A Business Software Alliance (BSA) nemzetközi kampányt indított, hogy visszaszorítsák az illegális szoftverek online kereskedelmét.
A BSA azzal indokolta újabb akcióját, hogy az utóbbi időben az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Ausztriában és Németországban több olyan cégre akadtak rá, melyek a fogyasztókat megtévesztve valójában feltört, illegális szoftvereket árusítottak a gyanútlan vásárlóknak.
Az Egyesült Államokban egy olyan ügyet tártak fel, amikor is egy Pennsylvania államban székelő vállalkozás 20 olyan weboldalt működtetett, amelyeken az Adobe, a McAfee, a Microsoft és a Symantec illegálisan megszerzett szoftvereit kínálták eladásra, az Egyesült Királyságban egy cég feltört Autodesk szoftvert forgalmazott, Németországban pedig három olyan weboldalt is találtak, melyek az Adobe termékeit árusították jogosulatlanul, s ez utóbbiakról kiderült, hogy üzemeltetőik valójában Ausztriából működtették őket. Mind az öt esetben az olcsó, ám rossz minőségű termékek vagy a másolt programok megvásárlóinak panaszára kezdett vizsgálódni a BSA.
A BSA vezetője nyilatkozatában megerősítette, hogy fokozzák az illegális szoftverek kereskedelme ellen folytatott küzdelmüket.
A BSA kampánnyal védi a fogyasztók érdekeit
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: channelregister
- Kapcsolódó cégek:
- BSA
Azóta történt
-
A TASZ szerint az APEH-nek nem feladata a szoftverellenőrzés
A Társaság a Szabadságjogokért szervezet közzétette állásfoglalását.
Társadalom 4
-
Újabb vállalatok léptek be a BSA szövetségébe
A Tekla Corporation, a Monotype Imaging, a CA és az EMC csatlakozott az Üzleti Szoftver Szövetséghez.
Mérleg 1
-
Ugyanannyi illegális szoftver, nagyobb üzleti kár
BSA: Magyarországon változatlan szoftverillegalitási arány mellett öt százalékkal nőtt az ebből fakadó üzleti kár.
Mérleg 10
-
A Symantec háborút indított a kalózmásolatok ellen
Az eddigi követelésük 55 millió dollár, de azt ígérik, ez csak a kezdet.
Biztonság 0
Előzmények
-
A TASZ látni szeretné az APEH-BSA megállapodás szövegét
A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet az APEH-től követeli a titkosított szerződést.
Társadalom 3
-
A BSA APEH-kommandókat küld a cégekre
Egy ma aláírt titkosított megállapodás nyomán a BSA oktatni fogja az adóellenőröket, az APEH pedig vizsgálja az üzleti szoftverek legalitását.
Mérleg 102
-
Gruppen a magyar kalózok ellen
A magyar kalózellenes liga kormányzati támogatást remél törekvéseihez.
Társadalom 15
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Battlefield 2042
- Mobil flották
- Milyen notebookot vegyek?
- TopSpin 2K25 teszt
- PlayStation 5
- Milyen autót vegyek?
- Óvodások homokozója
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- További aktív témák...