Júniusban közel 2 százalékkal, az idei első félévben pedig 15 százalékkal nőtt a széles sávú internet-hozzáférések száma Magyarországon – áll a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) ma kiadott havi gyorsjelentésében. A hagyományos telefonvonalon broadband internetszolgáltatásra, azaz xDSL-re előfizetők száma júniusban 1,74 százalékkal, 695 ezerre, a négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltató ügyfeleinek száma pedig 1,84 százalékkal, 350 ezer fölé nőtt. Az öt egykori monopolszolgáltató (Emitel, Hungarotel, Invitel, Magyar Telekom és Monortel), a vezető alternatív szolgáltatók (PanTel, Tele2, GTS-Datanet, eTel) és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok (UPC, T-Kábel, Fibernet, DIGI) önkéntes adatközlésére épülő gyorsjelentés szerint a széles sávú hozzáférések száma június végén 1 millió 46 ezer volt. Május végén ez a szám 1 millió 28 ezer, 2006 végén pedig 906 ezer volt. Mivel a jelentésben szereplő négy legnagyobb kábeltelevíziós szolgáltató részesedése a teljes kábelmodemes piacon 75-80 százalék körüli, a broadband előfizetések száma Magyarországon, a vezeték nélküli hozzáféréseket nem számolva, meghaladja az 1,15 milliót – mutat rá az NHH.
Az internet-előfizetések számának emelkedésével párhuzamosan folytatódott a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalak számának csökkenése. A vonalak száma közel 12 ezerrel, 3,303 millióra csökkent. A kezdeményezett hívások időtartama júniusban 658 millió perc volt, ami 7,25 százalékkal maradt el a májusi értéktől. Csökkent az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama is, ez májusban 214,1 perc volt, júniusban pedig 199,3 perc. A közvetítőválasztást igénybevevők száma az előző hónaphoz képest minimális mértékben, 824 ezerről 825 ezerre emelkedett.
Júniusban az előfizetők 5144 – az első félévben pedig összesen 35 398 – földrajzi számot hordoztak, így a 2004 januárja óta más szolgáltatóhoz átvitt vezetékes számok száma összesen 208 573-ra emelkedett.
A széles sávú előfizetések száma 15 százalékkal nőtt
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Két százalékkal többen vagyunk széles sávon
Júniusban és a júliusban azonos volt a bővülés mértéke.
Távközlés 1
-
Tündérmese: az egyszeri ügyfél esete
A szolgáltató elismerte hibáját, és kártalanította a fogyasztót.
Mérleg 10
-
Még mindig nő a mobil-előfizetések száma
10 millió 579 ezer előfizető, a Pannon árnyalatnyit erősödött.
Távközlés 0
Előzmények
-
Véleményezhetők a digitális műsorszórásról szóló pályázatok
Az NHH közzétette a tenderkiírásokat.
Tech 1
-
A Nemzeti Hírközlési Hatóság továbbra is versenyt akar
Az NHH erősíti az infrastruktúra-alapú versenyt.
Társadalom 0
-
Az NHH újabb fogyasztóbarát lépése
A szolgáltatás minőségéről is tájékoztat a Nemzeti Hírközlési Hatóság.
Társadalom 4
-
Több mint 1,1 millió széles sávú előfizetés Magyarországon
Az NHH gyorsjelentése szerint májusban 22 ezerrel nőtt a broadband hozzáférések száma.
Távközlés 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen