meg.
most a setét torony-t pörgetem nagyon, 4. könyv-ben vagyok valahol. baromi jó ez is, tegnap éjjel olvastam olyan 23óra körül kezdtem, egyszercsak hopp, fél 2, aludni kéne
>
-
Cheesus
senior tag
A Setét Torony sorozat tényleg nagyon jó, énis végigdaráltam őket mostanság, kiemelkedő egy sorozat annyi szent.
Ha esetleg nem ódzkodsz az angol nyelvtől, képregény is jelent meg a Setét Toronyhoz, ha jól rémlik inkább afféle előzményként szolgál, de esetleg arra is érdemes lehet majd egy pillantást vetned.https://www.twitch.tv/csehla
-
mucicica
csendes újonc
Nekem nem tetszik a Setét torony.
-
rétisün
veterán
-
Phülöp
addikt
válasz rétisün #4436 üzenetére
Én megvárom, amíg King meghal, és biztosan nem tud már többet hozzáírni. Majd akkor újraolvasom az egészet.
#ZedMester: tegnap éjjel olvastam olyan 23óra körül kezdtem, egyszercsak hopp, fél 2, aludni kéne
nekem majdnem minden estém így kezdődik és így is végződik.
[ Szerkesztve ]
A Bretagne-félsziget meredek ormai alatt Otthont találnak kóbor csikóhalak. /Mesterem
-
Phülöp
addikt
Szeretem Kinget, de ez volt az első könyve, amit képtelen voltam végigolvasni.
Az viszont durva, hogy a könyv 90%-áig eljutottam egy délután, utána már idegesítettek a 3-4 szavas tőmondatok, a felsorolásszerű történetmesélés. Már csak a végkifejletet és annak hogyanját vártam, nem az olvasás élvezetéért gyűrtem tovább. Aztán 94%-nál nyomtam egy DEL-t a könyvre.
Pedig szeretem Kinget.A Bretagne-félsziget meredek ormai alatt Otthont találnak kóbor csikóhalak. /Mesterem
-
Phülöp
addikt
válasz Polllen #4440 üzenetére
A korral előrehaladva egyre több könyvet vagyok kénytelen parkolópályára állítani. Erősődik bennem az érzés, hogy bármennyire is szeretek olvasni (gyerekkoromtól fogva a kedvenc időtöltésem), csak azokat a könyveket érdemes elolvasnom, amik ténylegesen adnak valamit - olvasási élményt, gondolkodnivalót vagy csak kellemes időtöltést, mindegy. Pár éve még én is elmondhattam magamról, hogy egyetlen könyv van az életemben, amit nem tudtam elolvasni (Maxim Gorkij: Az anya), mostanra ez a szám erősen megnőtt.
Az utolsó 3 könyvem aránya siralmas: háromból kettőt félrelöktem.
Néhány napja belekezdtem Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs című könyvébe, valahol az első negyed végén hagytam abba. Következett Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Újonc a világűrben című könyve, aminek már az első néhány oldala sokkal többet adott, mint az előző történet. Nem szeretem a moralizálást, de ebben a könyvben ez mégse zavart. Utána jött King és a Hosszú menetelés, amit fentebb már írtam. Utóbbinál valószínűleg az volt a fordulat oka, hogy a történetet végigkísérő szenvedéshez hozzászokik az olvasó. Ami a könyv elején még érdekes (szomorú, meghökkentő, hidegrázós, stb.) az a vége felé már csak töltelék a tőrténések sorában. Ráadásul a leegyszerűsített mondatszerkezetek gyakori használata irritál, és ezek a könyv vége felé vagy megszaporodtak, vagy csak én vettem jobban észre őket, mindenesetre kellemetlen érzéseket keltettek bennem, erősen rontották az olvasási élményt. A vége felé már tényleg csak arra vágytam, hogy érjek a végére, és mehessen a könyv a "Done" mappába, én meg kezdhessek valami másba. Végül feladtam ezt is.
Amit kaptam a Hosszú meneteléstől: a folyamatos, hosszan tartó szenvedés leírásának és érzékeltetésének nagy mestere King, nemcsak a fizikai de a lelki oldalnak egyaránt - de ez ugye a Bilincsben című könyvéből már kiderült.[ Szerkesztve ]
A Bretagne-félsziget meredek ormai alatt Otthont találnak kóbor csikóhalak. /Mesterem
-
rétisün
veterán
annyit emlegetitek a Bilincsben-t, hogy elgondolkodtam az újraolvasásán, ha végeztem A rizs és a só éveivel
war...war never changes.... hol kezdődik a valóság, és hol ér véget a képzelet.....Ron Swanson for president !!
-
Phülöp
addikt
válasz mike1334 #4444 üzenetére
Már nézegetem egy ideje - van egy cimborám, akit Ove-nak hívnak, ráadásul ugyanúgy 60 körül van, mint a főszereplő.
Kíváncsi vagyok, mikor cserélődik le a cimborám, mikor kap saját arcot a könyvben szereplő OveA Bretagne-félsziget meredek ormai alatt Otthont találnak kóbor csikóhalak. /Mesterem
-
#81556480
törölt tag
Hali!
Hol tudnék ilyet venni angol változatban?
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen