-
IT café
Új hozzászólás Aktív témák
-
albert8
addikt
Nagyon úgy néz ki, hogy új fantasztikus epizód következik.
"A Gameinformer magazin következő számának címlapja leplezte le a CD Projekt RED The Witcher 3: Wild Hunt című játékát annak hivatalos bejelentése előtt. A Cyberpunk 2077 mellett tehát ez lesz a lengyel csapat másik nagy projektje, amit a cég saját fejlesztésű motorjának, a REDengine-nek legfrissebb, harmadik generációja fog meghajtani. Ennek köszönhetően a The Witcher 3 immár teljesen nyílt világgal fog rendelkezni, nem lesznek behatárolt területek, hanem a Skyrim mintájára szabadon járhatjuk be a helyszíneket.
Az újságban közölt információk szerint a The Witcher 3 bejárható területeinek mérete 20 százalékkal nagyobb lesz, mint a Skyrim-ben volt. Lóháton mintegy 40 percet fog igénybe venni, amíg egyik végéről eljutunk a másikba. A REDengine 3 egyik új képességének köszönhetően a történet ezúttal nem lesz fejezetekre bontva, hanem a motor tölti majd be (stream-eli) azt az egész világban.
A történetről egyelőre annyit tudni, hogy miután Geralt visszanyerte az emlékeit, ennek köszönhetően többé nem áll szándékában különféle társaságokhoz szegődni és az ügyeikért harcolni. Ehelyett inkább magányosan kóborol a világban, rejtélyeket megoldva és szörnyekre vadászva (Az újság borítóján egy átmeneti útitársával együtt látható). Egy rövid bemutató videó is érkezett, melyet megtekinthettek alább:
A CD Projekt RED csapata egyelőre nem sokat árult el a célplatformokat illetően, mindössze annyit mondtak, hogy "az összes csúcskategóriás konzolra" megjelenik a játék. Viszont a Gameinformer magazin címlapján sokat sejtetően a következő felirat látható: "Egy következő generációs RPG, amit mindenkinek látnia kell".
A fentiek fényében szerintem a következő generációs PlayStation és XBOX konzolok lesznek az elsődleges célplatformok, de az új motor képességeit figyelembe véve biztosra vehető a PC verzió kiadása is. Ráadásul a CD Projekt (És a PlayOn) már a The Witcher 2: Assassin2 of Kings Enhanced Edition kiadásánál bizonyították, hogy amit megkap az egyik platform, az a többin is elérhető lesz, ráadásul többnyire ingyen, amit - sajnos - a többi kiadó nem mindig alkalmaz."
Gamepod
Első video: [link]
Bejelentő video: [link]
Hivatalos weboldal: [link]Flickr----https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/? -----------------------------------Krumplistészta----https://krumplisteszta.wordpress.com/
Új hozzászólás Aktív témák
Megkérnénk minden topiklakót hogy a játék történetéhez kapcsolódó hozzászólásoknál használja a Spoiler kódot!
- A ChatGPT-re mennek a Reddit tartalmai
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- OLED TV topic
- BestBuy topik
- Opel topik
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- Yettel topik
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...
- Apple MacBook Air 13.3 M2 Chip 8GB 256GB Space Grey magyar (47 ciklus)
- ASUS TUF GAMING F17 FX706HF -17,3"FHD 144Hz - i5-11400H - 8GB - 512GB - RTX 2050 -Win10 -2,5 év Gari
- Xiaomi Mi 9 kék / Xiaomi Mi 9T Pro kék / Xiaomi Mi 9T vörös
- GOPRO Hero 11 BLACK Creator Edition - 5.3k akciókamera - vadonatúj, bontatlan
- Bomba ár! Asus VivoBook X412F - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Garancia!
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen