Az Asus nagyot álmodik

Az Asustek Computer három éven belül a világ harmadik legnagyobb notebookgyártójává akar avanzsálni – nyilatkozta a tajvani vállalat vezetője a Reuters-nek. A cég 2007-ben dobta piacra a világ első netbookját, mellyel új termékkategóriát teremtett, ám az időközben rendkívül népszerűvé vált szegmensben nem tudta megőrizni vezető pozícióját. Az idén számos új termékkel jelentkeznek majd, hogy biztosítsák a muníciót a részesedés növeléséhez.

„Mi csak három-három stratégiának hívjuk ezt: 2011-re piaci részesedés alapján a harmadik helyet célozzuk meg” – mondta a hírügynökségnek Jerry Shen, aki szerint a cél eléréshez a jelenlegi körülbelül 5 százalékos piacrészüket meg kell duplázni.

A DisplaySearch első negyedéves notebookpiaci statisztikája szerint azonban a duplázás nem lesz elég, inkább triplázásra lesz szükség: a mostani harmadik helyezett Dell ugyanis 14,2 százalékos részesedéssel rendelkezik. A gyártók ranglistáját ma a Hewlett-Packard vezeti, majd az Acer, a Dell, a Toshiba és a Lenovo következik, az Asustek 5,6 százalékos részesedéssel csak a hatodik.

Shen szerint Kínában is jó növekedési esélyei vannak a cégének, ahol a  notebookpiacon a második helyezett HP-t szeretnék beérni 2010-ben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények