-
A Kínandroid éve
Tucatnyi egymással versengő alkalmazásbolt, adatgyűjtő appok, erősen módosított Android, kis gyártók százai. A kínai kormány mégis a Google-dominancia miatt aggódik.
Távközlés 51
-
Szabadalomsértéssel vádolják az Apple-t
Egy neves hangtechnikai vállalat azt állítja, hogy hangszórórendszerüket illetéktelenül használták fel.
Mérleg 18
-
Ilyen volt a korai iPhone-prototípus
A 2007-ben piacra dobott okostelefon a fejlesztés elején még inkább egy jól megtermett tabletre hasonlított.
Tech 33
-
A Samsung vesztett az Apple ellen egy 3G-s perben
A bíró érvénytelennek találta a kérést, mivel a hivatkozott technológiák szerinte „túlságosan kézenfekvőek.”
Mérleg 33
-
Meredeken nő a kínai okostelefon-piac
Az IDC szerint 2017-ben 460 millió okostelefon fogy majd az ázsiai országban.
Távközlés 14
-
Magyarországon is népszerű a tablet
Tavaly 65 ezer tablet talált gazdára, a növekedés üteme alapján 2013 tavaszára várhatóan 300 ezer lesz a magyar otthonokban. Tarolnak az olcsó modellek.
Mérleg 230
-
Mit vehetne meg az Apple?
Érdekes összeállítást készített az AllThingsD arról, hogy mi kerülhetne fel az Apple bevásárlólistájára, amennyiben a cégnek egy kis pénzszóráshoz támadna kedve.
Mérleg 107
-
A Foxconn Közép- és Nyugat-Kínában terjeszkedik
Az ország középső és nyugati részeinek gazdasági fellendülése miatt egyre nehezebb vendégmunkásokat toborozni az eddig vonzónak számító Guangdong tartományba.
Mérleg 3
-
Megfelezték a Samsung egymilliárdos büntetését
Habár nem kell egymilliárdot kicsöngetni, az új eljárás kimenetele még bizonytalan, és könnyen lehet, hogy a Samsung összességében rosszabbul jár.
Mérleg 69
Percről percre
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Ingyenes az Epic Store-ban a Dragon Age: Inquisition – Game of the Year Edition
gp A fullos kiadás tartalmazza az alapjáték mellett az összes nagy DLC-t is.
Az AI felé fordul az IKEA is
ph A vállalat a magyar felhasználókat is megcélozza az IKEA Kreativ nevű, mesterséges intelligencia technológiát is használó szolgáltatásával.
PlayStationre és Xbox-ra tart a Horizon Chase 2
gp A folytatás a tervek szerint május végén debütál az újabb platformokon.
Rohamtempóban nő az érdeklődés az OLED monitorok iránt
ph Az Omdia piackutató cég elemzései szerint a tavalyi iszonyú jó év volt az OLED monitorok számára.
Nem megy az S25 Ultra 3x-os zoomkamerája sehova
ma Ice Universe záfolja a minap felröppent híreket, marad a négy kamera.
A Galaxy A73 is telepítheti a One UI 6.1-et
ma Amennyiben rendelkezik ehhez szükséges 2,6 GB szabad tárhellyel.
Már a Patriot is jegyezhet MPOWER szériás DDR5 RAM-okat
ph Az MSI visszatérő termékcsaládjába illeszkedő készletek kétféle kapacitással érkeznek, három sebességszintre.