-
IT café
~ Kamaszkorunk legszebb focicsapatai ~
Új hozzászólás Aktív témák
-
7600 GS
addikt
Ha jól számolom eddig 4 világversenyen vett részt, ezek közül egyiken sem alkotott maradandót. Ez azért árulkodó.
Szerintem az argentinok egyébként nem nagy focinemzet, hiába vannak jó játékosaik, egyszerűen az utóbbi időkben olyan szinten nevetségessé váltak, hogy komolyan senki sem számol velük. Mert jönnek a németek, aztán a többit már tudjuk.
-
-
7600 GS
addikt
A nagy helyzetek megvoltak a fővárosiak részéről is, csak nem sikerült berúgi őket. Azért 0-3-ről másképp festett volna a dolog.
És legaláb (eddig) nem kaptak ki kiscsapattól
De, kikaptak, a Sevilla ellen.Szerintem annyira nem lényeges, hogy nagy vagy kis csapattól kapnak ki, hiszen mindkét esetben 3 pontot vesztenek.A formának pedig tavasszal kell igazán jónak lennie, akkor jönnek a nagy meccsek.
Én pont ebben bízom. A Madrid gyengébben kezdte a szezont, de fokozatosan kezd belendülni. A másik csapat erősen nyitott, de hogy fennt lehet-e tartani ezt a lendületet március-áprilisig, az már erősen kérdőjeles.
-
7600 GS
addikt
Senkitől sem kaptak ki a bajnokságban, nagy csapattól sem.
Próbáltam érzékeltetni hogy az a meccs kicsit kérdőjeles volt, de úgy látszik sikerült elérnem célomat.
Milyen lendület A barca egyáltalán nincs formában, sőt.
Nem akartam már leírni, hogy valahogy mindig makkolnak egy gólt. Ez szebb volt leírva. Sajnos hozzák a meccseiket ilyen játékkal is. Kíváncsi vagyok, hogy melyik bunkerfocit játszó csapat töri majd meg a jó sorozatukat (a Levante ellen izgi lesz, ott ugyanis a küzdősport fog majd főleg dominálni a kis csapat részéről.)pohár: Nem ismered ezt a szót? Ejnye. Ez már nem is felsőfok, hanem még erősebb fokozás.
[ Szerkesztve ]
-
baluka26
veterán
Én életemet rátenném, hogy Buffon volt.
Imádom, amikor igazam van
[ Szerkesztve ]
They said I once was lost, but now I'm truly found. || Eladó Eastpak hátizsák: http://tinyurl.com/balutaska
-
Andris837
senior tag
Ma, ha megverik a Genket akkor továbbjutnak.
"November 22-én, vagyis csütörtökön Vidi - Genk és Basel - Sporting, majd két héttel később, december 6-án zárásként Sporting - Vidi és Genk - Basel találkozókat rendeznek. Amennyiben csütörtökön győzünk, és ezzel a 9 ponttal zárunk, akkor következő lehetőségek adódnak:
1. A Basel legyőzi a Sportingot és a Genket is. Ekkor a sorrend: Basel 11, Vidi 9, Genk 8, Sporting 5 pont, és csoportmásodikként továbbjutunk.
2. A Basel legyőzi a Sportingot és döntetlent játszik a Genkkel. Ekkor a sorrend: Vidi, Genk és Basel 9-9, Sporting 5 pont. Mint látható, az élen három csapatnak van azonos pontja, ekkor életbe lép az UEFA ilyen esetekre érvényes szabályzata (UEFA Versenyszabályzat, V. fejezet, 7. cikkely, 5. pont - ide kattintva megtalálja angol nyelven), amely kimondja, hogy pontazonosság esetén az érintett csapatok egymás ellen szerzett pontjai döntenek. Nekünk 6, a Genknek és a Baselnek azonban csak 5 pontja lesz, és csoportelsőként továbbjutunk.
3. A Basel legyőzi a Sportingot, de kikap a Genktől. Ekkor a sorrend: Genk 11, Vidi 9, Basel 8, Sporting 5 pont, és csoportmásodikként továbbjutunk.
4. A Basel döntetlent játszik a Sportinggal, de legyőzi a Genket. Ekkor a sorrend: Basel és Vidi 9-9, Genk 8, Sporting 6 pont. Egymás elleni eredménnyel a Basel az első, mi pedig csoportmásodikként továbbjutunk.
5. A Basel döntetlent játszik a Sportinggal és a Genkkel is. Ekkor a sorrend: Vidi és Genk 9-9, Basel 7, Sporting 6 pont, és vagy csoportelsőként, vagy csoportmásodikként továbbjutunk - függően attól, milyen arányban győzzük le a Genket.
6. A Basel döntetlent játszik a Sportinggal és kikap a Genktől. Ekkor a sorrend: Genk 11, Vidi 9, Sporting és Basel 6-6 pont, és csoportmásodikként továbbjutunk.
7. A Basel kikap a Sportingtól és a Genktől is. Ekkor a sorrend: Genk 11, Vidi 9, Sporting 8, Basel 5 pont, és csoportmásodikként továbbjutunk.
8. A Basel kikap a Sportingtól és döntetlent játszik a Genkkel. Ekkor a sorrend: Vidi és Genk 9-9, Sporting 8, Basel 6 pont, és és vagy csoportelsőként, vagy csoportmásodikként továbbjutunk - függően attól, milyen arányban győzzük le a Genket.
9. A Basel kikap a Sportingtól és legyőzi a Genket. Ekkor a sorrend: Vidi 9, Basel, Genk és Sporting 8-8 pont, és csoportelsőként továbbjutunk."
iPhone SE (2022) | iPad (9. gen) | HWAPO | Ryzen 5 3500X / 16GB 2666MHz / MSI A320M-A PRO / ZOTAC GTX 1660 6GB TWIN FAN
-
-
szab.tam
nagyúr
szerintem most vegyünk vissza össznépileg. a moderátorok ténykedését, azokra reagáló érintetteket rendszeresen olvasom, figyelem. ezek töredékéért küldenek hólapátolásra júzereket.
***
mindamellett, hogy a 97.6% tudja a topicban, hogy igazad van.
(legalábbis ebben....)***
(#3084) pohár
jóvanna....[ Szerkesztve ]
fanless project: fourth gear......................................................................... http://prohardver.hu/teszt/interju_csucskonfig_passzivan_hutve/kezdetek.html
-
Boxer001
veterán
Francba, megvan a gól, amit nem akartam.
Integra
Szenvedés? Nem érzem, hogy szenvednék.
Ti is szurkoltok a Real ellen, az persze nem szenvedés. Én már csak azért szurkoltam volna, hogy legyen izgalmasabb a bajnokság, de hát nem lesz, mert a Real egy balpöcs.[ Szerkesztve ]
-
szab.tam
nagyúr
egy kis csontzene, de inkább színészi műbalhéból következő piros osztás még benne van. ez utóbbira láthatóan ki vannak hegyezve a vendégek.
[ Szerkesztve ]
fanless project: fourth gear......................................................................... http://prohardver.hu/teszt/interju_csucskonfig_passzivan_hutve/kezdetek.html
-
baluka26
veterán
Az olasz bajnokság erősebb az angolnál.
?ADgékwnfhblanéwrnemoéqlcwemrtg éopqa XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Befosok.De ez a bulváros cikk, annyira látszik, hogy Sport TV spanyol bajnokságot közvetít
[ Szerkesztve ]
They said I once was lost, but now I'm truly found. || Eladó Eastpak hátizsák: http://tinyurl.com/balutaska
-
-
baluka26
veterán
Ez semmi más, csak kurva sok demagógia a részedről.
Angliában Európa pár topcsapatával van kiegyensúlyozott bajnokság, nem a Vidikével...De ne viccelj már...
Heitinga, Jagielka, Jelavic, Baines, Fellaini, Pienaar, Coleman, Hitzlsperger, Mirallas. Fasza kis keret az nagyon...[ Szerkesztve ]
They said I once was lost, but now I'm truly found. || Eladó Eastpak hátizsák: http://tinyurl.com/balutaska
-
-HajTömeg-
őstag
Te erre az egészre milyen bizonyítékot láttál?
Mert úgy gondolom,hogy ha valaki állít valamit,azt illik pl bizonyítani, legalábbis normális országokban.
Össz-vissz egyetlen youtube videot láttam,ahol valaki közvetlenül ezek mellett a zsidózók mellett kamerázik és hallatszik,hogy páran zsidóznak.
Még ha szemből látnánk,hogy egy nagy tömeg skandálja.
Azért mondom ezt, mert pár hlye mindenhol van, 1000%,hogy bármelyik csapat szurkolótáborában találsz huhogókat, majmozókat stb. (nem nálunk, mindenhol a világon)
Emiatt megbüntetni egy egész országot?
Nem túlzás ez?
Szerinted ugyan ezt meg mernék tenni pl egy francia válogatottal?
Mármint,hogy youtube videokra hivatkozva betiltják az egyik legfontosabb mérkőzésüket.
Emlékszem már a meccs után ment a hisztéria : [link]
Tudod ők mindig veszélyben érzik magukat, amin nem csodálkozom,de ez az ő problémájuk és nem a miénk.Alias: Júzer error
Új hozzászólás Aktív témák
- Milyen légkondit a lakásba?
- Metal topik
- Megérkezett a Google Pixel 7 és 7 Pro
- Eredeti játékok OFF topik
- Milyen TV-t vegyek?
- Vezetékes FEJhallgatók
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- EA Sports WRC '23
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs