Tervezd meg álmaid PC-jét, mi megcsináljuk!

Az Intel, az Asus, valamint a Federated Media Publishing tegnap közösen indított el egy honlapot, melynek célja az alapítók szerint, hogy a vásárlók ötletei alapján megalkossák a világ első „közösségi alapon tervezett PC-it”.

A WePC.com három különböző területet kínál fel az ötletelőknek: lehet tervezni netbookokat, notebookokat, illetve játékra használandó notebookokat. Az oldal látogatói a közösségi oldalakon bevett gyakorlathoz hasonlóan elmondhatják, bemutathatják ötleteiket, szavazhatnak a már felkerült tervekre, illetve részt vehetnek olyan fórumokban, ahol a különböző koncepciókat lehet megvitatni. „Úgy véljük itt az Intelnél, hogy kiváló újítási ötletek bárhonnan érkezhetnek” – írja a cég közleményében Mike Hoefflinger, a partneri kapcsolatokért felelős vezető menedzser.

A honlap segítséget nyújt abban, hogy könnyebb legyen a terveket formába önteni: alapgépek képeit lehet manipulálni, de választható a nagyobb szabadságot adó rajz eszköz is, emellett természetesen a legfontosabb technikai jellemzőket is meg kell adni; ehhez egy előre elkészített lista áll rendelkezésre.

A legtöbben eddig a szokásos mederben maradtak, a már létező megoldások különféle kombinációit adták meg, de akadt már tényleg „innovatív” – egyelőre még nehezen megvalósítható – ötlet is, például a közvetlenül az agyhoz kapcsolt számítógép.

A szervezők elképzelései és ígéretei szerint a legjobbnak ítélt, illetve legtöbbek által igényelt ötleteket megvalósítják, s az „álomszámítógépek” 2009 karácsonyán már a boltokba kerülnek. A jó ötletekért díjak is járnak majd, de azt egyelőre még nem határozták meg, hogy ezekről milyen feltételek alapján döntenek, s az sem nyilvános még, hogy milyen díjak járnak majd az újítóknak.

Előzmények