-
IT café
Új hozzászólás Aktív témák
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz HUNRobar #79046 üzenetére
Én a legelső, 1999.- Ft-ért kb. 20 évvel ez előtt vásárolt Philips vázába raktam M290-es Pioneer hangszórókat + a vezetékét, maradjunk annyiban, hogy esztétikus lett az eredmény, és munkahelyen arra jó, hogy meghallgassam amit nagyon kell, zenére inkább korlátozottan. Az előtt még volt vagy fél tucat projektem, egy még működik is, valami Phlips shp 250 (a 2500-as elődje gondolom), de bele untam, inkább csak játszani volt jó. Igazán szépen ezek nem szólnak, de nem is a végcél volt a lényeg, hanem az út volt a maga a cél.
Párnákkal szoktam mókolni, mert alapvetően "plüss párnás" vagyok, de az OneOdio-n az nem jött be. A gyári "túl jól" sikerült (hál Istennek). Viszont rendeltem hozzá "cipőfűzőt ", mert a fekete vezeték nekem nagyon gagyi volt, a pirosnak meg 6,3-as csatlakozója túl nagy volt, nyomta a vállam néha ha balra fordítottam a fejem és az idegesített.
Ma meg megjött hozzá Sonata, és igazából egy szavam se lehet. Van egy szoftver hozzá, amit miután végig futtattam, a mélyből elvett, a középhez hozzá rakott, a magas csilingelő lett, és nagyobb lett a tér. Két 28ezres (új korában) fejhallgatót (egy AT TAD-500-at és egy Pio A1000-ret) raktam félre. Nem mondom, hogy non plus ultra a Studio Pro, de nekem nagyon bejött ezekket a kis mókolásokkal. Nekem még a pántja is kényelmes. Szerintem kár eladni, mert a gyári 95mm-es párnája maga 11 Euro Aliról is. Az meg nagyon jó.
[ Szerkesztve ]
Eladó Meze 99 Neo + Hifiman HE400SE https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/gzula_hun/index.html
Új hozzászólás Aktív témák
- Bemutató Beyerdynamic DT880 Bass Mod
- Hír Eszement zajszűrő koncepció a Panasonictól
- Hír Üvegborítású high-end fejhallgató a Sennheisertől
- Hír Hamarosan érkezik a kézzel készített high-end fejhallgató Japánból
- Hír Abszolút prémium high end fejhallgatót villantott a Grado
- Blogbejegyzés Gyémántokkal "kipitykézett" Focal fejhallgató 30 millióért
- Hír Korrektnek tűnő fejhallgatóval jelentkezik az Onkyo
- Hír Fa fejhallgatóval próbálkozik a JVC
- Bugfix van, magyarázat nincs az iOS-ben újra feltűnő, korábban törölt fotókra
- Filmvilág
- Linux kezdőknek
- Mini-ITX
- Ergonomikus ASUS TUF egér a 60 gramm alatti fajtából
- Milyen TV-t vegyek?
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Gaming notebook topik
- Milyen okostelefont vegyek?
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- További aktív témák...
- Dell XPS 9315 13.4" FHD+ IPS i7-1250U 16GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Aokzoe A1 Pro AMD Ryzen 7 7840U - 32GB+512GB
- LENOVO IDEAPAD Y700 INTEL CORE i5-6300HQ 2.3 GHz 8 GB 256 GB SSD GTX 960M 3 óra AKKU IDŐ
- Precision 7520 15.6" FHD IPS i7-7700HQ M1200 16GB 512GB + 1TB magyar vbill új akku gar
- Dell Latitude 5400, 14" FHD IPS, I5-8365U CPU, 8GB DDR4, 256GB SSD, W10/11, Számla, Garancia
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen