A mai gyerekek jelentős része számára a világháló használata mindennapos dolog, ráadásul az internetezők között meglehetősen nagy arányt képviselnek a fiatalkorúak. Bár a 14 év alatti internetezők számáról még nem állnak rendelkezésre adatok, az ismert, hogy a 14–17 évesek közel 80 százaléka internetezik, és a 14 évesnél idősebb internetezők közel egyötöde ebből a középiskolás korú csoportból kerül ki. Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója szerint ez is arra utal, hogy nem kaphatunk teljes képet az internetezőkről, ha nem tudunk semmit a világhálót rendszeresen használó gyerekekről.
„A most induló online felmérést az NRC kísérletnek is tekinti, mivel jelenleg nem csak a célcsoport internetezési szokásairól nincsenek információink, hanem arról sem, hogy a gyerekek elérhetőek-e egy online kutatással, és hajlandóak-e válaszolni a kérdésekre. Ha néhány ezren kitöltik a kérdőívet, akkor elegendő adatunk gyűlhet össze ahhoz, hogy korcsoportokra bontva is vizsgálhassuk a 14 év alatti internetezőket” – emelte ki a szakember, aki hangsúlyozta, hogy a gyerekek a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kizárólag szülői felügyelet mellett vehetnek részt a felmérésben.
A kitöltést segíti, hogy a 14 év felettiek internetezési és fogyasztási szokásait évek óta elemző Visitor Media Research felmérés során az NRC közel 5000 olyan szülő e-mail címét gyűjtötte össze, aki vállalta, hogy internetező gyermekével közösen kitölti majd a VMR Kids kérdőívet. Emellett a jövő héttől a gyerekek közvetlenül is találkozhatnak a felmérést hirdető bannerekkel az általuk látogatott, a kutatásban részt vevő gyerekoldalakon. „Csak azokat a kérdőíveket tekintjük érvényesnek, amelyen a szülő megadta a nevét és az elérhetőségét abból a célból, hogy utólag ellenőrizhessük, valóban az ő engedélyével és a felügyelete mellett történt a válaszadás” – nyilatkozta az adatok megbízhatóságával kapcsolatban Kurucz Imre, aki kiemelte, hogy a kutatásban való részvétel azt is segíti, hogy a szülők jobban megismerjék gyermekeik internetezési szokásait.
A VMR Kidset az NRC az egyszervolt.hu-val együttműködve tervezte meg és indította el. Időközben számos szponzor – többek között a Microsoft, a Logitech, a Stabilo, az UHU, a Tessloff Babilon és a Kolping Hotel – karolta fel az ötletet, és támogatja a felmérést például a kérdőív kitöltői között kisorsolandó nyereményekkel.
A gyerek mint internetes fogyasztó
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Elton John lekapcsolná az internetet
A Sir szerint a világháló az oka a zenei minőség lepusztulásának.
Közösségi média 31
-
Chat helyett egyre gyakrabban nettelefonálunk
Átstrukturálódó internetezési szokásokról tanúskodik az NRC és a TNS felmérése.
Közösségi média 0
-
Még mindig félünk az online vásárlástól
A GfK felmérése szerint az internet elsősorban a vásárlás előtti tájékozódás terepe.
Mérleg 0
-
Mit csinálnak a gyerekek az interneten?
Először készült felmérés hazánkban a 15 évesnél fiatalabbak netezési szokásairól.
Közösségi média 5
Előzmények
-
Cenzúrázott internet lesz Izraelben
Ha elfogadják az új törvényt, felnőtt tartalom csak kérésre, igazolás után lesz elérhető az izraeli szolgáltatóknál.
Társadalom 15
-
Az internetes randik és a nem kívánt terhesség
Egy sanghaji szakember szerint az internet nem pótolhatja a szülők és a nevelők odafigyelését.
Közösségi média 5
-
Internetes pellengér a nem fizető szülőknek
A brit kormány szigorú intézkedéseket kíván bevezetni a tartásdíjfizetést elmulasztó szülők ellen.
Társadalom 11
-
Megérkeztek az első százdolláros laptopok Uruguayba
Biztatóan indul a program kísérleti szakasza.
Társadalom 0
Percről percre
gp A Ghost of Tsushima a Sony eddigi legnépszerűbb PC-s átirata, mely megelőzte még a God of Wart és a Spider-Mant is. De vajon maga a port is hozza az ehhez illő technikai minőséget?
ma A HMD ismét elővett egy klasszikust, hogy újra kiadják. De ismét csalódás lesz azoknak, akik az eredeti modellt is használták. És lehet, hogy másoknak is.
gp 43 év szinte beláthatatlan idő a videojáték-világban – márpedig az első Wizardry idén tölti be ezt a kort. Most az eredeti legenda az eredeti játékmenettel, de megújult látványvilággal tért vissza.
ph Egy olcsóbb és egy drágább verziót is kipróbáltunk az MSI belépőszintre pozicionált játékos noteszgépéből.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs