A zimbabwei parlament alsóháza tegnap elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva felhatalmazza a kormányzatot a telefonos, e-mailes és internetes kommunikáció megfigyelésére – jelentette a Reuters. Az ellenzék – miközben elismeri a terrorizmus elleni lépések fontosságát – attól tart, hogy a törvény csak egy újabb eszközt ad a 83 éves, autokrata hírében álló Robert Mugabe elnök kezébe a szólásszabadság korlátozására és az állampolgárok privát szférájának megsértésére. A „kommunikáció lehallgatásáról” cím alatt futó tervezetet módosítások nélkül fogadta el az alsóház, ahonnan most a felsőházba kerül. Mivel Mugabe pártjának ott is kétharmados többsége van, a szavazás eredménye borítékolható.
A Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) ellenzéki csoport egyik képviselője „fasisztának” bélyegezte a törvényjavaslatot, amelynek egyetlen célja, hogy megkönnyítse a Mugabe ellenfeleivel szembeni fellépést. „Azért ellenezzük, mert nincsenek biztosítékok a törvénnyel való visszaélés megelőzésére” – magyarázta a hírügynökségnek David Coltart.
Márciusban több MDC-tagot tartóztattak le és vertek meg egy kormányellenes tüntetésen. Az esetről készült, a médiában világszerte felbukkanó felvételek nemzetközi tiltakozási hullámot váltottak ki.
A dél-afrikai ország – az egykori Rhodesiai Köztársaság – az 1980-as függetlenné válás óta a legsúlyosabb gazdasági válsággal küszködik: az infláció a világon messze a legmagasabb, 2000 százalék körül van, a munkanélküliség 80 százalékos, és folyamatos a valuta-, élelmiszer- és üzemanyaghiány. Zimbabwéban tavaly ősszel megbénult az internetszolgáltatás is, miután az ország nemzetközi irányú hozzáférését biztosító műholdas kommunikációs szolgáltató a felgyülemlett, több mint 700 000 dolláros díjtartozás miatt lekapcsolta a legnagyobb sávszélességű nemzetközi linket. A héten pedig arról számoltak be a hírügynökségek, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság az országba irányuló áramszolgáltatás felfüggesztését tervezi, mivel Zimbabwe díjhátraléka meghaladja az 5 millió dollárt.
A zimbabwei Nagy Testvér is figyel
- Írta: Barna József
- Forrás: Reuters
Azóta történt
-
Őszre ígérik az első netes cenzúrarendeletet az EU vezetői
A tervezett intézkedéssel a bombakészítők munkáját kívánják megnehezíteni.
Társadalom 32
-
Óvatosan vezess, anya figyel!
A fiatalok által okozott balesetek megelőzésére radikális módszert ajánlanak a biztosítók.
Biztonság 3
-
Big Brother színre lép
Az ideiglenes törvény szinte korlátlan lehallgatási jogokat ad az amerikai kormány kezébe.
Társadalom 72
-
A nemzetbiztonsági szervek a hackerek kegyeit keresik
A hivatalosság képviselői körüludvarolták a hackereket a Las Vegas-i találkozón.
Biztonság 0
Előzmények
-
Lekapcsolták Zimbabwét
A dél-afrikai országban gyakorlatilag megállt az internet, miután a nemzetközi sávszélesség a töredékére esett.
Közösségi média 0
-
Tízmillárd euró a kalózok által okozott kár
Rontott a szoftverkalózkodás helyzetén az EU keleti bővítése.
Társadalom 12
Percről percre
gp Azt, hogy mi történt az atomháborút követően Amerikában, jól ismerjük a Falloutokból. A Broken Roads e történetet ausztrál szempontból meséli el – igencsak hasonló eszközökkel.
ma A megszokott konstrukciót, vagyis pedálszenzort és hátsó agymotort kínál a Touroll, nincs benne semmi rendkívüli, de kedvező az árfekvése.
gp A Ghost of Tsushima a Sony eddigi legnépszerűbb PC-s átirata, mely megelőzte még a God of Wart és a Spider-Mant is. De vajon maga a port is hozza az ehhez illő technikai minőséget?
ma A HMD ismét elővett egy klasszikust, hogy újra kiadják. De ismét csalódás lesz azoknak, akik az eredeti modellt is használták. És lehet, hogy másoknak is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- ubyegon2: Airfryer XL XXL forrólevegős sütő gyakorlati tanácsok, ötletek, receptek
- Bivalyerős lett a Poco F6 és F6 Pro
- Minimalista dizájnt kapott a Lian Li legfrissebb háza
- Tippmix
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- Politika
- Netfone
- További aktív témák...