-
Most már Európában is akciós a Surface Pro táblagép
A Microsoft amerikai árcsökkentő akciója megérkezett a kontinensre is, átlagban kb. 29 ezer forintnyi összeggel lettek olcsóbbak az eszközök.
Mérleg 31
-
A Skype 3D-s videóhívást fejleszt
Az üzletág vezetője szerint még sok évet kell várni arra, hogy a mindennapok része legyen, de meg fog történni.
Tech 11
-
A Microsoft ingyen beszélgetéssel ünnepli a Skype tizedik szülinapját
A cég infografikát is készített, hogy a kommunikációs szolgáltatás történetét és hatását bemutassa.
Szoftver 16
-
Windows 8.1 RTM – kiadták, de még nincs kész
A Microsoft a korábbiaknál több együttműködést vár a gyártóktól a kiadásig, ugyanakkor szorgalmas híveiknek csalódást okoztak.
Szoftver 98
-
Steve Ballmer legnagyobb tévedése
Már egy tavalyi elemzés rámutatott arra, hogy a Microsoftnál alkalmazott belső minősítési rendszer káros, visszaveti az innovációt. Akárki is lesz Ballmer utódja, ez ügyben is tennie kell valamit.
Mérleg 196
-
Vége: Steve Ballmer visszavonul a Microsoft éléről
Az utóbbi időben elszenvedett kisebb-nagyobb kudarcok miatt mind többen követelték hangosan és csendben a vezérigazgató távozását. A részvények árfolyama meredeken emelkedik.
Mérleg 317
-
Miért nem ajánlják a németek a Windows 8 használatát?
A szövetségi információbiztonsági testület jelentése egy biztonsági szabvány kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az átláthatóság hiánya miatt csorbul a felhasználók ellenőrzési joga.
Biztonság 169
-
A Microsoft az iskolákban kampányol a Google ellen
Az ellenfél lejáratását célzó akciósorozat egy tapasztalt, a politikai életben már tapasztalatokat szerzett médiastratégiai szakemberhez köthető.
Mérleg 43
-
Megkezdődött a Skype és az Outlook egyesítése
Kezdésként egyelőre hat országban érhető el az új funkció végleges változata.
Szoftver 30
-
A Google újra letiltotta a Microsoft YouTube-alkalmazását
A Google felhasználási feltételek megsértésével vádolja a Microsoftot, akik viszont azt állítják, hogy ők a sértett fél, a Google szabotálja a Windows Phone-t.
Szoftver 80
-
Akadoznak a Microsoft felhőszolgáltatásai
Tegnap egyes helyeken az Outlook, a Kapcsolatok és a Skydrive állt le közel egy napra, dolgoznak a javításon, de az Outlook még sok helyen nem tökéletes.
Szoftver 23
-
Októberben jön a Windows 8.1
A Microsoft több új funkcióval igyekszik népszerűbbé tenni az egyelőre még igen lassan terjedő operációs rendszert.
Szoftver 50
-
A befektetői beperelték a Microsoftot
A csoportos perben azzal vádolják a vállalatot, hogy félrevezető információival megkárosította a részvényeseket.
Mérleg 42
-
Az amerikai kormány számára készít felhős OS-t a Microsoft
Belső források szerint a cég Cloud OS nevet kapott platformjára építkeznek, hogy megfeleljenek többek között a biztonsági és a rendelkezésre állási elvárásoknak.
Szoftver 65
-
Gold előfizetés kell az Xbox One számos extra szolgáltatásához
A OneGuide tévés funkció, a játékvideók rögzítése és a Skype videókonferencia is csak a Live Gold előfizetők számára lesz elérhető, de kárpótlásul kaptunk egy kicsomagolós videót is.
Mérleg 69
-
Még mindig túl sok a Windows XP
A Microsoft egyik legsikeresebb terméke az informatikai iparban szokatlanul hosszú ideig maradt népszerű, és ez bizonyos, korlátozott mértékben gondokat is okozhat.
Biztonság 181
-
A Microsoft elbukni látszik a tabletpiacon
Nem tudni, hogy céljuk-e egyáltalán, de a Microsoft egyelőre nem rúg labdába a táblagépek kereskedelmében.
Mérleg 98
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Megjelent az EasySMX okostelefonok mellé szánt, multiplatformos kontrollere
ph Az 5,9, 6,4, illetőleg 6,8 hüvelykes készülékeket is fogadó "gamepadból" a Bluetooth lapka sem hiányzik.
8 TB-ig nyújtózkodik a SanDisk asztali SSD-je
ph A kétféle tárhelymérettel kosárba tehető újdonság külső tápellátással rendelkezik, és támogatja az Apple Time Machine-t is.
Multiversus - Joker is játszható karakter lesz
gp A tervek szerint a hónap végén indul a free-to-play játék végső kiadása.
A vártnál kevesebb iPad Pro fogyhat
ma A tandem OLED panel előremutató, ám drága, az olcsóbb iPadek lehetnek népszerűek.
Android és iOS rendszerekre érkezik a Sonic Rumble
gp A május végére tervezett zárt bétára már lehet jelentkezni a hivatalos oldalon.
MI applikációkra kihegyezett, érintőkijelzős mini PC jön a Minisforum járatával
ph Az egyszerre négy darab 4K-s monitort kezelő, jól felszerelt típus a vállalat új brandjének a hírhozója.
Galaxy S22 One UI 6.1 frissítés: volt, nincs
ma Komolyabb hibák bukkantak fel, a Samsung a biztonság kedvéért leállította a frissítés közzétételét.