A kínai internetezők száma június végére meghaladta a 162 milliót – derül ki a Kínai Internethálózati Információs Központ (CNNIC) jelentéséből. A növekedés üteme is egyre gyorsul: egy év alatt 31,7 százalékkal gyarapodott az internethasználók tábora. Ilyen mértékű bővülésre 2004 óta nem volt példa, bár – amint a PC World megjegyzi – a mostani kiugró adat részben egy módszertani változtatásnak köszönhető. (2005-ben és 2006-ban az éves növekedés 18,2, illetve 18,1 százalékos volt.) A .cn felsőszintű domént is felügyelő CNNIC ugyanis 10 év után módosította az internethasználó definícióját: már nem azokat sorolja ide, akik egy héten legalább egy órát töltenek online, hanem azokat, akik az elmúlt fél év során legalább egyszer felkapcsolódtak a világhálóra.
A legtöbb kínai internetező – 122,4 millió ember – vezetékes széles sávú hozzáférést használ, de a vezeték nélküli kapcsolat is elterjedt: 55,6 millióan élnek ezzel, közülük 44,3 millió mobiltelefonon keresztül internetezik. A CNNIC megjegyzi, hogy a felhasználók egy része nem csak egyfajta hozzáféréstípust használ.
A friss adatok szerint Kínában az internetpenetráció 12,3 százalékos – ez egyelőre alatta marad a 17,6 százalékos globális átlagnak. A világ legnépesebb országa 9,18 millió bejegyzett domént tart nyilván, amelyből 6,15 millió van a .cn végződés alatt.
Több mint 162 millióan interneteznek Kínában
- Írta: Barna József
- Forrás: PC World
Azóta történt
-
Az FBI segítségével kalózszervezeteket számolt fel a kínai rendőrség
A kínai bázisú csoportok az egész világon terjesztették termékeiket.
Társadalom 0
-
Elton John lekapcsolná az internetet
A Sir szerint a világháló az oka a zenei minőség lepusztulásának.
Közösségi média 31
-
Le fogunk téged szoktatni az internetről!
A kínai állam komoly lépéseket tesz az általa függőknek gondolt fiatalok átnevelése érdekében.
Közösségi média 41
Előzmények
-
A kínaiak is a Harry Potter utolsó részére nyomulnak
Az állítólagos befejező oldalak képei a nagy kínai szájtokon is megjelentek.
Közösségi média 11
-
A világ legnagyobb internetes hatalma lesz a kommunista Kína
Dinamikus fejlődés és despotikus irányítás egyazon országban.
Mérleg 1
-
A neve miatt megy bíróságra a Google
Nincs mese: nevet kell változtatni az internetvállalatnak – mondja a Guge.
Közösségi média 5
-
Tajvan a notebookgyártás szuperhatalma
Nem a HP, a Dell és az Acer a legnagyobb gyártók, hanem akik nekik dolgoznak.
Mérleg 1
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
- Star Trek Online -=MMORPG=-
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- Ukrajnai háború
- Házimozi belépő szinten
- EA Sports WRC '23
- DIGI kábel TV
- bambano: Bambanő háza tája
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- További aktív témák...