-
Az ügyészség a saját működését is kénytelen vizsgálni a Microsoft-ügyben
Mivel maga a nyomozó hatóság is érintett az ügyben, minimum problematikus helyzet állt elő.
Mérleg 31
-
A Központi Nyomozó Főügyészség is lépett a Microsoft Magyarország ügyében
Az amerikaiak válaszoltak a korábbi megkeresésre, illetve két feljelentés is érkezett, ezek alapján nyomozást rendeltek el.
Mérleg 4
-
Vizsgálat indult a Microsoft Magyarország ügyében
A Fővárosi Főügyészség eljárást folytat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által megkötött egyes szerződések kapcsán.
Mérleg 27
-
Bizarr módon rendelt el feljelentés-kiegészítést az ügyészség a Microsoft-ügyben
Az ügyészség láthatóan két dolog között vergődik: az ügy eltusolása, illetve az arc megőrzése. Egyre zavarosabb.
Café blog 32
-
Újabb Skype-botrány körvonalazódik
A Microsoft ragaszkodik ahhoz, hogy ők minden jogi és technológiai lépést megtettek az adatok védelmére, ám a tényfeltáró újságírók mást tapasztaltak.
Biztonság 45
-
A Microsoft felmondta a T-Systemsszel kötött szerződését
A vállalat felülvizsgálta a megállapodást, és úgy döntöttek, hogy nem folytatják tovább az együttműködést a 4iG által felvásárolt telekommunikációs céggel.
Mérleg 55
-
Fura lépésekkel reagál a kormány a nem létező Microsoft-ügyre
Központi beszerzési szervezet létrehozása és rögzített árrés a kiskereskedelmi piacon is.
Café blog 74
-
Polt Péter lépett a nem létező Microsoft-ügyben
A média nyomása erős, az amerikai vizsgálat adatai kristálytiszták, ám itthon mintha semmi sem történt volna.
Café blog 59
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője
ma Négyzetesebb külső panel várható a következő szétnyitható Samsungban.
PlayStationre tart a Rocksmith+
gp Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
ph Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
Mutatós, alsópolcos Axon 60-ak mutatkoztak be
ma Nem a kormányzati és vállalati felhasználásra szánt Axon 60 Ultra az egyetlen modell a szériában, a ZTE alulról építi a kínálatot.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.
- Milyen SSD-t vegyek?
- Ubuntu Linux
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- Okos Otthon / Smart Home
- EA Sports WRC '23
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- Videós, mozgóképes topik
- További aktív témák...