Új hozzászólás Aktív témák
-
Bog
HÁZIGAZDA
Nem az a baj, hogy nincs hol tölteni, én szinte csak publikus ponton töltök. Az a baj, hogy hiába írja az app, hogy szabad a töltő, vagy ott tahóskodik egy benzines autó, mert az egy szabad hely, vagy ott áll egy zöldrendszámos, de nem tölt, csak foglalja a helyet. Amíg ezek nincsenek szakcionálva, addig tiszta lutri, hogy tudok-e tölteni, vagy sem. Én az a csávó vagyok, aki odamegyek és kérdőre vonom a jóembert, aki vagy fel van háborodva (és akkor anyázásba futunk ki), vagy elnézést kér és eláll. Meg volt olyan Karen, aki meggyőződéssel állította, hogy ide nem tilos állni úgy, hogy közvetlenül a tiltótábla alatt magyarázott a fejével.
(Egyébként tökre működhetne valami jól kitalált rendszer főleg vidéki települések főútjai mellett, hogy a telektulajdonos valami céggel együtt beruház egy 3x32A wallboxra, azt kihelyezi a kerítés mellé belül, én meg random autósként odamehetek, megállhatok a kerítés előtt, bedugom a kis autómat, valami appal indítok töltést, fizetek, aztán kap a szolgáltatós cég meg a telektulajdonos is pénzt, csak hát erre a hazai szabályozás rohadtul nincs felkészítve. Egy 11 kW-os töltés random faluban a fagyizóval szemben bőven hozna ügyfeleket és hirtelen ugrásszerűen bővülne az infrastruktúra. 11 kW-tal egy órás töltéssel tovább lehet menni 70-100 kilométert...
[ Szerkesztve ]
Bog utazik a YouTube-on: https://goo.gl/J9p96u
Új hozzászólás Aktív témák
- Jogász topic
- Bestbuy játékok
- Kötelező BIOS frissítéssel orvosolná a Core CPU-k stabilitási gondját az Intel
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- Autós topik
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- OLED TV topic
- Kecskemét és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Vicces képek
- Több stúdiót is bezár költségcsökkentésként a Microsoft Xbox részlege
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest