-
Újabb országba vihet akkumulátorgyárat Elon Musk
Miközben Kínában adatközpontot építhet Elon Musk és a Tesla, addig Indonézia kapcsán akkumulátorgyár felépítését fontolgatják.
Tech 1
-
A tüntetések ellenére is bővítheti német gyárát a Tesla
Hiába a nagy tüntetések, a helyi önkormányzat rábólintott a Tesla német gyárbővítésére.
Mérleg 129
-
Folytatja a leépítéseket a Tesla
Ezúttal Kaliforniából küldenek el 601 embert, a jól értesült források szerint Elon Musk a dolgozók 20 százalékától válna meg.
Mérleg 31
-
A leépítések után egy vagyont költ a töltőhálózatára a Tesla
Miután nemrég újabb dolgozókat küldött el a Tesla, Elon Musk azt ígéri, hogy 500 millió dollárt költenek a töltőhálózatra (ez értelemszerűen inkább az USA-t érinti).
Mérleg 14
-
Elon Musk robottaxikat ígért Kínának
Elon Musk áprilisi látogatásakor ígérte meg, hogy Kínában robottaxikban tesztelik majd a fejlett vezetéstámogató csomagjukat.
Tech 8
-
Még több embert rúgott ki a Tesla
A jelentések szerint újabb dolgozókat küld el a Tesla, ezúttal a szoftvereket és a szolgáltatásokat, mérnöki részlegeket érinti a leépítés.
Mérleg 105
-
Kínai cégek segítik ezentúl a Teslát, a Renault-t, a Hyundait és a Toyotát
Elon Musk mindenki meglepetésére Kínába utazott. Meglátogatta őt a CATL vezetője; Musk célja pedig az lehet, hogy elindítsa az FSD-t Kínában a Baidu segítségével. Eközben a Renault-t, a Hyundai-Kiát, a Nissant és a Toyotát is kínai cégek segíthetik ezentúl.
Tech 51
-
Musk szerint már jövőre itt vannak a Tesla Optimus humanoid robotok
Musk a befektetőknek arról beszélt, hogy már az idei év végén gyárakban dolgozhatnak a Tesla Optimus robotok, a forgalmazás jövő év végén indulhat.
Tech 76
-
Olcsóbb lett a Tesla Full Self-Driving szoftvere
Az USA-ban harmadával csökkent az FSD ára. Musk szerint az FSD hamarosan Kínában is elstartolhat, miközben az autók árát világszerte csökkenti a Tesla. Musk indiai útját pedig elhalasztották.
Mérleg 200
-
A Tesla is leépítésekbe kezdhet
A Bloomberg szerint a Tesla elkezdte felmérni, mely álláshelyek a kritikusak – kirúgásoktól tartanak a dolgozók.
Mérleg 69
-
Nem segít a Teslán Elon Musk droghasználata
Az SAP nem vesz többé Teslákat, de ennél is jobban aggasztja a vezetőket, hogy Elon Musk az igazgatótanács tagjaival együtt fogyaszt illegális drogokat.
Mérleg 199
-
Kiakadt az USA: buta ötlet Teslát vezetni VR-headsetben
Az USA közlekedési minisztere egy ilyen videó kapcsán emlékeztet: minden jelenleg elérhető vezetéstámogató rendszer folyamatos emberi felügyeletet, irányítást igényel.
Mérleg 34
-
Beperelték a Teslát a veszélyes hulladékok felelőtlen kezelése miatt
25 kaliforniai megye perelte be a Teslát, mert felelőtlenül kezelték a veszélyes hulladékokat, és normál szeméttelepre küldték azokat.
Mérleg 17
-
Olcsóbb akkumulátorok felé nyit a Tesla
A CATL-en keresztül visz be olcsóbb LFP-akkumulátorokat a Tesla az ellátási láncába. Eközben egy bíró blokkolta Elon Musk 56 milliárd dolláros fizetési csomagját.
Mérleg 82
-
Musk megszólalt, majd a Tesla értéke 80 milliárd dollárral csökkent
Az idei év kapcsán az eladások növekedésének lassulására figyelmeztetett Elon Musk a Teslát érintően: erre válaszul elpárolgott 80 milliárd dollár a cég piaci értékéből.
Mérleg 8
-
A Honda Civicből tanul a Tesla, olcsóbb autót akarnak
A jelentések szerint új, elérhetőbb árú kompakt SUV-t akarnak, ennek gyártása 2025 közepén kezdődhet.
Tech 35
-
Nem örültek az elemzők Musk Tesláról szóló figyelmeztetésének
A szakemberek szerint komoly irányításbeli kérdéseket vet fel, hogy Elon Musk kivinné a Teslából az AI-projekteket, ha nem kap kellően nagy szavazati jogot.
Mérleg 10
-
AI-célok: nagyobb irányítást akar Musk a Teslánál
Az AI-célok teljesítése előtt 25 százalékos szavazati jogot akar Musk, ha ez nem jön össze, és nem lesz elég befolyásos, akkor a termékeket inkább a Teslán kívül hozná létre.
Mérleg 33
-
Súlyos gondokat okozhatnak az autók internetképes funkciói
Az FCC kilenc nagy autógyártót, köztük a Teslát vette célba: egyelőre információkat gyűjtenek az irányelvek és a visszaélések kapcsán.
Biztonság 102
-
Megszabadul sok Teslától és rengeteg más EV-től a Hertz autókölcsönöző-óriás
2024 végére a teljes flotta 25 százalékát EV-k alkották volna, de most mégis megszabadulnak 20 ezer EV-től, köztük Tesláktól.
Mérleg 234
-
Hiába a Tesla-rekord, előzött a BYD
Rekordmennyiségű autót szállított le a negyedik negyedév során a Tesla, mégis megelőzte a kínai BYD az EV-piacon.
Mérleg 60
-
A Tesla Cybertruck nem kísérlet
A Tesla vezető dizájnere kijelentette: a Cybertruck nem kísérlet, a megosztó külső pedig segíti a márkát. Musk szerint a gyártás maga a pokol, főleg a 4680-as akkumulátorok miatt.
Mérleg 268
-
Mentené az Autopilot márkanevet a Tesla
Nagy csatában van a kaliforniai közlekedési hatósággal a Tesla az Autopilot elnevezés miatt.
Mérleg 69
-
Távozott a Tesla Dojo-vezére
Távozott a Teslától a Dojo szuperszámítógépes projektet vezető Ganesh Venkataramanan. A helyét egy másik Tesla-vezető veszi át, aki korábban az Apple egyik igazgatója volt.
Mérleg 1
-
Musk tudta, hogy baj van a Tesla Autopilot rendszerével
Egy amerikai bíró szerint bizonyíték van rá, hogy Elon Musk tudott a Tesla Autopilot rendszerének hibáiról, mégis hagyta, hogy az autók nem biztonságos módon közlekedjenek.
Mérleg 215
-
Musk az X leállítását fontolgatja Európában, óvatos a Teslával is
Miközben Elon Musk azt fontolgatja, hogy az X kivonulna az EU-ból, addig beszélt a Tesla eredményeiről, mexikói gyáráról, a Cybertruckról, az átlagemberek megélhetési nehézségeiről és sok másról is.
Mérleg 67
-
Hatalmas áttörést érhet el a gyártásban a Tesla
Nagyot fejlődhet a Tesla-féle gigacasting, az autók alvázát közel egy darabban gyártanák le.
Tech 196
-
Sokat nyerhetnek az ügyvédek a túlfizetett Tesla-vezetőkön
Óránként 10 ezer dollárt kérnek azok az ügyvédek, akik beperelték a Tesla túlfizetett elnökségi tagjait.
Mérleg 4
-
Hatalmas a verseny a Tesla új gigagyáráért, Musk nagyon elfoglalt
Törökország, India és Szaúd-Arábia is nagy versenyben van a jelentések szerint a következő Tesla gigagyárért. Eközben az X és Musk a gyűlölettartalmak miatt kerültek bajba és izraeli nyomás alá. Musk pedig jelezte, hamarosan mindenki számára fizetőssé válhat az X. Az elfoglalt ügyvezető Neuralink cége hamarosan elkezdi az emberkísérleteket, a SpaceX pedig beperelte az USA-t, amiért alkotmányellenesen vádolják őket a bevándorló munkaerő mellőzésével.
Mérleg 75
-
A csúcsra repítheti a Teslát a Dojo szuperszámítógép
Beindulhat a Muskonomy, a Tesla szuperszámítógépe nem csak autót vezethet a jövőben, de Musk többi cége is profitálhat belőle.
Tech 246
Percről percre
gp Azt, hogy mi történt az atomháborút követően Amerikában, jól ismerjük a Falloutokból. A Broken Roads e történetet ausztrál szempontból meséli el – igencsak hasonló eszközökkel.
ma A megszokott konstrukciót, vagyis pedálszenzort és hátsó agymotort kínál a Touroll, nincs benne semmi rendkívüli, de kedvező az árfekvése.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Beszáll a kézikonzolok világába a PC-s házairól elhíresült az Antec
ph Csak éppen nem saját fejlesztésű dizájnnal, hanem korábbi koncepció átnevezésével.
Ilyen lehet a Samsung Galaxy Watch7 Ultra
ma Renderképek mutatják meg a Samsung júliusban megjelenő új felső kategóriás okosóráját.
Devolver Direct - Jövő hónapban jön a következő show
gp A nagy nyári összeröffenés alkalmából számos új bejelentésre számíthatunk a kiadótól.
Olcsó és visszafogottan elegáns kompakt AIO jön az ID-Cooling berkeiből
ph Az előzetes tesztek alapján korrektül teljesítő modellnek nem kenyere a cicoma, és akár titkos favorit is válhat belőle a kategóriájában.
Prémium külsőt kaphat a Motorola Moto G85 5G
ma A 300 eurós ár mellé kifejezetten igényes megjelenés társulhat.
Q, mint Quiet: új változat született a Chieftec Apexből
ph A E-ATX lapokat is fogadni képes torony új verziója zajcsillapító paneleket és teli előlapot kapott a némaság érdekében.
Warhammer 40k: Space Marine 2 - Középpontban az egyjátékos és a multi mód
gp A készítők a minap két új előzetessel jelentkeztek a sokak által várt programhoz.
- iPhone topik
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Diablo IV
- Samus: Könnyűfém felni festése
- MIUI / HyperOS topik
- Azonnali játékos kérdések órája
- Sub-ZeRo: Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)
- Windows 7
- Politika
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- További aktív témák...