Az Acer rámozdul a nagyvállalatokra

Az Acer a fogyasztói szegmensre, azon belül is elsősorban a notebookokra és netbookokra koncentrálva tudta tavaly megelőzni a Dellt a PC-gyártók ranglistáján. A tajvani vállalat jó időben választott jó stratégiát nagyralátó növekedési céljai elérésére, és kapaszkodott így fel 2009 harmadik negyedévében a Hewlett-Packard mögé a második helyre – és azóta is őrzi új pozícióját. Az idén azonban már nemcsak a consumer vásárlói rétegre építenek, hanem az üzleti ügyfelekre is.

Az Acer elnök-vezérigazgatója a barcelonai Mobile World Congress (MWC) szakkiállításon azt mondta, hogy a 2010-ben a vállalatoknál is eljön az ideje a PC-park frissítésének. „Változatlanul a fogyasztói szegmensre fókuszálunk elsősorban, de körülbelül másfél évvel ezelőtt egyértelművé vált, hogy az üzleti piac kezd magához térni. Minden eddiginél komolyabban fogunk ezekre az ügyfelekre koncentrálni” – idézi a Gianfranco Lanci szavait a New York Times tudósítója.

Gianfranco Lanci
Gianfranco Lanci (fotó: IT café)

A tajvani gyártó olasz vezetője úgy látja, hogy a nagyvállalatok számítógép-vásárlási szokásai megváltoztak: ma már úgy szerzik be e hardvereket, mint a többi irodai eszközt. „Öt, tíz évvel ezelőtt tudatosabbak voltak. Ma úgy veszik a PC-ket, mint a papírt és a ceruzát, nem érdekli őket túlságosan a márka” – magyarázta.

Az Acer e szegmensben is viszonteladói hálózatán keresztül és nem közvetlen értékesítéssel kínálja termékeit, a hajszálvékony nyereséghányaddal is hatékonyan működni képes gyártónak itt olyan riválisokkal kell megküzdenie, mint a HP, a Dell és a Lenovo. Az azonban nem ambíciója a cégnek, hogy a teljes PC-piacon első legyen, inkább az a cél lebeg a szeme előtt, hogy általában a hordozható készülékek – nemcsak a notebookok, de a mobiltelefonok – legnagyobb előállítójává avanzsáljon. „Őszintén szólva nem sok értelmét látom az összesített PC-piaci elsőségnek” – mondta Lanci.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények