Új hozzászólás Aktív témák

  • Alteran-IT

    őstag

    válasz hackeeeee #12028 üzenetére

    A tapasztalat az, hogy az 1 GB sem feltétlen elég, bár nem használja ki, de mint ha le lenne limitálva, hogy az látszódjon, hogy elég az is, mellette elég lassú maga a rendszer, mondjuk a processzorok sem valami erősek benne, ez a másik probléma és ezért mondtam, hogy inkább megéri egy PC-t építeni erre a célra, ami később nagyon sok másra is használható, 30-40 körül vannak egész fasza mini-itx alaplapok, pentium, illetve i3 procival és 8 GB memóriával meg egy alap bronz táppal együtt és kis házzal kijössz 90-130 ezerből, attól függ végül milyen konfiggal rakod össze, azt ezen már tényleg mehet rendesen központi tárhely kiszolgálás, web szerver, virtualizáció meg amit még ki lehet találni, de Windows is lehet rajta távoli asztallal használva és lehet adni neki bővebben feladatot, nem muszáj linux-al baszakodni, csak azzal minimalizálható az erőforrás fogyasztás, ja és ami fontos, hogy mindez használt 4-5-6-7. generációs alkatrészekből még olcsóbban megvan.

    Hát ha tanulás, akkor szerintem használtan megérné az a wAP ac amit hardveraprón láttam, nem tudom még megvan-e, azt akkor már két AP-val tudsz szórakozni CAPsMAN-al, mert ugye a hAP ac2 WiFi-jét is betudod rakni CAP módba és a wAP ac-nak a sebessége és a kimeneti teljesítménye is jobb, szóval a lefedettség is nőni fog, szerinem megérné, bár kérdés hogy Te hogy vagy vele.

    #12029 Zwodkassy: Hát figyelj, én most gyorsba elképzeltem egy ilyet, kinéztem hozzájuk az alkatrészeket meg az árakat, mindez 15 percembe került, ha még meg is rendelgetném őket innen-onnan, úgy hogy legtöbb helyen accom is van, az még plusz 5, esetleg 10 perc, majd összerakni kb. max. 15-30 perc, még egy telepítés kb. ugyan ennyi, tehát az egész megvan vagy 2-3 órából, cserébe viszont lett egy fasza otthoni "NAS", ami bármi másra is jó ha később bővülne a felhasználási terület és nem kell új hardvert venni pluszba, vagy cserélni, szerintem ennyi időt megér, illetve rá is szánható, hiszen nem muszáj egyszerre sem, bár kinek hogy.

    Figyelj, egy hAP ac2 mindennek mondható, csak drágának nem, igaz a WiFi nem egy nagy etwas mert ezek a hülyék elbaszták ezzel az IPQ-val, ahogy már a wAP-ot is, viszont 1-2-3 eszköznek az is bőven jó sebességben, a processzor minden másra jó, komolyabb hálózati feladatokat is ellát, ami egy TP-Link-nél pl. álom még custom fw esetén is, mert maga a HW olyan, hogy max. gyárival tudod rendesen kihasználni, akkor is maxon hajtod az ilyen 1, max. 2 magos vacak SoC-okat, amik általában tele vannak hibával, VPN meg ilyesmi szintén álom, legalább is a normális viszonylag normális sebességgel, az ingyenes DDNS szintén, szóval ezekhez képest nem drága, csak össze kell tudni hasonlítani két routert és mindjárt nem is drága, az amelyik annyira drágának tűnik, persze háttértudás nélkül lehet köpködve mondani, hogy drága, de nem az valójában.

    #12031 b10up: Port nyitással biztos meg lehet oldani, bár elméletileg úgy is kellene működnie, hogy nincs neki nyitva port, sajnos nem látok bele a működésébe, így meg még nem próbáltam, csak hogy publikus IP-n lóg a Mikrotik eszköz.

    #12039 Shkiz0: A router OS mellett a firmware is új? Mert sokan megfeledkeznek annak a frissítéséről és és valami ősrégi van rajta, aztán meg csodálkoznak, ha ez meg az nem úgy működik rajta, ahogy kell, mondjuk a Cloud részt nem kellene befolyásolnia, de ki tudja.
    Force Update-el próbáltad az IP->Cloud menüponton belül? Volt hogy nekem is csak úgy jött össze, onnantól semmi baja nem volt.
    Esetleg még annyit megpróbálnék függetlenül attól, hogy pingelni tudod a cloud-os címeket, hogy másik DNS-t állítasz be, ha esetleg most a szolgáltatóit használod.

    Egyébként én is kérdeznék, hátha tudja rá valaki a választ.
    RB3011-nél hogy lehetne megnézni a NAND-on a hibás blokkok állapotát? wAP ac esetén látom az erőforrásoknál azt a részt, viszont RB3011-nél hiányzik, pedig ugyan az a legfrissebb Router OS és firmware van mindkettőn.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák