-
A navigáció miatt szakított az Apple és a Google
A versenytársak egymás terhére kívántak eredményeket elérni, ám a kiegyezést nem sikerült.
Szoftver 21
-
Magyarországon a legdrágább az iPhone 5
A mai naptól világszerte 31 országban kapható az Apple mobiljának új generációja, a háromból legalább két modell nálunk kerül a legtöbbe.
Tech 463
-
A Google vezetője szerint a térképes hibák megoldása az Apple dolga
Eric Schmidt szűkszavúan nyilatkozott az iOS 6 térkép-szolgáltatási gondjairól, inkább az Android sikerét hangsúlyozta.
Szoftver 15
-
Óriási siker az iPhone 5
A piac még erősebb forgalmat várt az első három napra, de az Apple nem győzi kiszolgálni a rendeléseket.
Tech 37
-
Az Apple még több kártérítést akar a Samsungtól
Az amerikai cég arra hivatkozik, hogy a szándékos jogsértés súlyos veszteségeket okozott nekik.
Mérleg 58
-
Formatervlopáson kapták az Apple-t
A svájci vasút nem akadályozza a felhasználást, de jogszerűvé kívánják tenni.
Mérleg 118
-
A fél internet az Apple térképén röhög
Az iOS 6 egyik nagy újdonságaként beharangozott, ám láthatóan befejezetlen szolgáltatás hemzseg a durva hibáktól. Új mém született.
Szoftver 706
-
Felpörgött a tabletpiac
Az IDC szerint négy éven belül a Windows 11 százalékos részesedést ér el a termékkategóriában.
Tech 24
-
Kirobbanó siker az új iPhone, az Apple-részvények csúcsot döntöttek
Minden eddiginél nagyobb az érdeklődés a legújabb okostelefon iránt: az elemzők kénytelenek voltak becsléseiket felfelé módosítani.
Mérleg 968
-
Az Apple kitiltathatja Európából a Motorola androidos termékeit
Újabb két Apple-győzelem: Németországban a Motorola Mobility, az Egyesült Államokban a Samsung elleni perből jöttek ki győztesen.
Mérleg 113
-
Az Apple bemutatta az iPhone 5-öt
A vállalat árbevételének felét megtermelő okostelefon legújabb generációja nagyobb kijelzővel és gyorsabb processzorral kerül forgalomba másfél hét múlva.
Tech 272
-
Élelmiszerboltot perel a logója miatt az Apple
A névhasonlóság és a szerintük lopott logóelemek az amerikaiak szerint megtéveszthetik a vásárlókat.
Mérleg 327
-
Saját YouTube-alkalmazást adott ki iOS-re a Google
A hatos verziójú rendszer előtt érkező alkalmazással még több videót, továbbá reklámokat is nézhetünk.
Szoftver 5
-
Nem az FBI-tól lopták az Apple-adatokat a hacktivisták
Egy alkalmazásfejlesztő cég bejelentette, hogy a múlt héten tőlük lopták el a nyilvánosságra hozott azonosítókat.
Biztonság 11
-
A Samsung beperli az Apple-t az új iPhone miatt
A dél-koreai gyártó Európában és az Egyesült Államokban támadja kiemelten amerikai versenytársát.
Mérleg 530
-
(Frissítve) A HTC állíthatja meg az Apple szabadalmi ámokfutását
A szabadalmi háborúban új csaták következhetnek, ám most már nem a formatervezés áll a középpontban.
Mérleg 113
-
Elfordul a Samsungtól mint beszállítótól az Apple
Helyi tudósítások és források szerint az amerikaiak más partnereket keresnek.
Mérleg 102
-
Az FBI tagad, az Apple mellébeszél
A megszerzett adatok valódinak tűnnek, és a hacktivisták megfenyegették a Nyomozóirodát, hogy további ellopott fájlokat hoznak nyilvánosságra.
Biztonság 51
-
Minden ötödik amerikai Android-felhasználó iPhone 5-re akar váltani
A régi iPhone-okat tulajdonosaik többsége le akarja cserélni, és a BlackBerrybe vetett bizalom is eltűnt.
Mérleg 157
-
Kik is birtokolják zenéinket halálunk után?
Noha a Willis-ügyről kiderült, hogy kamu, a kérdés ettől még jogos: mi is történik a vásárló letöltött tartalmaival, ha ő eltávozik az élők sorából?
Közösségi média 44
-
Az Android a mobilpiac királya
Az elmúlt 12 hónapban tovább nőtt a Google szoftverével futó rendszerek piaci súlya, egyedül az USA-ban esett vissza az iOS miatt.
Mérleg 138
-
12 millió Apple gépazonosítót szereztek meg hacktivisták
Az AntiSec arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a Szövetségi Nyomozóiroda a mobil eszközök segítségével tömeges megfigyelést végez.
Biztonság 13
-
(Frissítve) Bruce Willis fontolgatja, hogy bepereli az Apple-t
Kedvenc McClane-ünknek nem tetszik, hogy az iTuneson vásárolt zenéit nem hagyhatja a gyerekeire.
Mérleg 105
-
Az Apple megtámadta a legújabb Samsung-termékeket is
A vállalat a teljes sikert hozó per után egy másikban kibővítette a vizsgálandó készülékek körét.
Mérleg 230
Percről percre
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
A Galaxy A73 is telepítheti a One UI 6.1-et
ma Amennyiben rendelkezik ehhez szükséges 2,6 GB szabad tárhellyel.
Már a Patriot is jegyezhet MPOWER szériás DDR5 RAM-okat
ph Az MSI visszatérő termékcsaládjába illeszkedő készletek kétféle kapacitással érkeznek, három sebességszintre.
Fizetős formában tér vissza a Wayfinder
gp A készítők átdolgozzák a korábbi free-to-play játékot, az új korai kiadás júniusban érkezik.
Ismét késik az Enotria: The Last Song
gp Augusztus helyett szeptember közepén kapjuk meg a régóta készülő alkotást.
Hordozható monitor azoknak, akik igénylik a megnövelt méretű munkaterületet
ph A Távol-keleti Hanx a megszokottnál nagyobb képátló helyett a 2 az 1-ben megközelítést alkalmazná.
Grafén meghajtó, térhangzás és UV-tisztítás az LG új fülhallgatójában
ma Bejelentették, hogy hamarosan érkezik az LG Tone Free T90S.
Úgy tűnik, hogy befellegzett a The Division Heartlandnak
gp Az Ubisoft évek óta fejlesztette az ingyenes akciójátékot, amely már nem fog megjelenni.
- Mobil flották
- Anyagi katasztrófára figyelmezteti az Apple-t a brit média
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Fotók, videók mobillal
- Politika
- Nothing Phone (2) - több, mint elsőre látszik
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- Samsung Galaxy A55 - új év, régi stratégia
- HThomas: Kia Ceed SW JD vs CD tapasztalatok
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- További aktív témák...