(Frissítve) Az IBM megvette a Ustreamet

(Frissítés: a hír végén.)

Az IBM előrehaladott tárgyalásokat folytat a részben magyar alapítású, kiemelkedően sikeres, élő videószolgáltatásokat és -megoldásokat kínáló Ustreammel egy esetleges akvizícióról – tudta meg belső forrásokból a Fortune magazin.

A lap információi szerint az IBM meglehetősen keveset szán a felvásárlásra: állítólag 130 millió dollárnyi készpénzt kínálnak – igaz szóba került a teljesítményfüggő utólagos többletár (earnout), illetve alkalmazotti plusz díjazás is.

Az IBM és a Ustream 2014 áprilisa óta működnek együtt, az IBM felhős portfóliójában a Ustream adja a videószolgáltatást. Később a Ustream része lett az IBM nyílt forrású fejlesztői platformjának, a Bluemixnek is, így a felvásárlás kedvező lenne az IBM számára, mivel megkönnyítené a fejlesztők dolgát.

A 2007-ben két amerikai veterán és egy magyar webfejlesztő által alapított Ustream a maga szegmensében egyértelműen piacvezető, partnerei közé tartoznak többek között a Facebook, az HBO, a Cisco, a Sony, az Intuit, a NASA, a Mazda és a Samsung is.

Frissítés: a délelőtti hírek után este érkezett a hivatalos közlemény, mely szerint megtörtént a felvásárlás, és "a Ustream ahhoz az újonnan megalakult IBM Cloud Video Services üzletághoz csatlakozik, amely az IBM kutatás-fejlesztési laborjaiból és a stratégiai felvásárlásokból származó eszközöket ötvözi. Az IBM mindezzel olyan erőteljes videószolgáltatási portfóliót épít ki, amely magába foglalja a nyílt API, azaz programozói kezelőfelületek fejlesztését, a digitális és vizuális analitikát, a kiegyensúlyozott teljesítményt és az egyszerűsített menedzsmentfeladatokat számos globális iparág számára." Az IBM a tranzakció pénzügyi részleteit nem közölte.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

Előzmények