Az Amerikai Fogyasztóvédelmi Hatóság (CPSC) kedden bejelentette, hogy tovább folytatják a vizsgálatokat a Sony által gyártott tűzveszélyes akkumulátorok ügyében. Mint a Sony szóvivőjének tegnapi bejelentéséből is tudható, a japán cég termékeit nem csak a Dell használta fel notebookjai számára, hanem más gyártók, a Hewlett-Packard, az Apple Computer és a Lenovo Group is.
„A fogyasztók biztonsága érdekében az összes Sony által gyártott akkumulátort meg kell vizsgálnunk”– nyilatkozta Scott Wolfson a CPSC szóvivője. Az már az eddigi adatokból is tudható, hogy a Sony termékeit az elektronikai ipar széles körben használja, mobiltelefonokban, digitális kamerákban és hordozható zenelejátszókban is megtalálhatóak a japán akkuk. Wolfson a vállalatokat és a magánvásárlókat egyaránt arra kéri, hogy jelezzék, ha meghibásodást tapasztaltak, de jelenleg leginkább a notebookokkal kapcsolatos eseteleges balesetek feltérképezése a legfontosabb számukra. A Dell által gyártott laptopokkal kapcsolatban csak annyi bizonyos, hogy tavaly decemberig hat tűzesetről van hivatalos információ.
Mára már az elemzők is eljutottak egy kézenfekvő következtetésig: „Ez az ügy valószínűleg nem csak a Dell által gyártott gépeket érinti. Ha valakinek a készülékében Sony akkumulátor van, gondja lehet vele – különösen akkor, ha az akkut 2004 áprilisa és 2006 júniusa között gyártották” – fogalmazta meg szakvéleményét Roger Kay, a piackutató Endpoint Technológiai Társaság elnöke. Ő a visszahívás költségeit 200 és 300 millió dollár közötti összegre becsüli, míg Dell eddigi nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy az amerikaiak nem tartják katasztrofálisnak a visszahívásból eredő költségeket. A Sony viszont – a cég tegnapelőtt jelentette be, hogy részt vállal a kártalanításból – még óvatos becsléseket sem közölt erről.
A Dell nagy riválisának, a PC-gyártók ranglistájának második helyén álló Hewlett-Packardnak a szóvivője, Ryan Donovan azt nyilatkozta, hogy a HP nem érintett az ügyben: „Ez a Dell sara.” Az Apple hétfőn azt ígérte, hogy alaposan utánanéznek a problémának, a Lenovo szóvivője pedig kijelentette, hogy nekik nem kellett visszahívniuk egyetlen akkumulátort sem – „ez idáig”.
A tűz csiholói – dagad az akku-botrány
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Megnyirbálta a Dell profitját az árcsökkentés
Erőteljesebb költségcsökkentésekről, még alacsonyabb árakról és a mostaninál jobb technikai támogatásról beszélnek a Dell vezetői.
Mérleg 1
-
Az Apple is visszahívja a Sony akkumulátorait
A Dell után az Apple is visszahívja a túlmelegedő Sony akkumulátorokkal szerelt notebookjait.
Tech 0
-
A Lenovo és az IBM is visszahívja egyes akkumulátorait
A Sony által gyártott akkumulátorok visszahívása tovább folytatódik, összesen már hétmillió akkut érint az intézkedés.
Tech 8
-
Update: A Toshiba mellett a Fujitsu is visszahívja akkujait!
A Lenovo-IBM visszahívás után ma a Toshiba is bejelentette, hogy veszélyesek a Sony akkumulátorai, majd a Fujitsu is csatlakozott az akcióhoz.
Tech 10
Előzmények
-
A Sony nem hagyja magára a Dellt
A visszahívott akkumulátorok gyártója, a japán Sony elismeri felelősségét, ám a cég vezetői túlzottnak tartják a hibás alkatrészekkel kapcsolatos aggodalmakat.
Mérleg 0
-
Dell: Tűz van, babám!
Több mint négymillió, potenciálisan tűzveszélyes akkumulátor visszahívásáról döntött a Dell.
Tech 6
-
Reformokkal kúrálja magát a Dell
Növekedési lehetőségek után kutat a világ legnagyobb PC-gyártója. Hogyan lesz évi 55 milliárdból 80?
Mérleg 1
-
Belelendült a HP
Az idei üzleti évre 91 milliárd dollár árbevételt tervez a vállalat, amely most 51 százalékkal növelte nyereségét.
Mérleg 0
Percről percre
gp Azt, hogy mi történt az atomháborút követően Amerikában, jól ismerjük a Falloutokból. A Broken Roads e történetet ausztrál szempontból meséli el – igencsak hasonló eszközökkel.
ma A megszokott konstrukciót, vagyis pedálszenzort és hátsó agymotort kínál a Touroll, nincs benne semmi rendkívüli, de kedvező az árfekvése.
gp A Ghost of Tsushima a Sony eddigi legnépszerűbb PC-s átirata, mely megelőzte még a God of Wart és a Spider-Mant is. De vajon maga a port is hozza az ehhez illő technikai minőséget?
ma A HMD ismét elővett egy klasszikust, hogy újra kiadják. De ismét csalódás lesz azoknak, akik az eredeti modellt is használták. És lehet, hogy másoknak is.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Sweet.tv - internetes TV
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- Samsung Galaxy Note20 Ultra - a tollnak nincs ellenfele
- Microsoft Excel topic
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- Apple notebookok
- Nagyrobogósok baráti topikja
- Óra topik
- Autós topik
- További aktív témák...