A gyermekeket védő virtuális ID-kártya használatára nyílt lehetőség tegnap óta négy angolszász országban. A kártya a tervek szerint a csetoldalakon, a közösségi portálokon és az azonnali üzenetküldő szolgáltatások használata közben segíthet a hamis adatokkal bejelentkező, rossz szándékú, esetleg pedofil beállítottságú zaklatóktól megóvni a fiatalokat. A kártya egyéves használati díja az Egyesült Államokban 18,99 dollárba, Nagy Britanniában 9,99 fontba kerül, s hasonló összegért fizethető elő Kanadában és Ausztráliában is.

Az ötletgazda egy 42 éves glasgow-i üzletember, Alex Hewitt, aki az MSN-t használó lányát féltve igyekezett megoldást találni a problémára. Azzal Hewitt is tisztában van, hogy a rendszer nem ad teljes biztonságot, viszont úgy véli, jelentősen mérsékli a nemkívánatos személyek megjelenését a gyerekek partnerei között, mert bizonyos korlátozott számú személyes adatot – keresztnév, kor, nem és lakóhely – tartalmaz a beszélgetőtársról.

„Az, hogy ez a rendszer bizonyos mértékig segít az online kommunikáló felek valódi korát és nemét megállapítani, egy kis lépés afelé, hogy elrettentsük az internet anonimitást biztosító lehetőségeivel élőket, nehogy álnéven megtévesszék a gyermekeket és kihasználják őket” – nyilatkozta Jim Gamble, a rendszert működtető CEOP (Child Exploitation and Online Protection Centre) vezetője.

A gyakorlat

A CEOP vezetőjének nyilatkozatát olvasva csak egyetérteni lehet az említett céllal, hiszen az internetes kommunikáció nagy szabadsága – természetes módon – együtt járt bizonyos árnyoldalak megjelenésével is, mint például az csetszobákban vagy közösségi oldalakon sunnyogó pedofilok színre lépése. Hogy a probléma komoly, arra számtalan bizonyítékot lehetne felmutatni az elmúlt évek híradásaiból, s csak üdvözölhetünk minden olyan elgondolást, mely a fiatalok érdekében születik. Az ID-kártyáról szóló beszámolók többségéből mindazonáltal nem derül egészen pontosan, hogy valójában ez hogyan is működik a gyakorlatban, csak bizonyos elemeket – leginkább az előfizetésre és a hitelesítésre vonatkozó teendőket – hangsúlyoztak a közlemények. Mi megpróbáltunk alaposabban utánajárni, vajon valójában mekkora biztosítékot adhat a CEOP által működtetett rendszer.

Az új kártya, a Net-ID-me honlapján röviden elmagyarázzák, hogyan is tehetünk szert egy ilyen virtuális kártyára, mely megvéd minket a rossz emberek zaklatásaitól. A regisztráció folyamán a 18 éven aluliaknak feltétlenül szükségük van egy felnőtt jelenlétére, aki a felhasználónév és a jelszó kiválasztása után megadja a saját adatait és elérhetőségét, illetve az előfizetéshez a bankkártyaszámát. Ha az online regisztráció megtörtént, akkor a cég a megadott címre kiküld egy űrlapot, melyet alá kell írnia az igénylőnek és – ami nagyon fontos – az adatok valódiságát meg kell erősítenie a szülőnek vagy gondviselőnek, s egy a kiskorút ismerő hivatalos személynek (aki lehet a tanára, az orvosa vagy egy ügyvéd). A kitöltött és aláírt nyomtatvány kézhezvétele után a cég e-mailben értesíti a felhasználót, hogy az azonosítást elfogadták, s ezek után a feltüntetett adatok szerepelnek majd az ID-kártyán. S most jön a lényeg: az útmutató szerint, az egymásnak ismeretlen felhasználóknak ki kell cserélniük egymással ID-azonosítóikat, mielőtt interakcióba kezdenének, hogy megismerjék egymás valódi nemét, korát és lakhelyét, s ezáltal „mérsékeljék a kockázatokat”.

Ezen a ponton kissé elakadtunk. Belép a gyermek a csetoldalra, s látja, hogy pörög a buli ezerrel, be akar szállni. S mit tesz ekkor? „Sziasztok, mi az ID-tek?” – vagy valami ehhez hasonlóval indít? És igen, ezt írja a Canada.com: „Ha a regisztrált felhasználók ismeretlenként találkoznak egy csetszobában vagy egy közösségi oldalon, akkor elkérik egymás ID-azonosítóját, majd bejelentkeznek a cég [a Net-ID-me működtetője] honlapjára. Ott megnézhetik egymás keresztnevét, korát, nemét és lakhelyét.” Mindezt természetesen megtehetik a fiatalok – de nem fogják. A csetoldalak működését és közönségét ismerve igencsak életszerűtlennek látszik ez a szituáció, arról nem is beszélve, hogy akiben ekkora gyanakvás él, az egyébként sem szorul rá arra, hogy az anonim gonosztevőktől félteni kellene.

Itt újra elakadtunk egy kicsit, ám szorultságunkra egy másik, a lapon szereplő link ígért némi választ, amelyik azt ajánlotta, hogy a megszerzett ID-azonosítót egy segédprogrammal is használhatjuk, mely az azonnali üzenetküldő szoftverekbe add-onként beépülve automatikus ID-azonosítást végez. A ChatShield nevű vállalkozás oldalára érve azt tapasztaltuk, hogy az MSN Messengerhez használható program – a Yahoo! szoftverével együttműködő is nemsokára piacon lesz – évi előfizetési díja 36,98 amerikai dollárnak megfelelő összeg, s ezért a pénzért három felhasználót is kiszolgál az alkalmazás, mely automatikusan kiszűri az azonosítóval nem rendelkező kontaktokat. Ez már használhatóbbnak tűnő ötlet, bár a webes csevegésnél és a közösségi oldalaknál fellépő esetleges problémákat nem orvosolja semennyire sem.

Valószínűleg Tom Porternek, a skót bűnügyi és kábítószer-ellenes hivatal főfelügyelőjének kell igazat adnunk az ügyben, aki szerint ez a technológia nem nyújt teljes védelmet: „Azt tanácsoljuk minden szülőnek és fiatalnak, hogy továbbra is éberen óvakodjanak a lehetséges veszélyektől, és személyes adataikat semmiképpen se közöljék számukra idegenekkel a világhálón.”