-
Az Apple megvenné a McLarent
Az informatikai vállalat autófejlesztési terveiről szinte semmit nem tudni, de állítólag itt szánnak szerepet a neves autógyártónak.
Mérleg 40
-
Dőlnek a dominók?
Az Apple-t megtámadták Európában, majd Ázsiában is. Most Indonéziában a Google került terítékre. Egyedi esetek vagy tendencia?
Mérleg 56
-
Az uniós képviselők támogatják az Apple-t sújtó rendelkezést
A tegnapi vitában a felszólaló képviselők jelentős része támogatásáról biztosította Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős európai biztost az Apple-ügyben tiltott állami támogatás miatt hozott döntés kapcsán.
Mérleg 13
-
Juncker kiáll az Apple-t terhelő határozat mellett
Az Európai Bizottság elnöke közölte, hogy minden erővel fellépnek a szabálytalan adózási kedvezmények által nyújtott állami támogatás ellen.
Mérleg 54
-
Keményen beszólt az EU-nak az Apple vezetője
Tim Cook úgy véli, az elmaradt adó követelése teljesen megalapozatlan, és közölte, hogy az ír kormánnyal vállvetve fognak küzdeni az intézkedés visszavonásáért.
Mérleg 96
Percről percre
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Hosszú üzemidőt ígér az új Oppo Enco Air4 Pro
ma Két színben, fejlett átviteli képességekkel mutatkozott be az Oppo új TWS fülese.
PlayStation Plus 2024 Extra/Premium - A teljes májusi lista
gp A Sony leleplezte, hogy az elkövetkező időszakban milyen játékokat kapnak, akik a drágább előfizetést választják.
Lifestyle tévét dob piacra a Hisense
ph A Canvas TV koncepciója nagyon hasonlít a Samsung The Frame készülékére.
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
Dimensity 8250-ként hasznosítja újra a Dimensity 8200-at a MediaTek
ma Ugyanúgy 4 nanométeren készül, a specifikációs lista pedig nem mutat sok változást az új és az előd között.
- Poco X6 Pro - ötös alá
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Samsung Galaxy A52s 5G - jó S-tehetség
- Xiaomi 11 Lite 5G NE (lisa)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- EAFC 24
- Hálózati / IP kamera
- Steam Deck
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- További aktív témák...